2024. április 20. szombat
Hírek

HungaroMet: 2018. június 25. 16:50

Egy éjszaka a meteorológia "fellegvárában"

Az idén immár tizenhatodik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakáján, az előző évekhez hasonlóan az Országos Meteorológiai Szolgálat is kitárta kapuit a látogatók előtt. Szent Iván éjjelén, az év leghosszabb éjszakáján, a budai főépületben és pestszentlőrinci Marczell György Főobszervatóriumban is érdekes, merőben új tematikájú programokkal vártuk a meteorológia iránt érdeklődőket.

Országszerte minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte az idei Múzeumok Éjszakája programsorozatot és az előzetes adatok szerint is rekordszámú résztvevőt regisztráltak. Az OMSZ mindkét helyszínére jóval több vendég érkezett, mint az elmúlt évben. Ezernél is több látogató ismerkedhetett meg közelebbről a meteorológia világával, ezen belül az egyik „legnépszerűbb” elemmel, a csapadékkal. 2018-ban ugyanis erre az elemre fókuszált mindenki, még Hellmann is, az est házigazdája, kabalafigurája, aki nagy mosollyal fogadta a vendégeket. Egy félórás általános előadás keretében „Aszálytól az özönvízig” címmel mutatták be kollégáink a csapadékkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Ezen információkkal felvértezve, látogatóink bátran elindulhattak a recepción kapott útlevelükkel pecséteket gyűjteni, melyeket az egyes szakterületek képviselőinél szerezhettek be a játékos feladatok helyes megoldásával.

A budai főépületben a meteorológia egyes szakterületei saját szemszögükből vizsgálva mutatták be a csapadékot, ezt a mindannyiunk életét alapvetően befolyásoló időjárási elemet. Aki az „állomásokat” végigjárta, és a pecséteket összegyűjtötte, azt egy oklevéllel „Tiszteletbeli Csapadékszakértő”-vé avattuk távozáskor. A Csapadékszakértők közül az est végeztével, két szerencsést sorsoltunk ki: Borsos Ármin és Sztanó Gábor nyert egy-egy értékes ajándékokkal teli csomagot. Nekik ezúton gratulálunk a nyereményükhöz!

Természetesen a TV stúdió látogatása idén sem maradhatott el. A vállalkozó kedvűek időjárásjelentőként próbálhatták ki magukat. Az OMSZ TV Stúdiójában készült fotók, csoportonkénti bontásban megtekinthetők ezen az oldalon.

Aki pedig mélyebben is szeretett volna megismerkedni a meteorológia tudományával, szakmai előadásokon vehetett részt. Igen nagy érdeklődés övezte négy kollégánk bemutatóit, mely a repülőbalesetekkel, a csapadék előrejelzésével és előrejelezhetőségével foglakozott, illetve kitekintett a távoli jövő csapadékviszonyaira is.

A pestszentlőrinci Főobszervatóriumban sem unatkoztak a látogatók. Az Ambrózy Pál tanösvény bejárása során vendégeink megismerhették a meteorológiai műszerkertet. Szakembereink bemutatták a kalibráló laboratóriumot és rövid, interaktív előadásokon keresztül az obszervatóriumban zajló munkába is betekintést nyerhettek az érdeklődők.

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálatot választotta. Találkozzunk jövőre is!

Üdvözlettel,

Csoportkép a rendezvény előtt
Az OMSZ MUZEJ-2018 budai csapata,
június 23. 15 óra előtt...
Csoportkép a rendezvény után
... és
éjfél után

 


 

Korábbi Múzeumok Éjszakája rendezvények:


További információ:

  e-mail: muzej@met.hu
  honlap: www.met.hu


Pillanatképek a 2018. június 23-i Múzeumok Éjszakája rendezvényről