2021 tavaszának időjárása

2021 tavasza a megszokottnál hidegebb és átlagosan csapadékos volt. Mindhárom hónap hőmérséklete a normálérték alatt alakult, az áprilisi és májusi középhőmérséklet jelentősen elmaradt az ilyenkor megszokottól. A csapadékviszonyokat tekintve az egyes hónapok változatos képet mutattak. Márciusban jelentős csapadékhiány mutatkozott, míg a május csapadékosabb volt a szokásosnál.

Az ország nagy részén 9-10 °C között alakult a tavaszi középhőmérséklet értéke (1. ábra), így nem meglepő, hogy országosan 9,3 °C volt. Csupán Szeged környékén fordult elő nagyobb összefüggő terület, ahol az átlaghőmérséklet meghaladta a 10 °C-ot, ezen kívül csak kisebb foltokban jelentek meg sárga, azaz 10 °C-ot meghaladó területek. A leghidegebb az Északi-középhegységben volt, itt előfordult, hogy az 5 °C-ot sem érte el a középhőmérséklet. Évszakos átlagban a legmelegebbet Szeged belterületén (10,9 °C), a leghidegebbet pedig Kékestető állomásunkon (4 °C) mértük.

1. ábra
A 2021-es tavasz középhőmérséklete °C-ban

2. ábránkon jól látható, hogy az 1991–2020-as átlagnál országszerte alacsonyabb évszakos értékek jelentkeztek, a teljes tavaszi időszakot tekintve mindenhol hűvösebb volt a megszokottnál. Az ország nagy részén 1,5-2,0 °C közötti negatív anomáliák jelentkeztek. A Duna-Tisza közén, a Mezőföldön és az Északi-középhegységben nagyobb összefüggő területeken fordultak elő 2 °C-ot meghaladó negatív anomáliák. 

2. ábra
A 2021-es tavasz középhőmérsékletének eltérése a sokévi átlagtól

A 2021. tavasz országos átlagban 1,9 °C-kal bizonyult hidegebbnek a megszokottnál (3. ábra). A hónapokat külön-külön tekintve láthatjuk, hogy a március még csak kis mértékben, 0,6 °C-kal maradt el a normáltól, míg az áprilisi és a májusi középhőmérsékletek 2,9 és 2,1 °C-kal, azaz jelentősen eltérnek az ilyenkor szokásos hőmérsékletektől.

3. ábra
Az országos havi és az évszakos középhőmérséklet eltérése a sokévi (1991-2020-as) átlagtól 2021 tavaszán (interpolált adatok alapján)

A küszöbnapok száma is egy hideg tavaszról tanúskodik: fagyos napból (Tmin ≤ 0°C) a normál értéknél (15 nap) 8-cal többet (23 nap) figyeltünk meg, téli napot (Tmax ≤ 0°C) azonban még a hűvös tavaszi időjárás ellenére sem regisztráltunk. Nyári napból (Tmax ≥ 25°C) 4 jelentkezett, ami 7-tel kevesebb a sokévi átlagnál (11 nap). 

4. ábra
Az országos tavaszi középhőmérsékletek 1901 és 2021 között (interpolált adatok alapján)

Az 1901-től kezdődő idősorban az idei tavasz a 17. leghidegebb lett (I. táblázat). Lassú emelkedést figyelhetünk meg az elmúlt 121 év tavaszi középhőmérsékleteiben (4. ábra).  Az adatokhoz illesztett lineáris trend 1,1°C-os melegedést mutat az 1901–2021-es időszakban.

Időszak Sorszám
március 55
április 15
május 14
   
tavasz 17
I. táblázat
A 2021-es tavasz és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított leghidegebb időszakok sorában

Az I. táblázatban láthatjuk, hogy a 2021-es tavaszi hónapok hol helyezkednek el az 1901-től kezdődő idősorban. Március a rangsor közepére került, április és május pedig benne vannak a leghűvösebb 20-ban (15. és 14. helyre kerültek).  A tavasz összességében a 17. helyre került, 1987 óta nem volt ilyen hideg a tavasz.

5. ábra
A 2021-es tavasz napi középhőmérsékleteinek eltérése a sokévi (1981-2010-es) átlagtól (°C)

Az 5. ábránkon a 2021-es tavasz napi középhőmérsékleteit és a sokéves átlag értékeit mutatjuk be.Látható, hogy a teljes időszakban sokszor előfordult, hogy a sok évesátlag alatt alakult a napi középhőmérséklet. Márciusban két hosszabb hidegebb és három rövidebb melegebb időszak jelenik meg. Áprilisban a hónap nagyrészében jelentősen, 5-6 °C-kal alacsonyabb középhőmérsékletek jelentkeztek, alig alakult átlag felett a középhőmérséklet. Májusban is alig regisztráltunk átlag feletti országos középhőmérsékleteket, de ekkor már csak 3-4 °C-kal maradtak el a napi középhőmérsékletek az ilyenkor megszokottól.

Március

A hónap első napjaiban egy nagy kiterjedésű anticiklonnak köszönhetően a megszokottnál 2-3 °C-kal melegebb volt hazánkban. A következő héten több hidegfront vonult át az ország felett, melyek mögött sarkvidéki eredetű levegő árasztotta el a térséget, 3-4°C-kal volt hidegebb a normálértéknél. 12-én átmenetileg enyhébb légtömegek érkeztek a Kárpát-medencébe, de az enyhülés nem tartott sokáig, mert ismét hideg légtömegek árasztották el a térséget. 10 napig a sokévi átlag alatt maradt – jellemzően 2-5 °C-kal – a hőmérséklet. Majd a hónap utolsó hetében anticiklonás hatásoknak köszönhetően enyhülés következett. Erősödött a nappali felmelegedés mértéke, így a hónap utolsó napjaiban 4 °C-kal volt enyhébb idő, mint az ilyenkor szokásos. Fagyos napból (Tmin≤0 °C) 17 fordult elő országos átlagban (átlag: 13 nap). Téli nap (Tmax≤0 °C) idén országos átlagban nem volt, csak a hegyekben fordult elő néhány (pl. Kékestető:10 nap).

 Április

Az átlagosnál több fokkal melegebb idővel kezdődött az április, majd 2-án hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek érték el hazánkat, melyet 6-án egy újabb hidegfront követett. Hatására országszerte fagyos éjszakákat regisztráltak a hőmérők, néhol –10 °C-hoz közeli faggyal. Rövid enyhülés után április 13-án egy hullámzó hidegfront érkezett és okozott jelentős lehűlést, melynek következtében két héten keresztül átlag alatt maradt a hőmérséklet. A hónap végén melegedés indult meg, így a hónap utolsó napja a sokéves átlag felett alakult. Országos átlagban a fagyos napok (Tmin≤0 °C) száma 6 volt, ami jelentősen (4 nappal) meghaladta a sokévi átlagot. A legtöbb fagyos napot (19 nap) Zabar állomáson jegyeztük. 

Május

Április végén átmenetileg melegebbre fordult az idő, ezt követően északnyugat felől markáns hidegfront érte el az országot. Május 10-12. között néhány napra ismét nyárias időben volt részünk, melyet a 13-án érkezett hidegfront szakított meg, ezt követően a hónap második fele gyakori frontátvonulásokkal és az átlagosnál 2-4 °C-kal hűvösebb idővel telt. A nyári napok száma (Tmax≥25 °C) 3 volt, ez 6 nappal kevesebb az időszakos átlagnál (9 nap). Hőségnapot nem regisztráltunk (Tmax≥30 °C), miközben átlagosan 1 hőségnap szokott esni május hónapra.