2024. március 29. péntek
Hírek

HungaroMet: 2015. október 9. 09:00

MET-ÉSZ találkozó, 2015

2015. október 2-án az OMSZ Marczell György Főobszervatóriumában került sor az első MET-ÉSZ találkozóra. Az egész napos rendezvényen előadások hangzottak el a meteorológiai észlelések múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint a MET-ÉSZ adatok felhasználásáról és a kapcsolódó tervekről.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy megtisztelte a rendezvényt, s reméljük, hogy jövőre még több MET-ÉSZ észlelővel találkozhatunk!

A résztvevők megismerhették az OMSZ műszerkalibráló laboratóriumát, sőt a behozott műszerek kalibrálására is volt lehetőség. Néhány „bátor” jelentkező észlelői vizsgát tett. A rendezvény egyik csúcspontja volt a rádiószondázás, azaz a meteorológiai ballon feleresztésének illetve – szakképzett kollégák vezetésével – a Főobszervatórium műszerkertjének megtekintése.

Természetesen lehetőség volt kötetlen beszélgetést folytatni a MET-ÉSZ rendszer üzemeltetőivel, fejlesztőivel illetve az OMSZ szakembereivel.

Az alábbi előadások Horváth Gyula főosztályvezető megnyitójával kezdődtek, és Radics Kornélia, OMSZ elnök köszöntőjével zárult a délelőtti program. A rendezvény „szóvivője” Tóth Tamás média-meteorológus, előrejelző volt.

  • Kiss Márton (OMSZ): Észlelők között
  • Zárbok Zsolt (OMSZ): Országos automata mérőhálózat
  • Nagy Zoltán (OMSZ): Napsugárzás mérések az Országos Meteorológiai Szolgálatnál
  • Sebők István (OMSZ): Radar, szonda és egyéb távérzékelési eszközök
  • Tölgyesi László (OMSZ): MET-ÉSZ honlapok, Meteora mobil alkalmazás
  • Suhai Bence (Köszofa Bt.): MET-ÉSZ fejlesztések, tervek
  • Horváth Ákos (OMSZ): MET-ÉSZ a rövidtávú előrejelzésben
  • Molnár Ákos (Szupercella.hu): MET-ÉSZ és a viharvadászat
  • Bonta Imre (OMSZ): Általános előrejelzések és veszélyjelzések készítése az OMSZ-ban

A találkozón elhangzott előadások megtalálhatók a Rendezvények oldalon.


Talákozó képekben:

1. kép 2. kép
3. kép 4. kép

Előadóterem, műszerkalibráló laboratórium, rádiószondázás, műszerkert

1. kép 2. kép 
 3. kép  4. kép
 5. kép  6. kép
 7. kép  8. kép
 9. kép  10. kép
 11. kép  12. kép

 

Csoportkép

 Köszönjük minden résztvevőnek, hogy megtisztelte a rendezvényt...


Kapcsolódó oldalak
: