2024. április 14. vasárnap
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2023. december 5. 11:58

Az éghajlatváltozás mértéke és hatása 2011-2020 között drámaian nőtt

Az éghajlatváltozás üteme riasztóan megugrott a 2011–2020 közötti időszakban, amely az eddigi legmelegebb évtized volt. Az üvegházhatású gázok folyamatosan növekvő koncentrációja rekordméretű szárazföldi és óceáni hőmérsékleteket eredményezett, és löketet adott a jégolvadás és a tengerszint emelkedésének drámai felgyorsulásához – derül ki a Meteorológiai Világszervezet új jelentéséből. – Genf/Dubai, 2023. december 5. (WMO)

Az Éghajlat állapotának 2011–2020-ra vonatkozó évtizedes értékelése különösen a sarkvidékeken és a magashegységekben végbemenő mélyreható átalakulás miatt kongatta meg a vészharangot. A gleccserek évente mintegy egy méterrel vékonyodnak – ez példátlan veszteség –, ami hosszú távon sok millió ember vízellátását befolyásolja. Az antarktiszi kontinentális jégtakaró 2011–2020 között közel 75%-kal több jeget veszített, mint 2001–2010 között – ez baljós fejlemény a tengerszint jövőbeli emelkedése szempontjából, amely veszélyezteti az alacsonyan fekvő part menti régiók és államok létét.

A jelentés reménysugárként említette, hogy az antarktiszi ózonlyuk a 2011–2020-as időszakban kisebb volt, mint az azt megelőző két évtizedben, köszönhetően az ózonlebontó vegyi anyagok fokozatos kivonására irányuló sikeres és összehangolt nemzetközi fellépésnek, ami a Montreali Jegyzőkönyv sikerét jelzi.

„Az 1990-es évek óta minden évtized melegebb volt, mint az előző, és nem látjuk a tendencia megfordulásának közvetlen jelét. Több ország jelentett rekordmagas hőmérsékletet, ami bármely korábbi évtized átlagát felülmúlta. Óceánjaink egyre gyorsabban melegednek, és a tengerszint emelkedésének mértéke kevesebb mint egy generáció alatt majdnem megduplázódott. Vesztésre állunk az olvadó gleccsereink és jégtakaróink megmentéséért folytatott versenyben” – mondta Prof. Petteri Taalas, a WMO főtitkára.

1. ábra

2011-2020-as időszak átlagának hőmérsékleti anomáliája az 1981-2010-es időszak átlagához viszonyítva


"Ezt egyértelműen az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok kibocsátása okozza. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése a legfőbb és legfontosabb prioritás a bolygó szempontjából, hogy megakadályozzuk az éghajlatváltozás irányíthatatlanná válását. Időjárásunk egyre szélsőségesebbé válik, aminek egyértelmű és kimutatható hatása van a társadalmi-gazdasági fejlődésre. Az aszályok, hőhullámok, árvizek, trópusi ciklonok és erdőtüzek károsítják az infrastruktúrát, tönkreteszik a mezőgazdasági termést, korlátozzák a vízellátást és tömeges lakóhelyváltoztatást okoznak." – mondta Taalas professzor.

Számos tanulmány azt mutatja, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt az intenzív hőség kockázata.

A jelentés dokumentálja, hogy az évtized során a szélsőséges eseményeknek pusztító hatásai voltak, különösen az élelmezésbiztonságra, a lakóhelyváltoztatásra és a migrációra, akadályozva a nemzeti fejlődést és a fenntartható fejlődési célok (SDG-k) felé való haladást.

Ugyanakkor azt is bemutatta, hogy az előrejelzések, a korai figyelmeztetések és az összehangolt katasztrófakezelés és -reagálás terén elért javulás hogyan hoz változást. A szélsőséges események áldozatainak száma csökkent, ami a jobb korai előrejelző rendszerekkel függ össze, ugyanakkor a gazdasági veszteségek növekedtek.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos állami és magánfinanszírozás 2011 és 2020 között majdnem megduplázódott. Az évtized végéig azonban legalább hétszeresére kell növekednie ahhoz, hogy az éghajlati célokat elérjük.

A jelentés az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján, a COP28-on jelent meg, és hangsúlyozza, hogy sokkal ambiciózusabb éghajlat-változási intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodás előtti korszakhoz képest legfeljebb 1,5 Celsius fokra korlátozzuk.

Az Éghajlat állapotáról szóló évtizedes jelentés hosszabb távú perspektívát nyújt, és túllép az éghajlatunk évről évre történő ingadozásán. A jelentés kiegészíti a WMO globális éghajlat állapotáról szóló éves jelentését. A COP28 alkalmával közzétett, 2023-ra vonatkozó előzetes éves jelentés szerint 2023 lesz a valaha mért legmelegebb év.

A jelentés a nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálatok, a regionális éghajlati központok, a nemzeti statisztikai hivatalok és az ENSZ-partnerek tucatnyi szakértőjének fizikai adatelemzésein és hatásvizsgálatain alapul.


Főbb megállapítások:

A szárazföldön és az óceánon egyaránt egyértelműen ez volt a legmelegebb évtized.

A 2011–2020-as időszak globális átlaghőmérséklete 1,10 ±0,12 Celsius fokkal haladta meg az 1850–1900-as átlagot. Ez a WMO által használt hat adatsor átlagán alapul. A globálisan feljegyzett legmelegebb hat év 2015 és 2020 között volt.

2. ábra


Az 1990-es évek óta minden egymást követő évtized melegebb volt, mint az összes korábbi évtized.

Az évtized legmelegebb évei 2016, egy erős El Niño esemény miatt, és 2020 voltak. Az évtized legnagyobb pozitív anomáliái – helyenként több mint 2 fokkal az 1981–2010-es átlag felett – az Északi-sarkvidéken voltak.

Több ország jelentett rekordmagas hőmérsékletet, mint bármely más évtizedben.

A három fő üvegházhatású gáz légköri koncentrációja az évtized során tovább nőtt.

Az iparosodás kezdete előtt mintegy 10000 évvel a légköri szén-dioxid mennyisége szintje stabilan 280 ppm körül volt (ppm = a gáz molekuláinak száma a száraz levegő egymillió molekulájára vetítve). Azóta a szén-dioxid mennyisége közel 50%-kal nőtt, és 2020-ban elérte a 413,2 ppm-et, ami elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének, az erdőirtásnak és a földhasználat változásainak köszönhető.

Az 1991–2000 közötti évtizedes globális CO2-átlag 361,7 ppm volt, a 2001–010 közötti évtizedben 380,3 ppm, míg 2011–2020 között 402,0 ppm-re emelkedett.

Ugyanezen időszakok alatt az átlagos növekedési ütem 1,5 ppm/évről és 1,9 ppm/évről 2,4 ppm/évre nőtt.

Az éghajlat stabilizálása és a további felmelegedés megakadályozása érdekében a kibocsátást fenntarthatóan csökkenteni kell.

Az óceánok felmelegedésének és savasodásának üteme növekszik.

3. ábra


A Föld rendszerében felhalmozott hő mintegy 90%-a az óceánban tárolódik. Az óceánok felmelegedési üteme különösen erőteljes növekedést mutat az elmúlt két évtizedben.

Az óceánok felmelegedési üteme a felső 2000 méteres mélységben a 2006–2020 közötti időszakban elérte az 1,0 ±0,1 W/m2 értéket, szemben a teljes 1971–2020 közötti időszak 0,6 ±0,1 W/m2 értékével. Ez 2020-ban rekordmagasságot ért el, és várhatóan ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

Az óceánban felhalmozódó CO2 egyik következménye az óceán savasodása, azaz az óceáni pH-érték csökkenése, ami megnehezíti a tengeri élőlények számára héjuk és vázuk felépítését és fenntartását.

A tengeri hőhullámok egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak.

A 2011 és 2020 közötti időszak egyes éveiben az óceán felszínének körülbelül 60%-án volt hőhullám.

A három év, amelyben a legmagasabb volt a tengeri hőhullámmal jellemezhető napok átlagos száma: 2016 (61 nap), 2020 (58 nap) és 2019 (54 nap).

A tengeri hőhullámok viszonylag intenzívebbé váltak az utóbbi évtizedben. A II. kategóriájú (erős) események gyakoribbá váltak, mint az I. kategóriába (mérsékelt) soroltak. Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 0,5 napos extrém tengeri hőhullám (IV. kategória) volt, a 2016-os El Niño-évben egy teljes nap. A múltban ezek a szélsőséges események – amelyek egész ökoszisztémákat képesek megváltoztatni – annyira ritkák voltak, hogy globális szinten alig lehetett mérni őket.

A globális átlagos tengerszint-emelkedés felgyorsul, főként az óceánok felmelegedése és a szárazföldi jégtömeg csökkenése miatt.

A 2011 és 2020 közötti időszakban a tengerszint évente 4,5 mm/év ütemben emelkedett. Ehhez képest 2001–2010 között ez az érték 2,9 ±0,5 mm/év volt.

A globális átlagos tengerszint-emelkedés felgyorsult, főként a grönlandi jégtakaró jégtömegvesztésének felgyorsulása, valamint kisebb mértékben a felgyorsult gleccserolvadás és az óceánok felmelegedése miatt.

A gleccserek visszahúzódása példátlan a modern kori feljegyzésekben.

A világszerte mért gleccserek 2011 és 2020 között évente átlagosan körülbelül egy méterrel vékonyodtak.

A 42 hosszú távú mérésekkel rendelkező referencia-gleccserre alapozott legfrissebb értékelésből kiderül, hogy a 2011 és 2020 közötti időszakban a megfigyelt évtizedek közül a legalacsonyabb átlagos tömegmérlegek alakultak ki. A tömegmérleg-referencia-gleccserek közül néhány már elolvadt, mivel a gleccsert tápláló téli hó a nyári hónapokban teljesen elolvad.

A 19 elsődleges gleccserterület szinte mindegyikén egyre nagyobb negatív értékeket mértek 2000 és 2020 között.

Az Egyenlítő közelében fennmaradó gleccserek általában gyors csökkenést mutatnak. Az indonéziai Pápua gleccserei valószínűleg teljesen eltűnnek a következő évtizedben. Afrikában a Rwenzori-hegység és a Kenyai-hegység gleccserei az előrejelzések szerint 2030-ra, a Kilimandzsáró gleccserei pedig 2040-re tűnnek el.

4. ábra


Grönland és az Antarktisz 2011 és 2020 között 38%-kal több jeget veszített, mint a 2001–2010 közötti időszakban.

A grönlandi és az antarktiszi kontinentális jégtakaró a Föld legnagyobb édesvíztárolója, amely 29,5 millió km3 fagyott vizet tárol. Amikor a jégtakarók tömeget veszítenek, közvetlenül hozzájárulnak a globális átlagos tengerszint emelkedéséhez, ezért az általuk nyert vagy elveszített jég mennyiségének nyomon követése kritikus fontosságú a tengerszint változásának értékeléséhez.

A 2011–2020-as évtizedben Grönland évente átlagosan 251 gigatonna (Gt) tömeget veszített, és 2019-ben új rekordot ért el, 444 Gt tömegveszteséget. Az antarktiszi kontinentális jégtakaró ebben az évtizedben átlagosan évi 143 Gt jeget veszített, és ennek a tömegveszteségnek több mint háromnegyede a Nyugat-Antarktiszról származik. Az előző évtizedhez (2001–2010) képest ez közel 75%-os növekedést jelent a jégveszteségben. Ez nem azonos az antarktiszi tengeri jéggel.

A grönlandi és az antarktiszi jégtakaró esetében együttesen a jégveszteség 38%-kal nőtt a 2001–2010-es időszakhoz képest. Ez megerősíti a jégvesztés tartós növekedését az 1990-es évekhez (1992–2000) képest, amikor a grönlandi és antarktiszi jégtakaró vesztesége 84 Gt volt évente.

Az északi sarkvidéki tengeri jég kiterjedése továbbra is több évtizedes csökkenést mutat: a szezonális átlagos minimum 30%-kal volt az átlag alatt.

Az északi sarkvidéki tengeri jég továbbra is csökkent, különösen a nyári olvadási időszakban. A 2011–2020 közötti időszakban az átlagos szezonális legkisebb kiterjedés 4,37 millió km2 volt, ami 30%-kal alacsonyabb az 1981–2010 közötti 6,22 millió km2 -es átlagnál. A téli felhalmozódási szezonban a csökkenés kevésbé volt markáns, de még mindig jelentős, az évtized során az éves átlagos maximum 14,78 millió km2 volt, ami 6%-kal alacsonyabb az 1981–2010-es időszak 15,65 millió km2-es átlagánál.

A tengeri jég kiterjedésének csökkenését a vastagság és a térfogat csökkenése kísérte, bár ezekre a mutatókra vonatkozó adatok korlátozottabbak. Az egy évnél hosszabb ideig fennmaradó jég kiterjedése is jelentősen csökkent. 1985 márciusában az öreg (négyéves vagy annál hosszabb) jég a Jeges-tenger teljes jégtakarójának 33%-át tette ki, de ez az arány 2010-re 10% alá csökkent, 2020 márciusában pedig 4,4%-ra esett vissza.

