2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. október 10. 14:09

Péntektől száraz, meleg időben lehet haladni az őszi munkákkal

A mögöttünk álló egy hét hideg időjárása után a következő napokban igazi vénasszonyok nyara köszönt ránk. Az átlagosnál melegebb, száraz időben lehet folytatni a kukorica betakarítását, a késői szőlőfajták szüretét, illetve az őszi kalászosok vetését.

Az elmúlt egy hétben többször többfelé hullott kisebb-nagyobb eső (1. ábra). Múlt csütörtökön elsősorban a keleti, északkeleti tájakon esett, majd a hétvégén a délnyugati, illetve délkeleti országrész kivételével sokfelé voltak esők, ennek a hétnek a közepén pedig az ország déli felén öntözi eső a friss vetéseket. Összességében jellemzően 5 és 15 mm közötti mennyiség esett, ennél kevesebbet Békés megye területén mértek. Az októberben eddig lehullott csapadék (2. ábra) a legtöbb helyen elég volt a friss vetésekben leginkább érintett, felső 20 cm-es talajréteg átnedvesítéséhez (3. ábra), ugyanakkor a középső és mélyebb talajrétegek (20-100 cm) továbbra is igen szárazak.

A hőmérséklet a múlt hét második felében jelentősen visszaesett a megelőző időszakhoz képest, és az elmúlt öt napban 3-5 fokkal a sokéves átlag alatt alakult (4. ábra). Hétfőn és kedden igen hideg hajnalokra ébredhettünk, hétfőn főként talajmenti fagyok voltak jellemzőek, de kedden többfelé két méteres magasságban is fagypont alá hűlt a levegő (5. ábra), megdőlt az országos minimum hőmérsékleti rekord is. Ezzel együtt az 5 cm-es talajhőmérséklet is jelentősen visszaesett, szerdán már csak 9 és 13 fok között alakult az országban.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg növekedése igen lelassult az elmúlt egy hétben, de ennek már nincs nagy jelentősége, mivel már szinte az egész országban meghaladja az 1550 foknapot, az Alföld délkeleti részén az 1700 foknapot is. Ezek az értékek bőven elegendőek a legtöbb kukorica fajta teljes éréséhez.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a szeptember második felére vonatkozó állapotokat tükrözik. A növényi zöld tömeg mennyiségét jellemző index legmagasabb értékei természetesen az erdeinkben vannak, míg főként az Alföldön sokfelé találhatók elművelt, növénymentes táblák is (alacsony értékekkel, barna színnel). Az index értéke a szokásos éves menetnek megfelelően sokfelé csökkent az előző méréshez képest, ugyanakkor többfelé növekedés is tapasztalható, főként a repce kelésének köszönhetően. Az anomália térkép szerint az ország túlnyomó részén pozitív eltérés dominál (6. ábra). A Tiszántúl északi felén, különösen a Hortobágy területén jelentős a negatív eltérés, ami egyértelműen az elmúlt hetek száraz időjárását mutatja. Érdemes megfigyelni a határon túli területeket: keleten a Partiumban és a Bánságban, délen pedig Bácskában kiterjedt nagy negatív, északon a Felvidék nyugati részén pedig számottevő pozitív eltérés tapasztalható.

A napraforgó betakarítását a legtöbb helyen már befejezték, és a kukorica aratása is a végéhez közelít. Az őszi káposztarepce jellemzően 2-4 leveles állapotban van, optimális fejlődéséhez jól jöttek az elmúlt egy hét kisebb-nagyobb esői, ahogy a már elvetett őszi kalászosok keléséhez, fejlődéséhez és a még vetésre várók talaj előkészítéséhez szintén nagy szükség volt a csapadékra.

Az előttünk álló egy hétben nyugodt, őszi időre van kilátás sok napsütéssel, reggeli ködfoltokkal. A csütörtökön átvonuló frontrendszer mögött a jövő hét elejéig anticiklon alakítja időjárásunkat. Péntek hajnalig mindenütt megszűnik az eső, és a jövő keddig sehol sem várható csapadék. A jelenlegi számítások szerint leghamarabb kedden érheti el hazánkat időjárási front, melyből a nyugati, délnyugati tájakon eshet a jövő hét közepén egyelőre bizonytalan mennyiségű csapadék. Ugyanakkor hajnalonként már péntektől megjelennek a pára- és ködfoltok, melyek eleinte főként a nyugati és az északi országrészben lesznek jellemzőek. A következő napokban a talajok felső rétegének szikkadására, száradására lehet számítani. Fokozatosan tovább melegszik az idő. A hajnali minimumok a pénteki 3 és 8 fok közötti értékekről a jövő keddre már többnyire 10 fok fölé emelkednek, a ködös tájakon lehet ennél hidegebb. A legmelegebb órák hőmérséklete eleinte 20 fok körül, majd vasárnaptól 20 fok fölött várható. Ezzel együtt melegszik a talaj is, ami az elvetett kalászosok fejlődése szempontjából szintén fontos tényező. A jövő hét közepére már 14, 17 fokra emelkedik az 5 cm-es talajhőmérséklet.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be immár a teljes idei tenyészidőszakra Győr, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba és Nyíregyháza térségére vonatkozó agrogramokon* (7., 8., 9,.10. és 11. ábra). A Kisalföldre, ezen belül Győr térségére későn érkezett a csapadék a kukorica számára. A nyár nagy részében igen száraz volt az időjárás, a talajok már július elejére rendkívül szárazzá váltak, és csak augusztus végétől töltődtek fel ismét nedvességgel. Öntözés nélkül a kukorica ezen a vidéken idő előtt elszáradt, sokfelé kisült. Ezzel szemben a Dunántúl déli, délnyugati részén, így Kaposvár környékén a csapadék eloszlása a tenyészidőszak során viszonylag egyenletes volt, a talajnedvesség gyakorlatilag egyszer sem süllyedt a kritikus szint alá. Augusztus második felétől aztán már kevesebb eső esett, de ekkor már nem is nagyon volt rá szükség, így összességében a kaposvári agrogram jó termést ígér. Kecskemét térségében elég jelentősen, mintegy 70 mm-rel elmarad a tenyészidőszak során hullott csapadék az optimálistól, július és augusztus jelentős részében kevés nedvesség állt rendelkezésre a talajban a növény számára, a jó termés eléréséhez itt is öntözésre volt szükség. Szeptember elején pedig már későn érkezett a csapadék. Az Alföld délkeleti részén, Békéscsaba környékén a tenyészidőszak során megkapta a kukorica a szükséges csapadékmennyiséget, az augusztus azonban errefelé is igen száraz volt, de csak a hónap végére száradt ki kritikus mértékben a talaj. Az agrogram szerint errefelé is jó termés ígérkezik. Nyíregyháza környékén már nem ennyire ideális a kép, hiszen több mint 100 mm-rel esett kevesebb eső az optimálisnál, ráadásul a nyár folyamán igen egyenetlen volt a csapadék eloszlása. Július második felében volt egy nagyon száraz időszak, majd a hónap végén érkezett sok eső hatására feltöltődött a talaj. Ez rendkívül sokat jelentett a kukorica számára, annál is inkább, mert augusztusban újabb száraz időszak következett, mely gyakorlatilag azóta is tart. A görgetett hőösszeg országszerte kevéssel az ideális alatt alakul, mely elsősorban a kimondottan hideg május valamint július elejének hűvös időjárása miatt alakult ki.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. október 10.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
7 napos csapadékösszeg 2019. október 9-ig (mm)


2. ábra
10 napos csapadékösszeg 2019. október 9-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. október 9-én (%)


4. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2019. október 9-én (Celsius fok)


5. ábra
Napi minimum hőmérsékletek 2019. október 8-án (Celsius fok)


6. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. szeptember 30-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. szeptember 30-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. szeptember 30-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. szeptember 30-ig
(részletes magyarázat a szövegben)



11 ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. szeptember 30-ig
(részletes magyarázat a szövegben)