2017. december 12. kedd
Tanulmányok

OMSZ: 2015. augusztus 10. 10:18

Villámparádés éjszakák az Alföld közepén

A viharvadászat nem feltétlenül csak a szupercellás struktúrák dokumentálása céljából szerveződik, hanem gyakran a szemet gyönyörködtető villámfotók készítése is a terepre csalogatja a vállalkozó szellemű vadászokat. Július közepén több napon keresztül is olyan időjárási helyzet állt elő Magyarország fölött, ami kedvezett a késő estébe, éjszakába nyúló zivatartevékenységnek. A Viharvadász Egyesület oszlopos tagja, Nagykovácsi Zsolt, meglátva a kínálkozó esélyt a villámfotózásra, két egymást követő éjjelen is (július 17. és 18.) számos remek fényképpel dokumentálta e légköri elektromos jelenség tobzódását.

Nagykovácsi Zsolt (Viharvadászok Egyesülete)


Ha viharvadászatról esik szó, akkor még nálunk, a Viharvadász Egyesület berkein belül is elsősorban zivatarok, lehetőleg szupercellás zivatarok kergetésére asszociálunk, ahogy valószínűleg másnak sem egy villámfotózós kiruccanás jutna elsőnek eszébe. Pedig nem feltétlen kell, hogy “csak” a felhőstruktúrák szépsége vonzza a viharvadászt a természetbe.

Habár esetemben sem gyakran jellemző, de néha impozáns villámfotók reményében is hajlandó vagyok autóba ülni, és akár több tíz kilométert autókázni egy-egy jó kis “tűzijáték” reményében. Ennél nagyobb távolságra nem láttam még értelmét kimozdulni a zivatarok jellegéből adódó bizonytalanságok miatt, hiszen ilyenkor nem elég azt megpróbálni előre jelezni, hogy maga a zivatar meddig lesz életképes (és már az sem kis kihívás), de a villámaktivitás még ezen belül is nagy bizonytalansági faktort jelent.

Ráadásul az éjszakai vezetés korlátozott látótávolsággal jár a nappalihoz képest, ami elsősorban ott számít, hogy bizony könnyen lehet, hogy mire talál az ember egy villámfotózásra alkalmas helyet, ahol nagyjából tiszta a terep, és a kívánt égtáj(ak) felé alapvetően belátható a horizont, addigra legtöbbször a villámfotózásra alkalmas percek szépen el is mennek az ember orra előtt. Ezért legtöbbször a jól bevált és ismert helyeket preferálom.

Így történt ez 2015. július 17-én is, amikor is privát okok miatt ugyan nem tudtam időben kimenni az egyik jól bevált fényképezős helyre, Tószeg nyugati határába, de a család előtérbe helyezését később az időjárás bőven megjutalmazta, és csodaszép villámokkal kárpótolta. Mire kiértem villámfotózni, a radarkép (1. kép) már igen szép látványt nyújtott.

 1. kép

1. kép: Radarkép 2015. július 17-én a villámfotózás idején


Ehhez mérten a villámtevékenységre sem lehetett panasz, melyek közül ráadásul már igen sok volt a föld-felhő, azaz a lecsapó villám. Voltak közöttük magányosak (2. kép) és párban járók (3. kép).

 2. kép

2. kép: Magányos villám 2015. július 17. éjjelén

 3. kép

3. kép: Páros villám 2015. július 17. éjjelén


Sőt, a fényképezőgép ún. "bulb" funkcióját kihasználva, akár 4-5 villám is ráfért ugyanarra a képre, és egyébként is jellemző volt az 1-2 perces expozíciós idő használata részemről. A "bulb"-módban való fotózást éppen azért szeretem, mert akkor hagyom abba az exponálást, amikor jónak ítélem meg (4. kép).

 4. kép

4. kép: Hosszú expozíciós idejű villámfotó


Némelyik villám annyira szép volt, hogy visszanézve a képeket, szinte kívánta, hogy egy-egy képrészletre ránagyítva, közelebbről is megnézze az ember a sikeres felvételt (5. kép).


5. kép
5. kép: Tobzódó villámok egy hosszú záridős felvételen

A kb. 4 órásra nyúlt kiruccanásom közben, amit kint töltöttem a szabad ég alatt, mindösszesen két alkalommal zendített rá annyira az eső, hogy behúzódjak az autóba. Legtöbbször esőmentes, esetleg csepergélő, vagy gyenge eső mellett kattintgattam lelkesen fényképezőgépem távkioldójának gombját (ezzel is minimalizálva a berázkódás okozta esetleges életlenséget). Közben, a villámaktivitás helyének és gyakoriságának figyelembe vételével folyamatosan próbáltam finomítani a beállításokon is. Persze, itt néha éri az embert meglepetés, és alkalmanként a legnagyobb körültekintés mellett is túl sok fény jut az optikába, amitől a villám már inkább fényes tűzgömbnek hat: úgymond “kiég” a kép. Szerencsére ezen a napon ez csak egyszer fordult elő velem, és a rengeteg sikeres villámfotó mellett ez elenyésző veszteségnek számított.

