2024. június 13. csütörtök
Hírek

HungaroMet: 2023. december 4. 10:54

A ciklon új fővárosi szélrekordot is hozott (2023.12.03.)

Szombat estére a mediterrán ciklon hidegfrontja is átvonult felettünk. Mögötte többfelé megerősödött, helyenként viharossá fokozódott a nyugati-, északnyugati szél. Vasárnap hajnalban, 2023.12.03-án a fővárosban még új napi legnagyobb budapesti széllökésrekord is született. Budapest János-hegy állomáson ugyanis 23 m/s-ot (82,8 km/h-t) regisztrált a mérőműszer, amellyel letaszította a trónról a korábban ugyanezen a napon, 2012-ben Budapest Lágymányoson mért korábbi szélsőértéket, amely 21,2 m/s (76,3 km/h) volt.

A szélsőségek válogatása és ellenőrzése a mérések kezdete óta tart, ennek ellenére előfordulhat, hogy a bemutatottnál szélsőségesebb értékek is bekövetkeztek, vagy esetleg hibás érték maradt az adatok között, különösen a XX. század első felében, amely időszakról túlnyomó részben csak kéziratos formában vannak adataink.

Az abszolút szélsőértékek, vagyis az eddig mért legnagyobb, legkisebb értékek rendszerint csak egy-egy földrajzi helyre és nagyon rövid időszakra vonatkoznak. Ellenőrzésük és elfogadásuk ezért mindig részletes vizsgálatot igényel. Bekövetkezésük gyakran különböző meteorológiai jelenségek véletlenszerű egybeesésének és bizonyos lokális hatások megerősödésének következménye. Az is előfordulhat, hogy a mérés körülményeinek megváltozása, vagyis az eredeti adatok inhomogenitása miatt képvisel rekordot az idősor egyébként átlag körüli eleme.