2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. szeptember 3. 12:04

Érlelő idő

Egyre melegebb, többnyire száraz, igazán jó érlelő idő vár ránk a folytatásban. Ráadásul a talaj is megázott a hét elején az ország döntő részén, mely a már elvetett repcének teremt ideális feltételeket a csírázáshoz. Ahol pedig még nem került a mag a talajba, ott igazán jó magágyat lehet készíteni.

Az elmúlt egy hét során gyakorlatilag egy csapadékhullám vonult át az országon egy hullámzó frontrendszer hatására. Bár a múlt hét végén a Dunántúlon, elsősorban északnyugaton, északon már kialakult egy-két zivatarrendszer, mely néhol jelentős károkat is okozott. A jelentős, országos csapadék hétfőre, keddre érkezett meg. Összességében többnyire 10 és 30 mm között alakult a lehullott eső mennyisége, de a Duna-Tisza közének déli részén ennél kevesebb, északnyugaton pedig ettől több hullott (1. ábra).
A talaj fölső 50 cm-es rétegének nedvességtartalma a hét végére sokfelé 50, helyenként már 40% alá csökkent, így kifejezetten jól jött a kiadós csapadék. Ennek hatására a felszín közeli 20 cm-es réteg a Dunántúlon és az ország északi részén feltöltődött, az Alföldön maradtak szárazabb területek (2. ábra).
A hétvégén a magasban erős déli áramlással az említett frontrendszer előoldalán, forró, száraz levegő érkezett fölénk. Már szombaton is országszerte 30 fok fölött alakultak a maximumok, vasárnap pedig, az idei nyár legmelegebb napján, az Alföld déli részén többfelé a 37 fokot is meghaladta a kora délutáni hőmérséklet (3. ábra). A forró, száraz időben sokfelé alakult ki légköri aszály a kora délutáni órákban. A 10-15 fokkal hűvösebb levegő hétfőre, keddre érkezett meg az országba (4. ábra). A felhőzet csökkenésével és a szél gyengülésével csütörtökre helyenként már 10 fok alá csökkent reggelre a hőmérséklet (5. ábra) és az ősz egyértelmű jeleként már nagyobb ködfoltok is megjelentek.

Augusztusban összességében az átlagosnál 1-2 fokkal melegebb időjárás volt a jellemző hazánkban. Komolyabb hőhullám csak a hó legvégén fordult elő.
A csapadék mennyiségében nagy különbségek alakultak ki az egyes országrészek között. Többnyire 50-110 mm közötti mennyiség esett a hónap során, de lokálisan nyugaton, délnyugaton és északon 120-200 mm közötti csapadékösszegek is előfordulnak. Ugyanakkor az Alföld középső és keleti tájain helyenként 30 mm sem esett. A sokévi átlagtól vett eltérés is rendkívül mozaikos képet mutat (6. ábra).
A nyár egészét tekintve az átlagosnál kissé melegebb, és a legtöbb helyen jóval csapadékosabb három hónap áll mögöttünk (7. ábra). Az ország keleti felén és délnyugati tájain esett nagyobb mennyiség, míg északnyugaton, és foltokban a Dunántúl keleti és déli részén a sokévi átlagnál kevesebb hullott.