5. ábra


Az ózonlyuk kisebb volt a 2011–2020-as időszakban, mint az azt megelőző két évtizedben.

A 2011–2020-as időszakban az ózon éves maximális tömeghiánya átlagosan kisebb volt, mint az előző két évtizedben. A Montreali Jegyzőkönyv keretében hozott intézkedéseknek köszönhetően az ellenőrzött és nem ellenőrzött ózonlebontó anyagokból (ODS-ek), például a klórozott-fluorozott szénhidrogénekből (CFC-k) a sztratoszférába jutó klór teljes mennyisége az 1993-as 3660 ppt csúcsértékről 11,5%-kal 3240 ppt-re csökkent 2020-ra.

Az antarktiszi ózon összértékek az előrejelzések szerint 2065 körül visszaállnak az 1980-as értékekre. A tavaszi teljes ózonmennyiség az Északi-sarkvidéken várhatóan 2045-re tér vissza az 1980-as értékekre.


Fenntartható fejlődés

A fenntartható fejlődési célok elérése és a Párizsi Megállapodás céljainak teljesítése érdekében összehangolt fellépésre van szükség, amelynek során az egyik területen elért előrelépés a másik területen is javulást eredményezhet.

Ez a jelentés most először mutat be konkrét összefüggéseket a szélsőséges események és a fejlődés között. Az ENSZ ügynökségeivel és a nemzeti statisztikai hivatalokkal interdiszciplináris együttműködésben kiválasztott esettanulmányok mutatják be, hogy az évtized során a szélsőséges események hogyan akadályozták a fenntartható fejlődési célok felé való haladást.

A szélsőséges események az évtized során pusztító hatással voltak, különösen az élelmezésbiztonságra és a népesség mozgásokra. Az időjárással és az éghajlattal kapcsolatos események az elmúlt évtizedben regisztrált katasztrófahelyzetek közel 94%-áért voltak felelősek, és szerepet játszottak az éhezés, az élelmezési bizonytalanság és az alultápláltság felszámolására irányuló globális erőfeszítések előrehaladásának visszalépésében.

Számos szélsőséges esemény esetében annak valószínűsége az antropogén éghajlatváltozás miatt gyakran nagymértékben megváltozott. Gyakorlatilag minden hozzárendelési tanulmány azt találta, hogy a szélsőséges hőség valószínűsége jelentősen megnőtt.

A hőhullámok okozták a legtöbb áldozatot, míg a trópusi ciklonok miatt következtek be a legnagyobb gazdasági károk.

A szélsőséges események áldozatainak száma csökkent, ami a jobb korai előrejelző rendszerekkel függ össze, de a gazdasági veszteségek növekedtek.

Ehhez a csökkenéshez nagyban hozzájárult a korai előrejelző rendszerek fejlesztése, amely az előrejelzés javulásával és a katasztrófavédelem fejlődésével párosult. A 2011–2020-as évtized volt az első 1950 óta, amikor egyetlen olyan rövid távú időjárási esemény sem volt, amely 10000 vagy annál több halálos áldozatot követelt volna.

A szélsőséges időjárási és éghajlati eseményekből eredő gazdasági veszteségek azonban tovább nőttek. Míg a 2005-ös Katrina hurrikán továbbra is a világ legköltségesebb időjárási katasztrófája, a következő négy legköltségesebb esemény mind olyan hurrikán volt, amely a 2011–2020-as évtizedben következett be, és amelynek legnagyobb hatása az Egyesült Államokban és/vagy annak területén volt.

A nagyszámú áldozatot követelő és a nagy gazdasági veszteségeket okozó események között nagy volt az ellentét mind az esemény típusa, mind a földrajzi eloszlás tekintetében. Az 1000-nél több halálos áldozatot követelő 13 ismert esemény közül hat hőhullám volt; négy monszunszerű árvíz vagy az ilyen árvízhez kapcsolódó földcsuszamlások, három pedig trópusi ciklon.

A 27 olyan esemény közül, amelyek ismert gazdasági veszteségei 2022-ben meghaladták a 10 milliárd USD-t, 16 az Egyesült Államokban, nyolc pedig Kelet-Ázsiában történt; a 27 eseményből 13 trópusi ciklon, nyolc árvíz és három erdőtűz volt.

WMO főbb üzenetek

Fotó: WMO 2023 Calendar Competition  Rodolfo Romero


Forrás
:

 


Kapcsolódó hazai éghajlati ismeretek: