2024. március 28. csütörtök
Hírek

HungaroMet: 2021. március 11. 14:28

2020-as év éghajlati értékelése

Magyarországon a 2020-as évi középhőmérséklet országos átlagban 11,5 Celsius foknak adódott, így 1,1 fokkal volt melegebb az 1981–2010-es éghajlati normálnál. 2020 a nyolcadik legmelegebb az elmúlt 120 évben, s a legmelegebb évtizedet zárja 1901 óta. Az évi középhőmérséklet országos átlagának változása az elmúlt 120 év alatt (1901 és 2020 között) átlagosan +1,23 Celsius foknak adódott, míg az országon belül legalább +1,06 °C és legfeljebb +1,37 °C közötti hőmérséklet-változás fordult elő. Az év során lehulló csapadék mennyisége országos átlagban 615 mm volt, ami csak két százalékkal több, mint a sokévi érték (1981–2010), viszont mind térben, mind időben igen szélsőségesen alakult az eloszlása. Részletes elemzés olvasható az Éghajlati visszatekintőben.

2020-ban május kivételével a havi középhőmérséklet minden hónapban magasabb volt az 1981–2010-es sokévi átlagnál. Homogenizált adatok alapján a 2020. májusi középhőmérséklet 1,9 Celsius fokkal maradt el a standard éghajlati normáltól. Ezzel szemben februárban 4,7 fokos, míg decemberben 3 foknál nagyobb pozitív anomália adódott. A sokévi értékkel szinte teljesen megegyezett a júliusi középhőmérséklet, de januárban és novemberben is minimális volt a hőmérséklet eltérése a normáltól. Homogenizált adatok alapján 2020 februárja a harmadik legmelegebbnek adódott 1901 óta, míg december a 9., augusztus a 10. helyre került a rangsorban. Ezzel együtt 2020-hoz köthető a harmadik legmelegebb tél a hosszú éghajlati adatsor 1901-es kezdete óta.

A június és az október nagyon csapadékos, míg az április és a november aszályos, csapadékszegény volt. Az évi csapadékösszeg térbeli eloszlása alapvetően tükrözte a domborzati adottságok hatását, ugyanakkor jelentős területi különbségek is jelentkeztek az országon belül. Zala-megyében és a Bükkben jóval 850 mm feletti évi csapadékösszeg adódott. A legmagasabb évi csapadékösszeget (969,6 mm) 2020-ban a Somogy megyei Vése állomáson összegeztük, ahol az évi összeg ötöde, 178 mm, egy nap alatt zúdult le. Máshol 500 mm közelében és az alatt alakult az évi csapadékmennyiség. 2020-ban Fejér megye és Pest megye délnyugati tájaira érkezett a legkevesebb csapadék. A legkisebb évi csapadékösszeget a Pest megyei Tass állomáson jegyeztünk, ahol mindössze 404,5 mm hullott egész évben.

A napsütéses órák éves összege hazánk területén 2100 és 2400 óra között változott 2020-ban. A területi eloszlásában egy ÉK-DNY irányú növekedés volt megfigyelhető. Az Alföld déli részén, és a Dunántúlon nagy területen 2200 óra feletti értékek voltak jellemzőek, a legmagasabb értékeket (>2350 óra) a Dél-Dunántúlon összegeztük. A legalacsonyabb értékeket (< 2100 óra) főként az északkeleti országrészben és az Északi-középhegység területén figyeltük meg.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint a 2020. év szélsőségei, a mérés helye és ideje:
 
 Legmagasabb mért hőmérséklet 37,4 °C  Mezőkovácsháza augusztus 30.
 Legalacsonyabb mért hőmérséklet -13,2 °C  Zabar január 8.
 Legmagasabb mért minimumhőmérséklet 23,8 °C  Szeged belterület július 31.
 Legnagyobb évi csapadékösszeg 970 mm  Vése  
 Legkisebb évi csapadékösszeg 405 mm  Tass  
 Legnagyobb 24 órás csapadékösszeg 178 mm  Vése június 24.
 Legvastagabb hótakaró 28 cm  Máza március 25. 


A Földön a 2020-as év hőmérsékleti szempontból a legmelegebb évek között volt az ERA5 globális re-analízis adatbázis alapján (1. 2016, 2. 2020, 3: 2019). Az eddigi legmelegebb 2016-tól csak századértékben maradt el a 2020-as hőmérsékleti anomália. Az ERA5 alapján 2020 0,62 Celsius fokkal volt melegebb, mint az 1981–2010-es normál. Globálisan az elmúlt öt év volt a legmelegebb az iparosodás kezdete (1850) óta. A felszín közeli hőmérséklet átlagosan 1,25 fokkal haladta meg az 1850–1900 közötti átlagértéket a Föld egészén. Európa területén a hőmérséklet 1,6 Celsius fokkal tért el az 1981–2010-es normáltól, és Európában – megelőzve a 2019. és 2014. évet – jelenleg a legmelegebb évnek számít 2020 (C3S, 2021).


Kapcsolódó oldalak:

 


Az országos évi középhőmérsékletek 1901 és 2020 között
(homogenizált, interpolált adatok alapján)


Az országos évi csapadékösszegek 1901 és 2020 között
(homogenizált, interpolált adatok alapján)