Nemzetközi Ózon Nap: Óvjuk légkörünket a jövő generációi számára

1987. szeptember 16-án írták alá a Montreali Jegyzőkönyvet, amelyben az ózonrétegre káros anyagok folyamatos kivonását rögzítették. Ezzel próbálták megakadályozni az ózonréteg megsemmisülését, hiszen az, mint egy védőpajzs áll a Napból érkező káros ultraibolya sugarak elé. Az ózonkárosító anyagok 98 százalékának fogyasztói, ipari és mezőgazdasági szektorból való kivonásával az ózonpajzs regenerációja már jó úton halad, hogy visszatérjen eredeti állapotába az elkövetkező öt évtizedben.

Sok ózonréteget pusztító vegyszer gyártását már megszüntették a Montreali Jegyzőkönyv értelmében. Ilyenek például a halogénezett-szénhidrogének (CFC-k), amelyek többek között a hűtőszekrények hűtőközegeként és szórófejes palackok hajtógázaként voltak jelen. A légkondicionálókat működtető vegyületek (HCFC) szintén erős üvegházhatású gázok, kivonásuk már ugyancsak folyamatban van.

A Montreali Jegyzőkönyv sikere ellenére ezeknek a pusztító vegyi anyagoknak hosszú a légköri tartózkodási ideje, így évtizedekig tart, mire koncentrációjuk az 1980-as szintre süllyed. Az ózonkárosító gázok mennyisége2000-ben érte el a maximumát a sztratoszférában az Antarktisz felett, azóta évente mintegy 1 százalékkal csökken.

Az elmúlt évtizedben a sztratoszférikus ózon mennyisége az északi- és déli-sarki régiókban, valamint globálisan már nem csökken, de még nem kezdett helyreállni sem. Az ózonréteg – a sarkvidékek kivételével – várhatóan az évszázad közepére éri el az 1980 előtti szintet. Az Antarktisz felett ugyanakkor ez jóval későbbre várható.

Az antarktiszi ózonlyuk kialakulása egy ismétlődő folyamat. Az ózonkoncentráció éves ciklusban változik, így a „lyuk” akkor tapasztalható, amikor az ózonmennyiség szintje jelentősen lecsökken (de nem tűnik el teljesen). Kialakulásában közrejátszik a poláris éjszaka szélsőséges hőmérséklete a sztratoszférában, a káros anyagok felhalmozódása, a napsugárzás hatása és a sarkok feletti leáramlás. Ennek következtében mindig ugyanabban az időszakban, vagyis szeptemberben és októberben figyelhető meg. Legnagyobb kiterjedését pedig a hónapforduló környékén éri el.

 
Teljes ózontartalom 2010, 2011 és 2012. szeptember 16-án a MetOp-A műhold mérései alapján.
forrás: Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KMNI)

Idén az Antarktisz feletti ózonlyuk a legfrissebb beszámolók szerint szeptember első két hetében gyorsan, körülbelül 9-10 millió km2-rel növekedett, így jelenleg 19 millió km2 kiterjedésű. Ez a méret kisebb, mint egy évvel ezelőtt, de nagyobb, mint 2010-ben.

Egyelőre korai végleges következtetéseket levonni a lyuk fejlődését illetően, ugyanakkor a hőmérsékleti viszonyok és a poláris sztratoszférikus felhők kiterjedése arra enged következtetni, hogy a jelenlegi arány megmarad: a 2010-es helyzetnél nagyobb, a 2011-esnél kisebb, a 2006-ban regisztrált rekordnál pedig minden bizonnyal kisebb lesz.

forrás: WMO