2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. december 3. 12:35

Helyenként már leesett az idei első hó

Télies idővel búcsúzott az idei ősz, az északkeleti országrészben átmeneti hóréteg is kialakult, melyről részletesen beszámolunk. A folytatásban jelentősen megenyhül az idő, újabb csapadék is érkezik, főleg a Dunántúlra, ahol a november jelentős csapadékhiánnyal zárt.

Múlt hét csütörtökön és pénteken az ország egész területén borult, párás, ködös idő volt, a ködréteg fölé csak a magasabb hegyeink emelkedtek. A ködös időben minimálisra csökkent a napi hőingás, 0 fok körül, kissé a fölött alakult a hőmérséklet. Szombaton észak felől hidegfront és egy magassági hidegörvény érkezett, mely északkeleten havazást okozott. A Felső-Tisza térségében vasárnap reggelre 2-4 cm-es hóréteg alakult ki. Ez a hó napközben sokat olvadt, majd a vasárnapról hétfőre virradó éjjel igen szeszélyes területi eloszlásban (1. és 2. ábra), de kis területi kiterjedésben újabb hó érkezett az Aggtelek-Edelény-Miskolc-Tiszafüred  vonalban és újra a Felső-Tisza térségére. A kialakult hóréteg többnyire 5 cm alatt maradt, de Miskolc térségében helyenként a 10 cm-t is meghaladta (3. ábra). A hó napközben a nem fagyott talajon, és a kevéssel 0 fok fölötti hőmérsékleten folyamatosan olvadt. A felhőzet az ország fölött vasárnaptól szerdáig nem volt zárt, előbb a Dunántúlon, majd keleten csökkent, így napközben a nap is több órára kisütött, éjjel viszont -5, -9  fokos fagyok is kialakultak (4. ábra). Szerdán estétől egy mediterrán ciklon áramlási rendszerébe került térségünk, mely dél, délnyugat felől egyre enyhébb és nedves levegőt szállít fölénk. Eddig a csapadék a Dunántúlt érintette, eleinte hullott hó (ma reggelre lepel-2 cm hóréteg alakult ki délnyugaton), majd ónos eső, eső. Az elmúlt egy hét során összességében 5 mm alatt alakult a csapadék mennyisége, csak délnyugaton esett ettől kissé több (5. ábra).
A talaj országszerte kellően nedves, a jelenlegi eső hatására a Dunántúlon sokfelé sáros, a felszín többfelé fagyott (kis körzetekben még hó is maradt), északkeleten pedig még mindig előfordulnak néhol vízzel borított foltok. Az alsóbb talajrétegek az Alföld nagy részén és a Dunántúl keleti felén még mindig jelentős mennyiségű nedvességet tudnak befogadni. Eddig még jelentősebb fagy a talajban nem alakult ki, csak a fölső néhány centiméter fagyott meg.

Az őszre visszatekintve az időben nagyon egyenlőtlen csapadékeloszlás a meghatározó. A szeptember nagyon száraz volt, majd október első fele sok csapadékot hozott, azóta viszont ismét szárazabb az idő. A novemberi csapadékösszeg 2 (!) és 29 mm között alakult (6. ábra), mely 15-60 mm-es hiánynak felel meg, a nagyobb értékek a nyugati, délnyugati országrészt érintik. Az ősz csapadékösszege is hasonló területi eloszlást mutat (7. ábra): amíg az ország északi és keleti részén a sokéves átlag fölötti mennyiségeket látunk (helyenként 100 mm-rel is több esett a szokásosnál), addig délnyugaton 40-60 mm-es hiányokat is találunk. Az ősz kissé enyhébb volt a szokásosnál, az átlaghőmérséklet 0-2 Celsius fokkal haladta meg a sokéves átlagot (8. ábra).

Az őszi vetések jó állapotban vannak, a hideg, fagyos időben a fejlődésük megállt. Az őszi káposztarepce jellemzően 6-8, a kalászosok pedig 1-3 leveles fenológiai fázisban vannak.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár, Békéscsaba és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9., 10. és 11. ábra). Az őszi káposztarepce vetése még augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a talaj ebben az időszakban jól tárolta a nedvességet. Az őszi fagyok a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az enyhe ősz hatására.  

Az előttünk álló egy hét során jelentősen melegszik az idő, vasárnapig délies áramlással egyre enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban. A mai csapadék intenzitása gyengül, a Dunántúlra korlátozódik, és holnap el is áll az eső. A következő csapadékhullám majd vasárnap este, hétfőn valószínű. A heti csapadékösszeg 5 és 20 mm között valószínű eső formájában, a több csapadékra a Dunántúlon van nagyobb esély. A sok felhő mellett hol keleten, hol nyugaton olyan napok is várhatók, amikor kisüt a nap. A hőmérséklet csúcsértéke a hét végén többnyire 10 fok körül valószínű, aztán hétfőtől mintegy 5 fokot mérséklődik. A komolyabb fagyok megszűnnek, sok éjszaka az ország nagyobb részén fagymentes lesz. A talajfagy megszűnik, felszíne sáros lesz a következő napokban.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. december 3.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Hóvastagság 2020. 11. 30-án reggel (cm)
(F: hófolt, L: lepel)


2. ábra
Sentilel-2 műholdkép 2020. november 30-án
(A kép fókuszában a Miskolctól északra eső terület létható, középtájon Szikszó városával. A délkeleti sarokban fehér színnel rétegfelhőzet látható, melynek széles sávú, a kép jobb oldalán jól kivehető árnyéka nagyjából a Hernád mentén húzódik. Az ettől északnyugatra eső terület felhőmentes, középtájon hómentes, kivehetők a zöld színű őszi vetésű táblák, míg északabbra havas. Miközben Edelény havas és Diósgyőr is, addig a Sajó-völgyben kimaradt egy sáv a havazásból.)


3. ábra
Vizes, tapadó hó Miskolcon 2020. november 30-án
fotó: Kovács Attila


4. ábra
Minimum hőmérsékletek 2020. december 2-án (Celsius fok)


5. ábra
10 napos csapadékösszeg 2020. december 2-ig (mm)


6. ábra
A novemberi csapadékösszeg (mm)


7. ábra
Egy nap híján az ősz csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (mm)


8. ábra
Egy nap híján az ősz átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2020. december 2-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. december 2-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2020. december 2-ig
(részletes magyarázat a szövegben)