Maga a multicellás rendszer lassan elkezdett gyengülni, de előtte a fináléban további szépségeket sikerült elkapni (6. és 7. kép).

 6. kép

6. kép: A zivatarból még a leépülő fázisban ilyen gyönyörű villámok csaptak ki

 7. kép

7. kép: Oldalra eltérülő kisülési csatorna


2015. július 18-án éjjel, hasonló helyzet kezdett kirajzolódni a radaron (8. kép).

 8. kép

8. kép: Radarkép 2015. július 18-án a villámfotózás idején


Ezúttal Kecskemét környékén törtek ki szép sorjában a zivatarok, és elég hamar rendszerbe szerveződve araszolgatott az egész monstrum nagyon lassan keleti irányba. Ugyan az elmúlt 7-8 év alatt, mióta villámfotózásra adtam a fejem, egy kezemen megszámolható, hogy hányszor voltam hajlandó úgymond vadászatra indulni villámfotók reményében, de most úgy éreztem, ez egy ilyen éjszaka, és nem fogom megbánni. Később kiderült, helyesen döntöttem. Folyamatosan nyomon követtem a rendszer viselkedését, időnkénti gyengülését, majd erősödését egy-egy konkrét hely felett, ahogy ez egy igazi multicellás zivatarnál lenni szokott. A Tiszavárkonyi-Szőlőket választottam első úticélomnak, ahol nagy sokára találtam egy olyan kis földutas leágazást, ahol végre kedvemre tudtam fotózni D-DK-i irányba, amerre az események zöme zajlott. Első próbálkozásaimat hamar siker koronázta, így ezt (stílusosan) kedvező égi jelnek tekintettem a vadászat hátralévő részére (9., 10. kép).

 

9. kép

9. kép: Az első villámok a cellákból 2015. július 18. éjjelén

 10. kép

10. kép: Kivételesen egyetlen magányos lecsapó villám egy képen


Továbbra is folyamatosan figyeltem az Országos Meteorológiai Szolgálat radarképét, és úgy ítéltem meg, közelebb lehetne húzódni a zivatarrendszerhez anélkül, hogy komolyabb eső kapjon el. Jászkarajenőn át Tiszakécske külterületére jutottam, egész pontosan a nagykőrösi bekötő útra. Itt találtam meg magamnak az este fő leshelyét, ugyanis itt tartózkodtam legtovább, innen sikerült a legtöbb villámot lencsevégre kapni. Először inkább csak hálószerű villámok borították be az eget (11., 12. kép), később nem maradtak el a lecsapók sem (13. kép).

 11. kép

11. kép: Hálószerű felhővillámok

 12. kép

12. kép: Póklábszerű villámképződmény

 13. kép

13. kép: Lecsapó villámok sorozata


Sőt, egyre komolyabban vette a légkör aznapra szóló “megbízatását” (14., 15. kép).

 14. kép

14. kép: Robosztus lecsapó villám

15. kép
15. kép: Egy újabb robosztus lecsapó villám mellé néhány “díszítő” kisülés


Aznap éjjel is volt olyan fénykép, melyet szívesen megnéztem kissé kinagyítva is (16. kép).

16. kép
16. kép: Villámfénykép kinagyított részlete, a kisülési csatornára fókuszálva


Miután a rendszer jól kitombolta magát, immáron nemcsak a radaron, de a villámaktivitáson is egyértelműen látszott, hogy gyengülőfélben van. Ekkortájt döntöttem úgy, hogy közelebb húzódok kicsit a Tisza vonalához, és beautókáztam Tiszakécskére, a Kerekdombra vezető út mentén található horgásztóhoz. Sajnos egyre kevesebb értékelhető villámot szolgáltatott az este, de azért nem adtam fel (17. kép).

 17. kép

17. kép: A gyengülőfélben lévő zivatarok villámai


Sőt, hazafelé indulva, utolsó állomásként Vezseny határából is próbáltam néhány képet készíteni, de akkorra tényleg végelgyengülésben szenvedett a rendszer (és lassacskán saját energiám is). A vezsenyi víztorony a mellette lévő adótoronnyal kellemes témát adott a fotózáshoz, csak ezúttal már teleobjektívvel és 200 mm-en kellett próbálkozni, természetesen továbbra is állvánnyal és távkioldóval a kézben (18. kép).

 18. kép

18. kép: Az éjjel utolsó villámai 200 mm-es teleobjektívval fotózva


Összességében elmondható, hogy egy ilyen időjárási helyzet minden "villámvadász" álma lehet, hiszen a lassan mozgó zivatarrendszerben mindig van olyan aktív cella, ami alaposan szórja a tüzes nyilakat, így nincs más dolga a viharvadásznak, minthogy ezekből minél többet megpróbáljon lencsevégre kapni.


 

Tanulmányok