2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. augusztus 18. 11:53

Megérkezik a csapadék?

A történelmi csapadékhiány közepette kedvező fordulatot mutatnak a középtávú időjárás előrejelzések. Ugyanis a jelenlegi hőhullámot lezáró frontrendszer a legfrissebb számítások szerint lelassul térségünk fölött, és ebben az esetben országos, jelentős csapadékot hozhat. A helyzetben meglehetősen nagy a bizonytalanság, de legalább van esély az esőre. A napraforgón és a kukoricán ez már nem segítene, de minden szempontból hatalmas szükség lenne rá. Elemzésünkben Békéscsaba és Köröm térségéből mutatjuk be fényképeken a napraforgó és kukorica állományok jellemző állapotát, mely elkeserítő képet mutat.

Az elmúlt hét második felében és ezen a héten is minden nap, de csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok hazánkban, melyekből 10 mm-nél nagyobb csapadék délnyugaton esett, míg másfelé csak kis foltokban hullott (1. ábra). A meleg, sokszor szeles időben a lehullott kis nedvesség hamar elillan a talajokból, csak a délnyugati országrészben, az Északi-középhegység északi oldalán, illetve másfelé néhány komolyabb zápor által érintett foltban maradt nyoma a nedvességnek a fölső talajrétegben (2. ábra). A mélyebb rétegek a legtöbb helyen kritikusan szárazak (3. ábra). A szárazság területi kiterjedése és mértéke egyaránt növekszik, az ország területének nagy részén súlyos vagy nagyfokú aszály van (4. ábra). Az elmúlt 30 nap és 90 nap csapadékösszege is rendkívül nagy hiányt mutat (5. ábra). 2022. első hat hónapját tekintve ez volt 1901. óta a legszárazabb első félév hazánkban.  A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepén még 30 fok körül alakult, majd ezen a héten megérkezett az újabb hőhullám, szerdán már 35 fok körüli értékek sorakoztak.

A napraforgó és a kukorica is az érés fenológiai fázisában jár. Az állapot nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, viszonylag jól fejlett táblákat látni, bár ott is sokat romlott a helyzet az elmúlt hetekben. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Alig-alig látni zöld kukorica állományt csövekkel. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, elszáradt, felsült, cső nélküli táblák. Az Alföldön sokfelé a menthetetlen táblákat lesilózták. A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérokat mindenhol látni. Borsodban, Köröm térségében még részben zöld a kukorica, de a táblák gyengék, jelentősen el vannak maradva a fejlődésben, egy-egy kis vagy közepes cső van a növényeken (6. és 7. ábra). A napraforgó itt derékig ér, kis tányérokkal (8. ábra). Hajdúböszörmény térségében, ahol július végén egy komoly zápor volt (50-60 mm), még zöld és a többi terülthez képest fejlett a kukorica, miközben Debrecen felé továbbhaladva Békés megye felé szinte végig kiégett állományokat látni. Békéscsaba térségében a napraforgó combig érő, tenyérnyi fejekkel, a kukoricában pedig csak néhol lehet egy-két apró csövet találni (9. ábra). Keleten a kaszálók, legelők is teljesen kiszáradtak, kiégtek.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken július utolsó dekádjára és augusztus első napjaira vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben már túl van a maximumán, miközben a nyári növények NDVI értékének még magasnak kellene lennie, az őszi vetések, kalászosok helyén pedig már csak a gyomnövényekből adódóan lehetne zöld tömeg. Most azonban nagy területen, főként az Alföldön igen alacsony az index értéke. A változást jelző térképen a Tiszántúl mellett a Dunántúl keleti felén csökkent jelentősen az index értéke, arrafelé súlyosbodott leginkább az aszály ebben az időszakban, de középhegységeinkben is kimutatható a csökkenés, ahol egyre többfelé látni a szárazságtól megbarnult koronájú fákat, egész hegyoldalakat. Az anomália térképen az Alföld mellett már a Dunántúlon is nagy területet borítanak egybefüggő vörös foltok, melyek az ilyenkor szokásosnál jelentősen kevesebb zöld tömeg jelenlétét, a súlyos aszályt jelzik.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1200 és 1350 foknap között alakulnak (10. ábra). A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek jellemzően 50-90 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 60-100 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál körülbelül egy héttel korábban, és az ilyenkor szokásosnál is néhány nappal hamarabb következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidülnek a fázisok a kényszerérés miatt.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* Győr és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (11. és 12. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első felében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta maradt a csapadék mennyisége az optimálisnak, az aszály a nyugati országrész egyre nagyobb részére terjedt ki. A Tiszántúlon a növények május közepe óta, a Dunántúlon június közepe – július eleje óta szenvednek a vízhiánytól. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban, júliusban és augusztusban is gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg jelenleg az optimális érték körül jár.

A folytatás csapadék szempontjából igen biztató, ugyanis a pénteken érkező frontrendszer lelassul térségünkben, és napokig fölöttünk lehet. A legfrissebb számítások szerint az ország nagyobb részén jelentős mennyiségű csapadék hullhat péntektől a jövő hét közepéig, nagy terülten akár 50 mm is benne van a számításokban. Ebben azonban nagy a bizonytalanság, egyrészt a front is könnyen kicsit arrébb helyeződhet, és a csapadék formája záporos lesz, mely térben nem egyformán adagolja az esőt. Mindenesetre van esély a kiadós esőre, mely a kukoricán, napraforgón már nem segít, de például őszi gyümölcseink számára is életmentő, és lehetővé tenné a repce vetéséhez a magágy előkészítést is. A jelenlegi hőhullám nyugaton ma, az ország nagyobb részén pénteken tetőzik, a hőmérséklet csúcsértéke holnap délkeleten akár a 40 Celsius fokot is elérheti. A front vasárnapra országszerte jelentősen mérsékli a nappali felmelegedést, akkor már csak 20-25 fokos maximumok várhatók a többnyire felhős időben. Szerdától csökken a csapadékhajlam, több lesz a napsütés, és visszatér a nyári végi időjárás. A csapadék mennyiségétől függően akár meg is szűnhet a jövő héten az aszály, bár annak következményei megmaradnak.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. augusztus 18.


* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2022. augusztus 17-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. augusztus 16-án (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. augusztus 16-án (%)


4. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2022. augusztus 17-én


5. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. augusztus 17-ig (mm)


6. ábra
Kukorica Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Kukorica Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Napraforgó Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Kukorica Békéscsaba térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó, április 1-től számított hőösszeg 2022. augusztus 16-án


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. augusztus 17-ig (részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. augusztus 17-ig (részletes magyarázat a szövegben)