2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. július 28. 20:04

2021. júliusi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép termésbecslésekkel

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett főbb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint néhány főbb növényre vonatkozó termésbecslést mutatunk be. Európában árvíz, csapadékhiány, hőhullám egyaránt nehezítette a mezőgazdasági termelést. Az USA kukorica vetésterületének 36%-át sújtja aszály. Brazíliában szójából várható ebben a szezonban rekordtermés elsősorban a termőterület növekedése miatt.

A műholdas méréseken alapuló legfrissebb globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet nincs jó állapotban (vörös területek) többek között Oroszország kelet-szibériai és Brazília keleti területein. Jelentősebb, vegetációs időszakban lévő aszállyal sújtott területek főleg Észak-Amerika középső részén, Nigériában, valamint Törökország keleti részén vannak, mely a növényzetben is megmutatkozik (2. ábra). A júniusi csapadékösszeg anomália globális térképén nagy területeken láthatunk jelentős csapadékhiányt a sokéves átlaghoz képest: Dél-Amerikában, az Egyesült Államok északnyugati államaiban, Kanada déli területein és Oroszországban is sokfelé nagy hiány mutatkozik (3. ábra).

Európa
A 2021. június 1. és július 20. közötti időszakban Európában nagy területen fordult elő extrém időjárás: árvíz, csapadékhiány, hőhullám egyaránt nehezítette a mezőgazdasági termelést (4. ábra). A sok csapadék Franciaországban, a Benelux államokban, Németországban, Ukrajnában a kalászosok termésminőségét rontotta. Az Olaszországot, Szlovéniát, Horvátországot és hazánkat érintő hőhullám a szárazsággal a kalászosok érésekor érkezett, mely a termésmennyiséget csökkentette, de a nyári növények fejlődésére is kedvezőtlenül hatott. Oroszországot is több hőhullám érintette egymás után, mely a kalászosok termésképződésében és a kapásnövények fejlődésében okozott stresszt.

Az időszak átlaghőmérséklete a kontinens keleti és északi részén a szokásosnál 2 - 4 Celsius fokkal magasabban alakultak (5. ábra), és igen magas volt a hőségnapok (Tmax>30 fok) száma is (6. ábra). Európa döntő részén csak kissé alakult melegebben az időjárás az átlagosnál, míg a Pireneusi-félszigeten és Törökországban az átlag körüli hőmérsékleteket mérhettek.

A csapadékeloszlásban nagy különbségek alakultak ki: jelentős csapadéktöbblet volt a Pireneusi-félszigeten, Franciaországban, a Benelux államokban, Németország nagyobb részén, valamint keleten a Fekete-tenger széle partvidékén. Ezzel szemben kevés eső hullott Olaszországban, a Kárpát-medencében, sokfelé a Balkánon, Skandináviában és Oroszország európai területének középső és északi részén. (7. ábra) A vizsgált időszakban nagy területet érintettek károkozó viharok, nagyméretű jég és villámárvíz. Július közepén Németországban, Belgium és Hollandia egyes részein, valamint Svájcban pusztított sok emberéletet is követelő árvíz.

A JRC által készített friss termésbecslések alig változtak az előző hónaphoz képest (8. ábra). Kivéve a napraforgót, melyből 10%-kal többet várnak EU szinten, főleg a kedvező francia, román és bolgár terméskilátások miatt, mely kompenzálja a magyar terméskiesést. Kukoricából hazánkban és a környező területeken csökkentek, míg Romániában és Bulgáriában jelentősen javultak a kilátások, ami így EU szinten kiegyenlíti egymást. Kalászosokból többnyire átlag fölötti értékeket valószínűsítenek (9-15. ábra).

Franciaországban a nyár első fele rendkívül csapadékosan alakult, az ország jelentős részén az ilyenkor szokásos mennyiség kétszerese esett. Míg a csapadéktöbblet a legtöbb nyári növény számára jól jött, ugyanakkor az őszi gabonák megsínylették a sok esőt. A szemnövekedés fázisában a bőséges csapadék a minőség romlásához vezetett, a viharos szél pedig sokfelé ledöntötte az állományokat, és az aratás is késett. A termésre vonatkozó becslések az elmúlt öt év átlagának megfelelő mennyiséget jeleznek. A kukoricára, szójára és napraforgóra vonatkozó kilátások viszont javultak, a jelenlegi állás szerint az átlagosnál nagyobb termés ígérkezik ezekből a növényekből.

Németországban az őszi gabonák terméskilátásai meglehetősen jól alakultak a kedvező időjárású szemnövekedési időszakból adódóan, de a gyakori esők már a kezdetekkor megszakították az árpa aratását, majd a túltelített talajok tovább akadályozták a többi gabona betakarítását is. A rendkívüli csapadék az alapvetően pozitív terméskilátásokat nem befolyásolta súlyosan, de lokálisan komoly károkat okozott. A nyári növények számára, amik megsínylették a vegetációs időszak kezdetének hideg időjárását és a késői vetést, itt is jól jött a nagy mennyiségű csapadék, az állományok behozták a lemaradást, és a terméskilátások jóval az elmúlt öt év átlaga fölött alakulnak.  

