2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2018. augusztus 23. 15:35

Vége a hőségnek

A hétvégén markáns hidegfront vet véget a már hetek óta kis megszakítással tartó hőhullámnak. A fronttal csapadék is érkezik, országszerte számítani lehet záporokra, zivatarokra, majd nyugat felől egyre többfelé esőre is. A jövő hét elején azonban visszatér a nyári időjárás, száraz, mérsékelten meleg időben lehet kezdeni az őszi mezőgazdasági munkákat.

Az elmúlt egy hétben csak kevés helyen fordultak elő záporok, zivatarok, és ahol voltak, jellemzően ott sem sok csapadék hullott belőlük. Így a talajok vízellátottsága sokat romlott a száraz, ugyanakkor igen meleg időben, egyre többfelé mutatkoznak az aszály jelei. Különösen száraz a talaj minden rétege az Alföld és a Kisalföld nagy részén, és csak foltokban az Alföld középső és déli tájain, valamint középhegységeink vidékén megfelelő a vízellátottság.
A hőmérséklet jellemzően 31, 34 fokig melegedett a délutáni órákban, de helyenként a 35 fokot is meghaladta. Légköri aszály sokfelé alakult ki a száraz, meleg időben.

A tartósan meleg időjárásból adódóan a szokásosnál átlagosan két héttel előrébb járnak az érési folyamatok növényeinknél. Meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak a kukorica és napraforgó állományokban a fajta és a nyári csapadékviszonyok szerint, de a legtöbb helyen már a teljes érés illetve növényszáradás fenológiai fázisában járnak, hamarosan kezdődhet a betakarításuk.  A gyümölcsök is előrébb tartanak a fejlődésben, a szőlők korai fajtáinál zajlik a szüret, a körte, szilva és alma fajták is hamarabb érnek. A száraz idő kedvezett a gombabetegségek tekintetében, ugyanakkor számos növény szenvedett napégést.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 1350 és 1550 foknap között járnak az országban, és egyre nő a különbség a hűvösebb nyugati és a melegebb délkeleti tájak között.  Az  1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2017-es mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint hetekkel az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek. A többlet a megszokottnál sokkal melegebb április és május során kezdett gyűlni, és a nyár második felének tartós hőhulláma tovább növelte a különbséget az átlaghoz képest. Ezért a legtöbb növényünk a megszokottnál jóval korábban érte el az egyes fejlettségi állapotokat.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg mennyisége még országszerte magas, és szépen kirajzolódnak rajta július végi, augusztus eleji csapadékviszonyok. A változást mutató térkép szerint a zöld tömeg egyre jobban csökken (sárga és vörös területek), hiszen a növényeink zöme már jóval túl van maximális fejlettségi állapotán, pl. a kukoricán, a napraforgón száradnak a levelek, melyek a szőlőn, de a gyümölcsfákon is kezdenek sárgulni. Az anomália térkép a legtöbb helyen jóval a sokéves átlag fölötti zöld tömeget mutat (a kis vörös foltok a learatott őszi vetések területét jelzik), ugyanakkor északkeleten és északnyugaton nagyobb területű negatív eltérés is megfigyelhető.

A hét második felében változás várható időjárásunkban. Csütörtökön és pénteken az erőteljes gomolyfelhő képződés mellett többfelé kell záporokra, zivatarokra számítani, majd szombaton egy frontrendszer éri el hazánkat. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és vasárnap estig országszerte számítani lehet csapadékra, eleinte főként zápor, zivatar, később eső formájában. A jelenlegi számítások szerint 5 és 20 mm közötti mennyiség valószínű, de helyenként ennél több is eshet. Ez a csapadék növényeink fejlődését már nem segíti, de a repce vetése előtt nagy szüksége van rá a talajnak. A hőmérséklet pénteken még nem változik számottevően, majd szombaton a Dunántúlon már csak 22, 26 fokig, a Tiszántúlon még 30 fok fölé melegszik a levegő. Még vasárnap is nagy lesz a különbség hőmérséklet tekintetében a nyugati és keleti tájak között, de ekkor a többnyire felhős, csapadékos időben a Tiszántúlon is csak 25, 26 fok körül alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, míg a Dunántúlon mindössze 16, 18 fok valószínű. A jövő hét első felében ismét melegszik az idő, a hét közepén már 25, 30 fokos maximumok várhatók számottevő csapadék nélkül.

Aszály kérdésében döntő tényező az elmúlt időszakban lehullott csapadékmennyiség, illetve az aktuális talajnedvességi viszonyok, melyekről részletes információ érhető el oldalunkon. A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóközpontjának munkatársai által kidolgozott algoritmus alapján áll elő a Napi Léptékű Aszályindex mutatószám, mely többek között a talajnedvesség, a talajféleség, a légköri viszonyok alapján határozza meg, hogy a növény mennyit szeretne párologtatni, és ehhez mennyi nedvesség áll a talajban a rendelkezésére. Az MSWD Aszályindex pedig az aszályosság mértékét az alapján jellemzi, hogy mennyi vizet kellene a talajba juttatni, hogy az a növénynek optimális feltételeket teremtsen. Az indexekről részletes leírás itt található.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2018. augusztus 23.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár