2024. március 28. csütörtök
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2019. augusztus 10. 13:51

Honnan jöhetett az "illat"?

Budapesten és környékén is érezhető trágyaszagról lehetett olvasni a napokban. A számítógépes előrejelző modellek egyik speciális típusával, az ún. terjedés számító modellekkel kiszámítható, hogy egy adott helyre egy adott időszakban honnan érkezett a levegő, ami a kellemetlen szagot is szállította.

​A bejelentéseket, híradásokat alapul véve megpróbáltuk meghatározni, hogy melyek voltak a legészakibb és legdélibb területek, ahol még érezni lehetett a szagot, majd ezekből a pontokból visszafelé haladva kiszámítottuk, hogy az eljutott légrészecskék honnan érkezhettek, melyek lehettek a forrásterületek. A viszonylag nagy "észlelési" terület és annak bizonytalan kiterjedése miatt a számítások eredményei sem egzaktak annyira, hogy rábökhessünk egy konkrét földterületre vagy településre, de ezzel a módszerrel lehatárolható egy nagyobb és egy szűkebb terület, amelyen belül csaknem 90%-os biztonsággal érdemes keresni a forrást.

Csütörtökön jellemzően nyugati-északnyugati szél fújt a délutáni, esti órában, majd péntekre kissé déliesebbre módosult a légáramlás. Ezt az információt, valamint a modellszámítások eredményét felhasználva készítettük el az alábbi ábrát – ezen pirossal jelöltük meg a legvalószínűbb forrásterületet –, ami nem meglepő módon tartalmazza az eddig is "gyanúba keveredett" településeket. A sárga mezőn kívüli területről szinte kizárható, hogy a szag forrása arrafelé lenne található.