2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. június 4. 13:57

Jelentősebb csapadék segítheti a talajok átnedvesedését

Csütörtöktől változás áll be időjárásunkban, az eddigi északias áramlást, erőteljes déli, délnyugati áramlás váltja fel, és ez a változás hatással lesz a lehulló csapadék mennyiségére is. Az elmúlt három hétre jellemző gyakori, de többnyire csak kevés csapadékot adó, a talajt épphogy átnedvesítő záporok, zivatarok után a következő egy hétben kiadósabb esőkre, hevesebb záporokra is számítani lehet. Ezzel együtt a hőmérséklet is emelkedik, amire szintén nagy szüksége van a lassan érni kezdő őszi vetéseknek és a fejlődésben lévő kapás növényeknek egyaránt.

A hét első felében is többfelé alakultak ki záporok, zivatarok az országban ezekből azonban csak szerdán hullott elszórtan nagyobb mennyiségű csapadék (1. ábra). Az elmúlt öt nap csapadékösszege az ország nagy részén mindössze 1 és 5 mm között alakult, csak kevés helyen esett számottevő mennyiség (2. ábra). Ezek a gyenge esők, záporok csak arra elegendőek, hogy a talaj felszínének kiszáradását megakadályozzák, de a hét első felében mind a felső 20 cm-es, mind a felső 50 cm-es rétege a talajnak veszített nedvességtartalmából (3. ábra). Utóbbi rétegben ismét az ország területének több mint felén, elsősorban az alföldi régióban kritikusan alacsony, a növények számára hasznosítható vízmennyiség 40%-át sem elérő a nedvességtartalom (4. ábra). A fél méternél mélyebb talajrétegekbe az elmúlt hetek csapadékából szinte semmi sem szivárgott le, ott tavasz eleje óta folyamatos a nedvességvesztés.
A meteorológiai nyár beköszöntével kissé melegedett az idő, a maximum hőmérsékletek már országszerte 20 fok fölött alakultak, de hajnalonként még mindig nagy területeken hűlt 10, az északi, északkeleti fagyzugokban 5 fok alá a levegő, így az átlaghőmérséklet az elmúlt napokban is 2-4 fokkal elmaradt a sokéves átlagtól (5. ábra).

Szántóföldi növényeink közül az őszi búza virágzik, az árpa a virágzás végének fenológiai fázisban jár, a repce pedig már a magot fejleszti. A kapás növények közül a napraforgó sokat fejlődött, általában már 6-8 leveles állapotú. A kukoricának túl hűvös van, fejlődése elég vontatott, de már egyre többfelé az 5-7 leveles állapot a jellemző. Az állományok állapotát döntően befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. Ahol májusban esett legalább 30 mm eső, ott sokat javult a helyzet, de a gyomosodás is megindult. A nedvesebb idő, a magasabb páratartalom a növényi kórokozók elszaporodását is segítette.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken a május második felére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is egyértelműen középhegységeink erdeiben figyelhető meg. A megelőző időszakhoz képest a változást mutató ábrán a Dunántúlon és északkeleten sokfelé látható kismértékű növekedés, ugyanakkor az Alföldön inkább csökkenés jellemző. Májusban a zöld tömeg növekedése a természetes, ennél nagyobb mértékben lenne optimális. Az anomália térképen a vetésforgó miatt a szántókat nem lehet értékelni, de az megállapítható, hogy már nem csak az alföldi területeken, hanem középhegységeink erdeiben is egyre nagyobb területet foglal el a negatív anomália. Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb a zöld tömeg mennyisége, gyengébbek a növények az átlagosnál, pedig a tavasz elején még jelentős pozitív eltérést láttunk.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek, jelenleg többnyire 300 és 360 foknap között vannak az országban. Az alacsonyabb értékek az északi, északkeleti országrészben, míg a magasabbak a déli, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2019-es hőösszeg értékeknél mintegy 10-60 foknappal magasabbak az idei értékek a tavalyi hűvös májusi idősjárás miatt, de a keleti, északkeleti tájakon még a tavalyi értékekhez képest is kismértékű negatív eltérés tapasztalható. A sokéves átlaghoz képest jelentősen csökkent a pozitív eltérést mutató területek nagysága: a nyugati, délnyugati országrészben van némi többlet, míg az ország nagy részén 10-30 foknappal az átlag alatt alakulnak az értékek. Mindez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai többé-kevésbé a szokásos időben következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (6. és 7. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére, így azok szép állapotban mentek a télbe. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd február elejétől több hullámban is érkezett jelentősebb eső. Március második dekádjától április utolsó hetéig, nagyjából nyolc hétig alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából. A felső 20 cm-es réteg országszerte csont szárazzá vált, de a fölső 50 cm-es réteg is elérte a kritikus szintet, már tavasszal aszály alakult ki. Az április utolsó hetében, majd májusban érkezett kissé nedvesebb időszak nem egyformán osztotta a csapadékot, csak kis területen jelentette az aszály megszűnését. Hiába esett aránylag gyakran május második felében, egyszerre nagyon kevés hullott, ami gyorsan el is párolgott, nem tudta a talaj nedvességtartalmát számottevően növelni. A halmozott csapadékösszeg így már jócskán, 70-100 mm-rel elmarad az ideális értéktől. Május végén országszerte érkezett csapadék, mely a repcét a magképződés, a búzát a virágzás fenofázisában érte. Ez rendkívül sokat segített, összességében azonban a termés optimális fejlődéséhez ez a csapadék és talajnedvesség még mindig nagyon kevés. Az idei tavasz kifejezetten kedvezőtlen időjárást hozott az őszi vetések számára, az átlagos alatti termésátlagokra van kilátás. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket, a májusi hűvösebb időjárás azonban a virágzás és szemképződés fázisának a hosszát megnövelte, mely kedvező hatású a termésre nézve.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (8. és 9. ábra). A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április elejétől május közepéig majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt volt a növény gyökérzetét érintő mélységben. Ezt követően már esett annyi eső, hogy a talaj nem száradt tovább, sőt helyenként már a kritikus szint fölé emelkedett a talajnedvesség. A kukorica a csapadékhiányos időben mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok. A májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt alakult, fázott, és jelenleg is fázik a növény. A görgetett hőösszeg a meleg április miatt mostanáig az optimális fölött alakult, az átlagosnál hűvösebb május során azonban elfogyott ez a többlet. Összességében a kukorica számára kifejezetten rosszul indult az idei vegetációs időszak, de a folytatásban egy kedvező időjárással még lehet jó a szezon.

Időjárásunkat a következő napokban egy Északnyugat-Európa fölött örvénylő nagy kiterjedésű ciklon határozza meg, melynek előterében hazánk fölé délnyugati irányból meleg, nedves légtömegek áramlanak, majd a jövő hét elején a mediterrán térségben alakul ki egy légköri képződmény, amely szintén csapadékos időt okoz. Így a következő egy hétben gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és akár heves záporok, zivatarok kialakulására is számítani lehet. Pénteken a nap második felében eső is hullhat. Szombaton átmenetileg csökken a csapadékhajlam, csak elszórtan lehetnek záporok, és a Dunántúlon ez vasárnap is így marad, keleten akkor már többfelé lesznek záporok, zivatarok. A jövő hét első felében ismét országszerte többfelé lehet csapadékra számítani főként záporok, zivatarok formájában. A következő egy hétben a jelenlegi számítások szerint az ország nagy részén 20-50 mm közötti csapadékmennyiség valószínű, ami az eddiginél számottevőbb mértékben nedvesítheti át a talaj felső fél méteres rétegét. A csapadékosabb idővel a levegő páratartalma is megnövekszik, ami számos növényi kórokozó számára jelent kedvező feltételeket. A szél csütörtökön és pénteken lesz nagy területen erős, szombattól mérséklődik, és csak zivatarok környezetében kell erős vagy viharos szélre számítani, máshol legfeljebb élénk széllökések lesznek jellemzőek. Melegszik az idő, a minimum hőmérsékletek már mindenütt 10 fok fölött, 13 és 18 fok között alakulnak, és a maximumokra is az évszaknak megfelelő, 23-27 fokos értékek lesznek jellemzőek. Ennél hidegebb pénteken várható a Dunántúlon egy hidegfront átvonulása miatt.  

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. június 4.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
Csapadékösszeg 2020. június 3-án (mm)


2. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszege 2020. június 3-án (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében június 3-án (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2020. június 3-án (%)


5. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2020. június 3-án (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2020. június 3-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2020. június 3-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. június 3-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. június 3-ig
(részletes magyarázat a szövegben)