2024. március 28. csütörtök
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2017. március 16. 13:12

Felhős hétvége, szombaton sokfelé eső

Szombatra hullámzó front húzódik a Kárpát-medence fölé, borult, sokfelé esős időt okozva, majd vasárnap már kevesebb helyen várható csapadék, de sok napsütés a hét utolsó napján sem valószínű.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég. Az ország nagy részén ismétlődő esőre, záporra kell számítani, északkeleten maradhatnak ki kisebb körzetek a csapadékból (1. ábra). A napközben délnyugatira, nyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, délnyugaton maradhat mérsékeltebb a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható, északon lesz a hűvösebb, a délnyugati határvidéken a melegebb.

Vasárnap vékonyodik, szakadozik, majd délután nyugat felől ismét növekszik, vastagszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok inkább csak keleten lehetnek (2. ábra). Szórványosan, majd késő délutántól nyugaton több helyen valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél nagy területen erős lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között várható.

A legfrissebb meteorológiai információkat érdemes honlapunkon nyomon követni, de telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és a Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.


1. ábra: Az ECMWF modell előrejelzése 2017.03.18. szombat 16 órára (15 UTC)


2. ábra: Az ECMWF modell előrejelzése 2017.03.19. vasárnap 10 órára (09 UTC)