Országos előrejelzés: szombat estig
A gomolyfelhő-képződés mellett legalább több órára kisüt a nap, majd nyugat felől felhősödés kezdődik. Késő délutánig csak kevés helyen, nagyobb eséllyel az északi és nyugati tájakon fordulhat elő zápor, zivatar, majd estétől nyugat felől megnövekszik a zivatarhajlam. A többnyire délies szél nagyobb területen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 29 és 34 fok között alakul, de az északnyugati, nyugati részeken akár több fokkal alacsonyabb lehet a maximum. Késő estére 19 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.