2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. július 6. 17:00

Az aratást itt-ott záporok zavarják

Az előttünk álló öt nap során meleg, sőt egyre melegebb időre lehet számítani, ami az aratás szempontjából ideális. De nem lesz zavartalan az idő: hol itt, hol ott, foltokban, sávokban zivatarok alakulnak majd ki, melyek beleszólnak a mezőgazdasági munkákba. Előre láthatólag jövő szerdán érkezik egy olyan hidegfront, mely mérsékli a forróságot és sokfelé hoz zivatarokat.

Vasárnap óta száraz, egyre melegebb időnk volt. Jól lehetett haladni a betakarítással, talajmunkákkal, miközben a kukorica és a napraforgó is jól fejlődhetett a múlt heti, csaknem országos csapadék után. Szerda este egy északról súroló hidegfront hatására az északkeleti országrészben több hullámban is zivatarok alakultak ki, melyekből (Borsodban inkább csak egy-egy szűkebb sávban, Szabolcsban viszont már nagyobb területen) helyenként 15 mm-nél is több eső hullott. A talaj sokfelé átnedvesedett fölső 20-30 cm-es rétege ismét kezd kiszáradni, mélyebben pedig nagy területen száraz a talaj a kevés téli és tavaszi csapadék mia

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek északon és a nyugati határszélen 600-620 foknap körül, az ország délkeleti részén pedig 700 foknap körül alakulnak. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2016-os mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag fölött, a tavalyi értékek körül, sőt már a fölött járnak a hőösszegek.
 
Legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképünk még az utóbbi napok jelentős esői előtt készült, ezen nyomon követhető a talaj kiszáradásával együtt a növényzet száradása, (illetve hogy a kukorica és napraforgó sokfelé megrekedt a fejlődésben), valamint a kalászosok és a repce érése és az aratás kezdete. Az NDVI két időlépcső között (8 nap alatt) bekövetkezett változásának térképe szerint a legnagyobb mértékben a Tiszántúl középső és déli részén, valamint a Mezőföld és a Kisalföld térségében csökkent a növényzet zöld tömegének mennyisége. Jelentősebb növekedés valószínűleg majd az esők után készülő felvételeken lesz látható.

A folytatásban alapvetően napos idő várható, de minden nap elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Sajnos ismét előfordulhatnak majd károkozó, nagy széllel és jéggel érkező viharok. A hőmérsékleti maximumok nagyrészt 30 fok fölött várhatók. A legmelegebbnek a hétfő és a kedd ígérkezik, amikor a csúcsérték helyenként 37-38 fokot is elérhet. Szerdától várható majd a forróság mérséklődése. Meglehetősen szeles idő valószínű, vasárnap kivételével gyakran lesz (elsősorban a nappali óráékban) erős a légmozgás. Zivatarok környezetében viharos széllökések is várhatók. A levegő páratartalma a csapadékos időszakokat leszámítva nagyrészt alacsonyan alakul. Inkább csak az átmeneti záport követően, illetve éjjel lehet 80% fölött, napközben 40% alá csökken. Elsősorban hétfőn és kedden délutánonként ismét várható légköri szárazság (30% alatti páratartalom és 30 fok fölötti hőmérséklet). Helyenként átmenetileg 25% alá is lecsökken akkor a levegő páratartalma, ez pedig a nagyon magas hőmérséklettel és erős napsütéssel párosulva a növények átmeneti hervadását is okozhatják majd. A magas napállás és az erős UV-B sugárzás miatt perzselés is előfordulhat. A nagy melegben az állatok friss vízzel való folyamatos ellátására is különösen kell majd figyelni.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2017. július 6.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár