2024. május 27. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. február 1. 12:19

Hiányzik a hideg a földekre

Az átlagosnál enyhébb és szárazabb napok állnak mögöttünk. Csapadékra nincs is szükség, mert még mindig sokfelé vannak belvízfoltok hazánkban. Hidegre viszont lenne, hogy a kórokozók és kártevők száma csökkenjen. A folytatás jelentős enyhülést, szelet és csak kevés csapadékot hoz, a talaj így nagyon lassan, de tovább szikkad majd.

Az elmúlt hét második felében meglehetősen szeles volt időjárásunk, frontok vonultak át fölöttünk, de nagyobb esőt nem hoztak. Az előző 10 nap csapadékösszege jellemzően 5 mm alatt marad hazánkban (1. ábra). A januári csapadékösszeg az átlag körül alakult (2. ábra), nyugaton és északon 10-20 mm-rel több esett, míg a középső országrészben 5-10 mm-rel kevesebb (3. ábra). Hosszabb távot tekintve viszont országszerte jóval az átlag fölött járunk, a 90 napos összeg 50-130 mm-rel haladja meg a szokásos értéket (4. ábra).
A hőmérséklet a múlt hét második felében az átlag fölött alakult, nagy területen fagymentes éjszakákkal és 10 Celsius fok körüli maximumokkal (5. ábra), majd erre a hétre pár fokkal hűvösebb levegő érkezett fölénk. A derült éjszakákon erősödött az éjszakai lehűlés, de -10 fok alatti fagyok nem alakultak ki (6. ábra). Napközben pedig a sok napsütés hatására +5 fok köré emelkedett a hőmérséklet. A talajban jelenleg csak néhány cm-es fagy van a felszínen.

Az országban főleg az Alföldön vannak belvízfoltok, ezek kiterjedése csak nagyon lassan csökken (7. ábra). A vízborítás alatt álló őszi vetéseknek a hideg idő a kedvezőbb, +4, +5 Celsius fokos napi középhőmérséklet alatt kevésbé károsodnak. Az elmúlt napok fagyos éjszakái után a folytatásban jelentősen megenyhül az idő, ezt a küszöbértéket ismét meg fogjuk haladni. Azok az őszi vetések, ahol nincs tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, ezen a télen eddig olyan hideg, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna, nem volt. A kórokozókat és a kártevőket bár megtizedelte a január második hetétől jellemző, legalább éjszakánként fagyos idő, de tartósabb hidegre lenne szükség ahhoz, hogy számottevően gyérüljenek. A talajfagy maximális mélységét (5-25 cm) január közepén érte el eddig ezen a télen.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Januárban csapadékosabb és száraz időszakok váltakoztak, de összességében jóval kevesebb esett, mint az előző hónapokban. Hó alig érkezett, így tartós hóréteg sem alakult ki, a belvízfoltok kiterjedése pedig alig csökkent. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az Alföldön 60-80, a Dunántúlon és az északi országrészben helyenként 140 mm-rel is meghaladja az optimális értéket.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe december hatására. Január második hetében érkezett a télen először igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott.

A folytatásban az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időre van kilátás, ugyanis megerősödik térségünkben a nyugati, északnyugat áramlás. Az érkező időjárási frontok csak kevés csapadékot hoznak, az egy hetes összmennyisége jellemzően 5 mm alatt marad. A hőmérséklet viszont jelentősen emelkedik, vasárnaptól már 10 Celsius fok körül maximumok várhatók és az éjszakai fagyok is megszűnnek. Szombattól, vasárnaptól feltámad majd a szél, így szikkadni fog a talaj.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. február 1.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2024. január 31-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2024. január 30-ig (mm)


3. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. január 31-ig (mm)


4. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. január 31-ig (mm)


5. ábra
Maximum hőmérsékletek 2024. január 28-án (Celsius fok)


6. ábra
Minimum hőmérsékletek 2024. január 31-én (Celsius fok)


7. ábra
Sentinel-2-es műholdkép a Mezőkövesdtől délkeletre eső térségéről 2024. január 29-én, a vízfelületek kék színnel vannak kiemelve, melyek tavakat és belvízfoltokat egyaránt mutatnak


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. január 31-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2024. január 31-ig (részletes magyarázat a szövegben)