2024. március 28. csütörtök
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2017. június 20. 09:47

Igazi meleg, nyári idővel kezdődik a csillagászati nyár

A csillagászati nyár 2017. június 21-én, szerdán kezdődik. A nyári napforduló 6 óra 25 perckor lesz, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol holnap delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, s elindul a Baktérítő felé, ahova fél éves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, s így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével. Azonban az évek során június 24-e helyett már június 21-én vagy 22-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.