2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. november 10. 13:38

Marad az enyhe, párás idő

November első hetében is folytatódott az enyhe, fagymentes időjárás, ugyanakkor csapadék is hullott, valamint a gyakran ködös, párás időben sokfelé ködszitálás is nedvesen tartotta a talajokat. Így az októberben már száraz körülmények között vetett búza állományok erősödhettek, egységesedtek, viszont az enyhe, nedves időjárás a kórokozók számára is nagyon kedvező körülményeket teremtett. Számottevő változásra a következő napokban sincs kilátás, jelentősebb lehűlés a jövő hétközepe előtt nem valószínű.

Az elmúlt egy hétben bár több időjárási front is érintette térségünket, gyakran és sokfelé volt párás, ködös az idő, de emellett napos időszakok is előfordultak. Múlt pénteken délután egy hullámzó frontrendszer érte el hazánkat, melyből aznap és szombaton az ország középső, délnyugat-északkeleti sávjában valamint északnyugaton jelentős, 10-25 mm eső esett. A Dunántúl középső tájain és a Tiszántúlon jóval kevesebb, mindössze 1-5 mm hullott, de a keleti határszélt hétfőn is öntözte 1-5 mm csapadék. (1. ábra) Az elmúlt tíz nap csapadékösszege ezekkel az esőkkel is az ország nagy részén elmarad az ilyenkor szokásos mennyiségtől (2. ábra), a harminc napos mennyiség pedig jellemzően 25-45 mm-rel marad alatta a sokéves átlagnak (3. ábra). A talajok felső és középső rétege azonban az ország nagy részén kellő mennyiségű nedvességet tartalmaz, csak az elmúlt egy hétben kevés csapadékot kapott észak- és közép-dunántúli valamint délkelet-alföldi területeken száraz a felszín közeli rész (4., 5. ábra). A mélyebb rétegek számottevő töltődéséhez viszont sok csapadékra lenne szükség a következő hetekben, hónapokban (6. ábra).    
A hőmérséklet az elmúlt napokban is a sokéves átlag fölött alakult, bár az eltérés mértéke csökkent a korábbi időszakhoz képest. Az éjszakák fagymentesen alakultak, csak hétfőről keddre éjszaka hűlt nagy területen 1-2 fokig a levegő (7. ábra), a többi hajnalban jellemzően 5-8, szombaton keleten 10 fok fölötti értékeket mérhettünk. A legmelegebb órák hőmérséklete a borongós, ködös tájakon már csak 8-12 fok között, míg a napos területeken 14-17 fok között alakult (8. ábra).

A kukorica betakarítása a végéhez közeledik, a tartósan nedves, párás idő nem kedvez az optimális szemnedvességhez. Az augusztus végétől bőséges csapadék hatására a repcét már kellően nedves talajba lehetett elvetni, az állományok szépen fejlődtek, jelenleg nagyon jó állapotban vannak. Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így szépen zöldell, jellemzően bokrosodott, jól fejlett állapotban van. A később vetett búza azonban sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, az elmúlt napok esői, ahol számottevő mennyiség esett, viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. és 10. ábra). Augusztus 20. után több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül jár, az ugyanekkortól összegzett hőösszeg pedig egyre jobban meghaladja azt.

A folytatásban sem változik számottevően időjárásunk. Ma egy hidegfront vonul át fölöttünk, melynek hatására többfelé valószínű kisebb eső, de ennek mennyisége legfeljebb az 1-2 mm-t éri el. Holnaptól ismét anticiklon alakítja időjárásunkat. Pénteken még sokfelé számíthatunk több-kevesebb fátyolos napsütésre, majd szombattól ismét egyre több helyen marad meg napközben is tartósan az éjszakánként képződő köd illetve rétegfelhőzet. Csapadék legfeljebb ködszitálás formájában várható. Fagy ezekben a napokban sem valószínű, a legtöbb helyen 3-4 fokig hűl le éjszakánként a levegő, napközben pedig a tartósan borult, párás területeken 5-8, a napos tájakon 10-15 fokra lehet számítani. Változás a jövő hét közepén kezdődhet, amikor erős széllel hidegebb légtömegek érkezhetnek fölénk.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. november 10.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. november 8-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 9-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 9-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. november 8-án (%)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2022. november 8-én (%)


6. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. november 8-án (mm)


7. ábra
Minimumhőmérsékletek 2022. november 8-án (Celsius fok)


8. ábra
Maximumhőmérsékletek 2022. november 8-án (Celsius fok)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. november 9-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. november 9-ig (részletes magyarázat a szövegben)