2024. április 20. szombat
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2020. június 20. 07:33

Nyári napforduló

A csillagászati nyár 2020. június 20-án, szombaton kezdődik. A nyári napforduló 23 óra 43 perckor lesz, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol holnap delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, s elindul a Baktérítő felé, ahova fél éves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, s így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével. Azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

 

 

 
 Ritka jelenség, hogy a napfogyatkozás éppen egybeessen a nyári napfordulóval;
ebben az évszázadban legközelebb ilyet csak 2039-ben tapasztalhatunk (Meteosat műhold)