2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. augusztus 11. 12:15

Nem akar megérkezni az eső

Nem és nem akar megérkezni a csapadék hazánkba. A hétvégén érkezett hidegfront is hiába lassult le és hullámzott napokig a közelünkben, csak nagyon kis területre hozott számottevő csapadékot. A talajok tovább száradtak, a július végi átmeneti enyhülés után ismét nőtt a súlyos vagy nagyfokú aszállyal érintett területek nagysága. A folytatásban keddig szórványosan várhatók záporok, zivatarok a mérsékelten meleg időben, majd a jövő hét közepén újabb hőhullámra van kilátás.

Az elmúlt hét közepén meleg, nagyrészt száraz időben volt részünk. A hőmérséklet a tetőfokát pénteken, illetve az Alföldön szombaton érte el, amikor 35-39 fokig melegedett a levegő. A szombat reggel erős széllel érkezett hidegfrontnak köszönhetően a Dunántúlon már néhány fokkal kevésbé volt meleg, vasárnaptól pedig országszerte alulról közelítette 30 fokot  a csúcsérték. Csapadékot sajnos csak kevés helyre hozott a frontrendszer, vasárnaptól keddig elszórtan alakultak ki záporok, melyekből 5 mm-nél nagyobb mennyiség csak nagyon kis területen hullott (1. ábra). A száraz, meleg, sokszor szeles időben még ez a kis nedvesség is hamar elillan a talajokból, csak az Északi-középhegység északi oldalán, illetve egy-két komolyabb zápor által érintett foltban maradt nyoma a nedvességnek a fölső talajrétegben (2. ábra). A mélyebb rétegek a legtöbb helyen kritikusan szárazak (3. és 4. ábra). Az szárazság területi kiterjedése és mértéke egyaránt növekszik, az ország területének mintegy háromnegyed részén tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály (5. ábra), ami az Alföldön tartósnak bizonyul. A Duna-Tisza közén nagy területen 5 mm csapadék sem hullott az elmúlt 30 napban (6. ábra), és az Alföld jelentős részén a 130 mm-t is meghaladja az elmúlt 90 nap csapadékösszegének sokéves átlagtól vett negatív eltérése (7. ábra).

A napraforgó és a kukorica is a szemfejlődés időszakában jár. Az állapot nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a talajban még van némi nedvesség, viszonylag jól fejlett táblákat látni, bár már ott is vannak száradó állományok. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Alig-alig látni zöld kukorica állományt csövekkel. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, elszáradt, felsült, cső nélküli táblák. Az Alföldön sokfelé a menthetetlen táblákat már lesilózták. A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérokat mindenhol látni. Keleten a kaszálók, legelők is teljesen kiszáradtak, kiégtek.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken július utolsó dekádjára és augusztus első napjaira vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben már túl van a maximumán, miközben a nyári növények NDVI értékének még magasnak kellene lennie, az őszi vetések, kalászosok helyén pedig már csak a gyomnövényekből adódóan lehetne zöld tömeg. Most azonban nagy területen, főként az Alföldön igen alacsony az index értéke. A változást jelző térképen a Tiszántúl mellett a Dunántúl keleti felén csökkent jelentősen az index értéke, arrafelé súlyosbodott leginkább az aszály ebben az időszakban, de középhegységeinkben is kimutatható a csökkenés, ahol egyre többfelé látni a szárazságtól megbarnult koronájú fákat, egész hegyoldalakat. Az anomália térképen az Alföld mellett már a Dunántúlon is nagy területet borítanak egybefüggő vörös foltok, melyek az ilyenkor szokásosnál jelentősen kevesebb zöld tömeg jelenlétét, a súlyos aszályt jelzik (8. ábra).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1100 és 1300 foknap között alakulnak (9. ábra). A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek jellemzően 50-80 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 60-100 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál körülbelül egy héttel korábban, és az ilyenkor szokásosnál is néhány nappal hamarabb következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidülnek a fázisok a kényszerérés miatt.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* Kaposvár és Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (10. és 11. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. Az április óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg délnyugaton áll legközelebb a kukorica számára optimális értékhez, bár itt is több, mint 80 mm-rel elmarad attól, keleten viszont jóval az alatt alakul, a Tiszántúlon nagy területen a július végi esők ellenére is a harmada sem hullott az ideálisnak, a növények május közepe óta szenvednek a fokozódó aszálytól. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első hetében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta marad a csapadék mennyisége az optimálisnak. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban és júliusban gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg jelenleg az optimális érték körül jár.

A folytatásban egészen keddig marad térségünkben a keleties áramlás, mellyel mérsékelten meleg, de jobbára száraz levegő érkezik fölénk. Szórványosan alakulnak majd ki záporok, zivatarok, legnagyobb számban talán vasárnap, de országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás. Keddtől nyugatiasra, délnyugatira fordul az áramlás, mellyel egyre melegebb, de száraz levegő érkezik fölénk, jellemzően tovább fokozódik az aszály. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 fok körül alakul, majd a jövő hét közepétől újabb hőhullámra kell számítani. Vasárnapig a többnyire északkeleties szél gyakran lesz élénk, néhol erős, majd hétfőtől mérséklődik a légmozgás.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. augusztus 11.


* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. augusztus 10-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. augusztus 9-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2022. augusztus 9-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. augusztus 9-én (%)


5. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2022. augusztus 10-én


6. ábra
30 napos csapadékösszeg augusztus 10-ig (mm)


7. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. augusztus 10-ig (mm)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index értékének eltérése a sokéves átlagtól 2022. július 20. és augusztus 4. között


9. ábra
Kukoricára vonatkozó, április 1-től számított hőösszeg 2022. augusztus 9-én


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. augusztus 10-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. augusztus 10-ig (részletes magyarázat a szövegben)