A kukorica és a napraforgó az érés fázisában járnak, előbbi a viaszérés, utóbbi a citromérés és a növényszáradás fenológiai fázisában. A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, a növények megkapták a virágzásra, valamint a szem- és magképződésre is a csapadékot, így igazán jó termésben lehet bízni. A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein időszakos vízborítás károsította a növényeket. A dunántúli területekre a nyár második felében érkezett a több csapadék, a szemfejlődés időszakára, de a korábbi csapadékhiány utólag már nem pótolható. A napraforgónak már nem használt a héten lehullott csapadék, azonban a kukorica még örült neki.
A meleg időjárás kedvező volt a most érő gyümölcsök számára a megfelelő íz- és zamatanyagok kialakulásához, bár a hét végi forróság már többfelé napégést is okozott, a zivatarokkal érkező sokfelé viharos szélnek (8. ábra) pedig erős gyümölcshullás lett a következménye.
A megfelelő talajmunkák után jó magágyba kerülhet a repcemag, a már elvetett növény pedig a csírázáshoz szükséges esőt is megkapta.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken az augusztus közepére, végére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is erdeinkben figyelhető meg. A változást mutató térképen a kismértékű növekedés a jellemző, de mozaikosan a csökkenés is jelen van. Augusztus első két dekádjában sokfelé hullott nagyobb mennyiségű csapadék, ami meleg időjárással párosult, így a tarlókon az árvakelés és a gyomosodás okozott növekedést a zöld tömeg mennyiségében. Ugyanakkor a nyári növények túl vannak már a legnagyobb zöld tömegű állapotukon, az érés fázisában egyre csökken a vegetációs index értékük. Az anomália térképen most már nem csak az Alföld nagy részén, hanem jellemzően a Dunántúlon is a sokéves átlaghoz képest jelentős pozitív anomália figyelhető meg: a természetes növényzet, és az állandó kultúrák egyaránt fejlettebbek a szokásosnál a csapadékos nyár hatására.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1280 és 1440 foknap között van az országban. Az alacsonyabb értékek az északi és a nyugati országrészekben, míg a magasabbak a délkeleti tájakon figyelhetők meg, és a különbségek egyre nőnek az egyes országrészek között. A 2019-es hőösszeg értékekhez képest mintegy 40-80 foknapos az elmaradás. A sokéves átlaghoz képest az ország nagy részén kismértékű, mintegy 40-80 foknapos többlet a jellemző. Mindez pedig azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a tavalyinál valamivel később, de a szokásosnál kissé hamarabb következnek be.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Kaposvár, Békéscsaba és Miskolc térségére vonatkozó agrogramokon* (9., 10., 11. és 12. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április elejétől május közepéig majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt volt a növény gyökérzetét érintő mélységben. Ezt követően már esett annyi eső, hogy a talaj nem száradt tovább, sőt kissé már a kritikus szint fölé emelkedett a talajnedvesség. A kukorica a májusi szárazságban mélyebb gyökeret növesztve kereste a nedvességet a talajban. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok. A májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt alakult, fázott a növény. A meteorológiai nyárral megérkezett a meleg idő, és különösen június közepén igen jelentős mennyiségű csapadék hullott, bár nem egyformán. A Dunántúlon jellemzően kevesebb esett, arrafelé megmaradt a csapadékhiány, míg keleten sokfelé az ideálisnál még több is, hiszen vízborítás is kialakult. Júliusban, a virágzás környékén a kukorica 100 mm csapadékot kíván, mely az országban sokfelé össze is jött: keleten időben viszonylag elosztva, míg a Dunántúl déli részén a hónap végén, szinte egyszerre érkezett, mely közel sem volt ideális. A bőséges csapadékból nagyjából a Mosonmagyaróvár – Siófok – Paks - Mohács vonal maradt ki. Augusztus elején érkezett egy újabb jelentős (15-50 mm) csapadékhullám immár azokra a területekre is, melyek korábban szárazon maradtak. A szemképződésre így szinte országszerte átnedvesedett a talaj. Az augusztus a folytatásban a Tiszántúl déli részén meglehetősen szárazon alakult, de a talajban még megfelelő mennyiségű nedvesség tárolódott, míg a nyugati és északi országrészben megkapta a kukorica az ideális 100 mm csapadékát a hónap során. Ezzel együtt is a Dunántúl egyes részein a vetés óta eltelt időszak összegzett csapadéka alig több, mint fele az optimálisnak, a szezon első kétharmadában a talaj nedvességtartalma a kritikusan száraz szint alatt, vagy annak környékén mozgott. Ezzel szemben keleten június közepétől megfelelőek voltak a nedvességi viszonyok, a szezon végére fogyott el a nedvesség. A görgetett hőösszeg a meleg április miatt kezdetben az optimális érték fölött alakult, az átlagosnál hűvösebb május során azonban elfogyott ez a többlet, és a nyáron is többször előfordultak hűvös időszakok.

A folytatásban jellemzően száraz levegő alakítja időjárásunkat, legfeljebb vasárnap és hétfőn alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok, főleg az északnyugati országrészben. Területi átlagban az ország döntő részén nem várható számottevő csapadék a következő 6-8 nap során. Erős szélre nagy területen hétfőn és kedden kell számítani, a többi napon csak napközben élénkül meg a légmozgás. A hét végére 25, 30 fokig erősödik a nappali felmelegedés, majd a jövő hét első felében pár fokot csökken a hőmérséklet. A derült, szélcsendes éjszakákon helyenként 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Sokat fog sütni a nap, mely a meleg idővel párosulva jól segíti majd az érést, és a mezőgazdasági munkákat.   

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. szeptember 3.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2020. szeptember 2-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2020. szeptember 2-án (%)


3. ábra
Napi maximumhőmérsékletek 2020. augusztus 30-án (Celsius fok)


4. ábra
24 órás hőmérséklet változás 2020. augusztus 31-én (Celsius fok)


5. ábra
Napi minimumhőmérsékletek 2020. szeptember 3-án (Celsius fok)


6. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2020. augusztus 31-ig (mm)


7. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2020. augusztus 31-ig (mm)


8. ábra
24 órás maximális széllökések 2020. szeptember 1-én (km/h)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2020. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2020. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)