2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. augusztus 3. 17:00

Eleinte a hőség, később zivatarok zavarják a mezőgazdasági munkákat

Az idei év eddig legerősebb hőhullámának végét hozó frontrendszer északnyugat felől csak lassan közelít hazánk felé, ezért a hét végéig még marad a nagy meleg. Vasárnap azonban az ország északnyugati felén már érezhető lesz a hőség mérséklődése, és többfelé várhatók hűsítő záporok, zivatarok is. Addig országszerte folytatódik a napos, száraz, forró időjárás nagyon erős UV B sugárzással.

Az elmúlt egy hétben csak kevés helyen hullott csapadék, a hét eleje óta pedig országszerte száraz az idő. A növények vízvesztése a forróságban még nagyobb, és a talaj is napról-napra egyre nagyobb mélységben szárad. Kevésbé száraz talajok elsősorban a Dunántúl középső részén és az északkeleti országrészben vannak, míg az Alföld nagy részén igen kevés a növények rendelkezésére álló talajnedvesség. Ilyen időjárási körülmények között fokozottan oda kell figyelni a tűzmegelőzésre főként a száraz fűvel borított területek esetén.

Ugyanakkor a hőség és a száraz levegő a legtöbb növényi kórokozónak (lisztharmat, peronoszpóra, gombás betegségek) nem kedvez, ezek fertőzése visszaszorult a héten.   

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek északon és a Dunántúl nagy részén 950-1050 foknap körül, az ország délkeleti részén pedig 1100 foknap körül alakulnak. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2016-os mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag fölött, és a tavalyi értékeket is egyre inkább meghaladva járnak a hőösszegek.

Legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképünkön jól nyomon követhető a már learatott területek (barnás foltok) növekedése.  Az NDVI két időlépcső között (8 nap alatt) bekövetkezett változásának térképe szerint a termésképződés fázisában lévő növényeinknél sem növekszik már a zöldtömeg nagysága.

Pénteken és szombaton még folytatódik a jellemzően napos, igen meleg idő, bár szombaton már több lesz a gomolyfelhő, és helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Ekkor az ország északnyugati felét már eléri egy hidegfront, ami csak lassan vonul át fölöttünk. Vasárnap gomolyfelhős idő várható többfelé záporokkal, akár heves zivatarokkal, melyek kísérő jelensége jégeső, és erősen viharos szél is lehet. A Dunántúlon többfelé megerősödik a szél. Délen, délkeleten még ekkor is 33-35 fok körül valószínű a legmelegebb órák hőmérséklete, északon, északnyugaton azonban már mérséklődik a meleg, és a zivatarok is hűsítően hatnak majd. Várhatóan hétfőn délutánra vonul át a front hazánk fölött, ekkorra csökken a felhőzet, keleten is megszűnik a csapadék, és átmenetileg visszaesik a hőmérséklet. Hétfő estig összességében 10-20 mm közötti csapadékra van kilátás eleinte záporok, zivatarok, majd csendesebb eső formájában. Kedden ismét napos, száraz, meleg idő várható, de az újabb kánikulának hamar véget vet egy szerdán érkező hidegfront, melynek hatására ismét többfelé várhatók záporok, zivatarok, a Dunántúlon erős északi szél.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként készülő friss térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2017. augusztus 3.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár