2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. augusztus 24. 15:38

Nyárvégi nyári meleg

Időjárásunk nem lesz teljesen eseménytelen, de leginkább a hűvöskés hajnalokat követő meleg, már-már kánikulákat idéző nappalok követik majd, ahogy ezt az évnek ebben a szakaszában már megszokhattuk.

 

A héten eddig csendes, napos, száraz időjárás volt a jellemző, kevés légmozgással. Az alföldi aszályos területek különösebben nem változtak, annak ellenére sem, hogy nem volt jelentős csapadékhullás, viszont az ország legnagyobb részén nincs aszály.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek északon 1200–1250 foknap körül, az ország déli részén pedig 1300–1400 foknap között alakulnak. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2016-os mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag fölött, és a tavalyi értékeket is jelentősen meghaladva járnak a hőösszegek.

Legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképünkön jól látszik, hogy elsősorban az erdővel borított középhegységeinkben, illetve az akáccal, gyümölcsfákkal beültetett területeken nagy a zöldtömeg aránya. Szántóföldi növényeink nagy része már nem zöldell, ezt mutatják az Alföld és a Kisalföld kiterjedt barnás területei a képen. Az NDVI két időlépcső között (8 nap alatt) bekövetkezett változásának térképe szerint országosan már nem jellemző a zöldtömeg növekedése, de foltokban, főként a Dunántúl északi részén megfigyelhetők még területek, ahol nőtt a zöldtömeg nagysága.

A hét további részében leginkább a csendes, napos időjárás lesz a jellemző, bár a hétvégén, az északi megyékben, hétfőtől pedig az ország többi részén az időnként megnövekvő felhőzetből előfordulhatnak kisebb záporok, esetleg zivatarok, de leginkább a napsütés fogja jellemezni az időjárásunkat.

A hőmérséklet vasárnapig hajnalonként 15-20°C fok között, napközben pedig szinte mindenhol 30°C fölött alakul majd. A légmozgás nem lesz jelentős.

Előre láthatólag hétfőtől változik meg az időjárás, de jelen számításaink szerint ez leginkább a hőmérséklet mérsékelt visszaesésében nyilvánul majd meg.

Készült: 2017. augusztus 24.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár