2023. szeptember 21. csütörtök
Könyvajánló

OMSZ: 2020. augusztus 26. 09:48

Nemzetközi Metrológiai Értelmező Szótár (VIM3)

A  Nemzetközi Metrológiai Értelmező Szótár harmadik, felülvizsgált verziója – a VIM3 – már évekkel ezelőtt megjelent a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal (BIPM) honlapján, és angol és francia nyelven ingyenesen elérhető. Az ASZEK tagjainak kezdeményezésére Bánkuti László és Kiss József hosszas egyeztetéseket követően elkészítette a VIM3 magyarra átültetését.

OMSZ: 2018. október 2. 14:42

Kocsis Károly (főszerkesztő): Magyarország nemzeti atlasza – természeti környezet

A kiadvány egyrészt ismerteti a kőzet-, a víz- és a levegőburok állapotát, illetve az élővilág életterét, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, melyek a természeti környezet és a társadalom összefonódását, kölcsönhatásait elemzik (pl. tájak, környezet- és természetvédelem, természeti veszélyek).

OMSZ: 2017. március 23. 14:00

Felhőatlasz – A felhőkről mindenkinek

Szerzők: Kolláth Kornél, Simon André, Pátkai Zsolt, Fejes Edina, Horváth Ákos, Kiss Márton,
Németh Mózes, Fehér Balázs, Szabó Dorottya

A felhők végtelen változékonysága, sokszínűsége, múlandósága a történelem folyamán számtalanszor megihlette az alkotókat, költőket, művészeket, elgondolkoztatta a tudósokat, kutatókat, amatőr megfigyelőket, s magával ragadta az álmodozókat is. De vajon valóban végtelen sok felhőforma és felhőalakzat létezik? Milyen szerepük van ezeknek az égi tüneményeknek a mindennapi időjárás alakulásában? Segítségükkel jobban megismerhetők a légkörben lejátszódó folyamatok és könnyebben megérthető az időjárás változékonysága?

OMSZ: 2015. március 20. 13:00

Bozó László – Mészáros Ernő: A légtüneménytantól a káoszelméletig (Magyar meteorológiai bibliográfia)

Bozó László és Mészáros Ernő akadémikusok most megjelent kötetükben a légkörtudományt, a meteorológia hazai kialakulását, fejlődését mutatják be az 1847 és 2015 között magyar kutatók tollából megjelent tudományos könyvek tükrében. A tudomány arculatáról hű képet festenek azok a kötetek, amelyek egy-egy szakterületen adott országban megjelennek. Mivel az új szakembereket ezek segítségével képezik, a kiadványok egyúttal illusztrálják az illető tudomány oktatásának színvonalát is.

OMSZ: 2014. december 22. 15:00

Bodolainé Jakus Emma: A szinoptikus diagnózis eszközeiről

Mi a szinoptikus diagnózis? Milyen módszereket használnak a szinoptikusok? Milyen elvi alapokon nyugszanak az előrejelzések? Az előrejelzéssel foglalkozó szakembereknek ismerniük kell a diagnózis eszközeit ahhoz, hogy a numerikus modellek eredményeit megfelelően összhangba hozva a tapasztalatokkal felelős döntést tudjanak hozni a mindennapos előrejelzések során.

OMSZ: 2014. január 7. 15:00

Bodolainé Jakus Emma - Tänzer Tibor: Mezoléptékű konvektív komplexumok - A hirtelen árhullámok kiváltói

A mezoléptékű konvektív komplexumok (MKK) felfedezése a nagy felbontású IR műholdfelvételeknek volt köszönhető. Ezen objektumok a konvektív időjárási rendszereknek olyan csoportját alkotják, amelyek különösen nagy csapadékhatékonyságukkal tűnnek ki.

OMSZ: 2014. január 7. 14:00

Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon kezdetektől 1900-ig (4 kötet)

Réthly Antal több mint hét évtizedes szorgalmas gyűjtőmunkája és az információk gondos kritikai elemzése alapján állt elő a négy kötetet megtöltő mű. A szerző a könyvében nem csak szűken a mű címében szereplő időjárási események feljegyzését és az elemi csapások felsorolását foglalta egybe, hanem mindezek társadalmi, gazdasági következményeire is igyekezett adatokat találni.

OMSZ: 2014. január 7. 14:00

Simon Antal: Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja

Magyarországon a XVII. századtól foglalkoznak szakemberek meteorológiai megfigyelésekkel, mérésekkel, amelyekből sok érdekes és fontos adat nyerhető.

OMSZ: 2013. február 13. 10:55

Bartholy Judit, Bozó László, Haszpra László (szerk.): Klímaváltozás – 2011

A XXI. század nagy kihívása a globális klímaváltozás következményeinek kezelése, az egyre fokozódó emberi tevékenység hatásainak csökkentése, illetve a várható regionális változásokra való felkészülés, azokhoz való alkalmazkodás. A könyv célja a klímaváltozással kapcsolatos jelenlegi tudományos ismeretek összegzése, a témához kapcsolódó kutatási módszerek bemutatása és a Kárpát-medence térségére vonatkozó klímaszcenáriók ismertetése.

Cikkek száma: