2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2023. március 2. 13:01

Változékony kora tavasz

Bár szép tavaszi napok az elmúlt egy hét során is előfordultak, és ezen a héten még várhatók is, a télnek ilyenkor még bőven van ereje. A hét végén ugyanis újabb lehűlés várható, a jövő héten pedig az eső mellett hó is hullhat. A vegetáció egy része már fejlődésnek indult, a hideg a jövő héten a fejlődést visszafogja. A várható csapadék az ország déli területeinek kivételével már jól jönne az őszi vetésekre, hiszen a február nagy területen meglehetősen szárazra sikerült.

Az előző hét közepétől számított egy hetes időszak eleje és vége enyhe, középső része hűvös időt hozott térségünkbe. Az átvonuló időjárási frontok sokfelé hoztak csapadékot, többnyire kisebb esőt, a déli országrészben azonban számottevő mennyiség esett (1. ábra). Délnyugaton kis területen a 30 mm-t is meghaladta a lehullott mennyiség, és vasárnap, hétfő és kedd reggelre a déli országrészben vékony hóréteg is kialakult (2. ábra). Az elmúlt 30 nap csapadékösszege helyenként az 5 mm-t sem érte el, így országszerte a sokéves átlag alatt alakult (3. ábra), viszont a 90 napos összeg ezzel együtt is az átlag fölött jár (4. ábra). A talajok felső rétege az ország nagyobb részén tovább száradt (5. ábra), csak a déli és keleti határ térségében nedves, vizes a talaj teteje. A mélyebb rétegek azonban szinte országszerte telítettek a korábbi esők hatására. Mivel a Körösök és a Maros vízgyűjtőjén az elmúlt napokban komoly csapadék hullott, ezeken a folyókon árhullám vonul le. Így bár a korábban belvízzel érintett, elsősorban alföldi táblák területi kiterjedése jelentősen csökkent, de a Körös, Maros és a Tisza alsó folyása menti térségben ismét emelkedett a belvizes területek nagysága. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jelenleg 5 fok körül alakul.
A hőmérséklet csúcsértéke múlt pénteken az ország nagy részén 15 Celsius fok körül alakult (6. ábra), majd a hét végén erős lehűlés érkezett. A maximumok 5 fok köré estek vissza, és a felhőzet csökkenése után a hét első felében szinte országszerte megjelentek az éjszakai fagyok (7. ábra). Szerdától azonban enyhülés kezdődött, ismét egyre többfelé emelkedett napközben 10 fok fölé a levegő hőmérséklete.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, de az ország déli, délnyugati területeinek kivételével már várnának egy kiadósabb esőt (8. és 9. ábra). Február első felében volt szűk tíz nap, amikor a fagyos éjszakákon a kórokozók némiképp gyérültek, és a fagy a növények januári, túl korai fejlődésnek indulását is visszafogta. A hónap közepén azonban fejlődésnek indult a vegetáció. A som virágzása már az északkeleti országrészben is megkezdődött, a kajszi, az őszibarack és a körte virágrügyei is meg vannak pattanva Miskolc térségében. Délen, délnyugaton ezek a folyamatok még előrébb járnak, a mandula virágzása is elkezdődött. Az elmúlt napok hűvösebb időjárása, az éjszakai gyenge fagyok, délen a kevés hó visszafogta a növények túl korai fejlődését.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (10. és 11. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, a sokáig kitartó enyhe időben az állományok kellően megerősödve indultak a télnek. A decemberi újabb bőséges csapadék hatására a talaj egyre mélyebb rétegei nedvesedtek át, töltődtek föl az Alföldön is, ami a növények tavaszi-nyári fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Az év első hónapjában folytatódott az esős idő, egymást követő mediterrán ciklonok hoztak országszerte kiadós csapadékot, melyet a talaj már befogadni nem tudott, így egyre nagyobb területen jelentek meg a belvízfoltok, elsősorban az Alföldön. Január második felére már az ország túlnyomó részén elérte, a középső országrészben 100-150 mm-rel meg is haladta a szeptember eleje óta összegzett csapadék az őszi vetésű növények számára optimális mennyiséget. Január végén szárazabbra és kevésbé enyhére fordult az idő, de az igazi tél csak február első hetében érkezett meg. Február első fele száraz, hideg időt hozott, a tenyészidőszak során először sikerült a talajnak 5-20 cm mélyen átfagynia, miközben a belvizes területek kiterjedése lassan csökkent. A télies időjárás azonban csak átmenetinek bizonyult, február közepén jelentően megenyhült az idő, de az egész hónap szárazabb maradt az ilyenkor szokásosnál. Ezzel együtt az összegzett csapadék az ország döntő részén még mindig meghaladja az optimális mennyiséget.
A tenyészidőszak kezdete óta tartó szokásosnál enyhébb idő hatására az összegzett hőösszeg számottevően meghaladja az optimális értéket, a déli országrészben több, mint kétszerese annak.

A folytatásban változékony, kora tavaszi időre számíthatunk. Kezdetben még enyhe idő várható, majd vasárnaptól már hidegebb, hétfőtől hideg és nedves léghullámok érkeznek fölénk. Ma és holnap délen, délnyugaton várható még csapadék, majd a hétvége jobbára száraznak ígérkezik. Hétfőtől több csapadékhullám is várható, eső – hó vegyesen eshet. A jövő hét közepéig összesen 5-10 mm csapadék hullhat, de délnyugaton több is eshet. A hőmérséklet csúcsértéke szombaton még 9 és 14 fok között várható, majd vasárnaptól lehűlés kezdődik és a jövő héten a minimumok 0, a maximumok pedig 5 fok körül alakulnak majd.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2023. március 2.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2023. március 1-ig (mm)


2. ábra
Reggel 7 órakor mért hóvastagságok 2023. 02. 28-án (cm, L: hólepel, F: hófolt)


3. ábra
30 napos csapadékösszeg 2023. március 1-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2023. március 1-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj fölső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. február 28-án (%)


6. ábra
Maximum hőmérsékletek 2023. február 24-én (Celsius fok)


7. ábra
Minimum hőmérsékletek 2023. február 28-án (Celsius fok)


8. ábra
Sentinel-2-es műholdkép 2023. február 28-án a Velencei-tótól kissé keletre eső térségről
(a zöld színű táblák az őszi vetések)


9. ábra
Sentinel-2-es műholdkép 2023. február 28-án a Balatontól kissé északnyugatra eső térségről
(a zöld színű táblák az őszi vetések)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2023. március 1-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2023. március 1-ig (részletes magyarázat a szövegben)