2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. július 30. 12:18

Folytatódik a nagyrészt száraz idő

Jelenleg hazánk döntő részén megfelelő a talajnedvesség, a kapás növények szépen fejlődhetnek, a meleg és jobbára száraz időben pedig jól lehet haladni a még kint lévő kalászosok aratásával is. A Kisalföld északnyugati részén és a Mohácsi sziget térségében azonban nem ilyen ideális a helyzet, arrafelé nem esett elég eső, így még mindig a kritikus szint alatt van a talajnedvesség. A folytatásban marad a meleg, nagyrészt száraz idő, csak egy-két nap van esély zápor, zivatar kialakulására.

Az ország jelentős részén kiadós csapadék hullott a múlt hét második felében, a legnagyobb mennyiség péntek éjszaka és szombaton esett, amikor megdőlt a napi csapadék országos rekordja is. Az elmúlt tíz napban jellemzően 20 és 60 mm közötti mennyiség esett, de a Balatontól délnyugatra nagyobb területen (ahol súlyos károkat okozott), valamint Körösladány környékén 100 mm-nél is többet mértek (1. ábra). Ugyanakkor Mosonmagyaróvár térségében és elszórtan északkeleten nagyon kevés volt az eső, bár ez utóbbi tájakon nem is hiányzott (2 .és 3. ábra). Ezen a héten már csak elszórtan fordult elő kisebb csapadék, nagyrészt száraz volt az idő. A hétvégi csapadékkal kiegyenlítettebbé váltak a talajnedvesség viszonyok is az országban, a keleti és nyugati országrész közötti hatalmas különbség csökkent. A felszín a hét elején még sokfelé volt sáros, de azóta sokat szikkadt, jelenleg 80% fölötti a nedvességtartalma. A felső fél méteres talajrétegben is többnyire kedvezőek a nedvességi viszonyok az országban (4. ábra). A Kisalföld északnyugati részén és a Mohácsi sziget térségében azonban most sem hullott annyi csapadék, hogy átnedvesítse 20 centiméternél mélyebben a talajt, arrafelé még mindig a kritikus szint alatt van a talajnedvesség.
A hőmérséklet végig nyáriasan alakult, csak szombaton a tartósan borult, esős időben volt kissé hűvösebb. A héten kedden és szerdán már többnyire 30 Celsius fok fölött alakult a csúcsérték.

A keleti országrészben még nem mindenhol végeztek a búza aratásával, a munkákat a csapadékos idő hátráltatta miközben a lábon álló gabona minősége egyre romlott. A kapás növények közül a napraforgó és a kukorica számára az eddig sokfelé száraz Dunántúlon különösen jól jött a csapadék. A keleti tájakon az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, igazán jó termésben lehet bízni. A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein az időszakos vízborítás károsította a növényeket. A nedves, párás időjárás azonban a növényi kórokozóknak is igen kedvezett.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken a július második felére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is egyértelműen erdeinkben figyelhető meg. A változást mutató térképen főleg az Alföldön kismértékű növekedés figyelhető meg, mely egyrészt a csapadékos idő és a megfelelő talajnedvesség következménye, másrészt pedig az el nem munkált tarló gyomosodásának. Az anomália térkép meglehetősen mozaikos képet mutat, ami részben a vetésforgóból adódik, ugyanakkor szépen kirajzolódnak az elmúlt időszakban igen kevés csapadékot kapott kisalföldi illetve kelet-dunántúli területek, ahol a száraz időjárás okozza a növények „kevésbé zöld” állapotát. Ugyanakkor az Alföld nagy részén, főként a Tiszántúlon a sokéves átlaghoz képest is jelentős pozitív anomália adódik: a természetes növényzet, az állandó kultúrák és a kapás növények is fejlettebbek a szokásosnál.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 870 és 1000 foknap között van az országban (5. ábra). Az alacsonyabb értékek az északi és a nyugati országrészekben, míg a magasabbak a délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2019-es hőösszeg értékekhez képest mintegy 40-70 foknapos az elmaradás. A sokéves átlaghoz képest az ország nagy részén nem jellemző számottevő eltérés, a vegetációs időszak korábbi időszakában mutatkozott hiány eltűnt. Mindez pedig azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a szokásos időben következnek be.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Kaposvár és Békéscsaba térségére vonatkozó agrogramokon* (6., 7. és 8. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április elejétől május közepéig majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt volt a növény gyökérzetét érintő mélységben. Ezt követően már esett annyi eső, hogy a talaj nem száradt tovább, sőt kissé már a kritikus szint fölé emelkedett a talajnedvesség. A kukorica a májusi szárazságban mélyebb gyökeret növesztve kereste a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok. A májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt alakult, fázott a növény. A meteorológiai nyárral megérkezett a meleg idő, és Medárd óta igen jelentős mennyiségű csapadék hullott, bár nem egyformán. A Dunántúlon jellemzően kevesebb esett (bár arrafelé is nagyok a terület különbségek), míg keleten sokfelé az ideálisnál még több is, hiszen vízborítás is kialakult. A Dunántúl egyes részein a vetés óta eltelt időszak összegzett csapadéka a július végi esőzések ellenére is kevesebb, mint fele az optimálisnak, így a talaj nedvességtartalma a vegetációs időszak kezdete óta csak június második felében emelkedett a kritikusan száraz szint fölé, és jelenleg a kritikus szint környékén mozog. Ezzel szemben keleten június közepe óta megfelelőek a nedvességi viszonyok, a vetés óta eltelt időszakban sokfelé több csapadék is hullott az optimálisnál. A görgetett hőösszeg a meleg április miatt kezdetben az optimális érték fölött alakult, az átlagosnál hűvösebb május során azonban elfogyott ez a többlet és júniusban is csak néhány nap érte el a hőmérséklet azt, amit a kukorica szeret. Összességében a növény számára kifejezetten rosszul indult az idei vegetációs időszak, de a Medárd-időszak időjárása sokat segített, így a növény keleten jelenleg többnyire szép állapotban van, de a Dunántúlon többfelé, különösen Győr és a Mohácsi-sziget térségében kifejezetten rossz a helyzet.

Az előttünk álló 6-8 nap során jellemzően száraz, meleg, nyári időre van kilátás. Csütörtökön és pénteken elszórtan, majd egy gyenge hidegfront hatására hétfőn és kedden nyugaton és északon többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A többi napon nem valószínű csapadék, és a hosszabb távú, de bizonytalanabb előrejelzések szerint a jövő hét közepétől tartósan meleg, száraz, nyugodt idő következhet. Területi átlagban csak nyugaton valószínű számottevő mennyiségű csapadék, így általában a talajok száradására lehet számítani. A levegő páratartalma napközben még a záporos napokon is 50% alá csökken (szombaton északnyugaton akár 20% alá is eshet), tartós vízborítás a növényzet levelein nem valószínű, a gombás megbetegedések tehát nem kapnak erőre. Tartósabb szél inkább csak kedden várható. A legmelegebb órák hőmérséklete általában 30 fok körül alakul.    

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. július 30.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2020. július 29-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2020. július 29-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2020. július 29-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2020. július 29-én (%)


5. ábra
A 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek 2020. július 28-án (foknap)


6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. július 29-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2020. július 29-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. július 29-ig (részletes magyarázat a szövegben)