Lengyelországban száraz, igen meleg időjárás uralkodott júniusban, ami nem kedvezett a gabonák és a repce szemnövekedésének, lerövidült ez a fenológiai fázis, így kis mértékben csökkentek a terméskilátások. Az árpa aratása július első dekádjában kezdődött, és az első jelentések kielégítő eredményekről számolnak be. Júliusban esősebbre fordult az idő, ami rontja a még le nem aratott gabona minőségét. Ugyanakkor a júliusi csapadék a kukorica és a cukorrépa számára épp időben érkezett, ezek gyenge júniusi terméskilátásai sokat javultak az elmúlt hetekben. Lokálisan áradások és heves viharok is károkat okoztak a mezőgazdaságban.   

Olaszországban a búza megsínylette a száraz, forró időjárást az ország középső régiójában. A nyári növények fejlődése többnyire kedvezően alakul. Lokálisan itt is előfordulnak jelentős viharkárok.  

Ukrajnában csapadékos és viharos időjárás volt jellemző a fő búzatermelő vidékeken az érés fázisában. Bár rekord mennyiségű termést várnak, a minőséget jelentősen rontotta a sok eső. A nyári növények kilátásai egyelőre jók, de sok függ még a következő hetek időjárásától.    

Oroszország európai területén a fő kalászos termővidékeken június első dekádjának esős, hűvös időjárása után forró, száraz idő következett, ami lerövidítette a gabonák szemnövekedési fázisát, negatívín hatva a terméskilátásokra. Ugyanakkor az ország délnyugati tájain hamar meg tudták kezdeni az aratást, és az ottani eredmények megerősítik, hogy a tartós hőhullám rontott az előzetesen prognosztizált jó terméskilátásokon. Napraforgóból rekord mennyiségű termést várnak, 16,5 millió tonnát, ami 24%-kal több a tavalyinál, és ez a rekord nagy, a tavalyinál 14%-kal nagyobb vetésterületnek is köszönhető.     

Amerikai Egyesült Államok
Július közepén a déli, keleti és középnyugati államokban jelentős csapadék öntözte a legelőket és a nyári növényeket, a Mississippi középső szakasza és a Nagy Tavak közti területen 100 mm-nél is több esett. Hevesebb felhőszakadások helyi árvizeket is okoztak. Ugyanakkor a Nagy Síkság területén és a délnyugati államokban is változó mennyiségű csapadékot adó záporok alakultak ki. A Síkság középső és déli tájain a nyári növények számára megfelelő mennyiség esett, és délnyugaton is jelentősen enyhült az aszály. A nyugati és északnyugati államokban viszont hosszan elhúzódó súlyos aszály és bozóttüzek okoznak gondokat, amit a hőség is tetéz. Oregonban 160 ezer hektár, Kaliforniában 80 ezer hektár égett le a legnagyobb tüzekben.
Az országos statisztikák szerint július 25-ig a kukorica állományok 64%-a volt jó vagy kiváló állapotban, ami viszont 8%-kal kevesebb a tavalyi értéknél. A termőterület 36%-át sújtja még aszály. A szójának 58%-át jelentették jó vagy kiváló állapotúnak, ami 14%-kal kevesebb az egy évvel ezelőtti értéknél. Az őszi búza állományainak országosan 84%-át aratták már le július 25-ig, ami kismértékű elmaradás a szokásoshoz képest.

Kanada
A préri termőterületein szokatlanul meleg időjárás okozott hő stresszt a legelők és a tavaszi vetések számára. Július közepén a heti átlaghőmérséklet 2-5 fokkal haladta meg a sokéves átlagot, és a napi csúcsértékek több napon át 30-35 fok körül alakultak. A hőséget jellemzően csak gyenge záporok szakították meg, csak helyenként hullott számottevő csapadék. Már most látszik, hogy az aszály jelentősen csökkentette a tavaszi gabonák, a repce és a kukorica terméskilátásait, a szója és a takarmánynövények termésén még javíthat az augusztusi csapadék. Alberta államban július közepén a mezőgazdasági területek mindössze 37%-a volt kiváló vagy jó állapotban, szemben az elmúlt öt év 74%-os átlagával.
Kanada délkeleti államaiban szintén meleg, de kellően csapadékos időjárás teremt kedvező feltételeket a nyári és takarmánynövények számára. Az őszi búza aratása már zajlik, és a termelők a szója másodvetésére készülnek, amennyiben a körülmények kedvezőek maradnak.

Közép- és Északkelet-Ázsia
Július közepén egy igen erős hidegfront nyomában az átlagosnál 6 fokkal hidegebb levegő és jelentős csapadék érkezett Kazahsztán északi részére, az Ural vidékére és Szibériába. A heves eső enyhítette az április óta fennálló aszályt a tavaszi gabona övezetben, feltöltődtek a talajok nedvességgel, de a tavaszi búza és árpa számára már túl későn érkezett a csapadék, Oroszország középső és Kazahsztán északi területein a szokásosnál 1-2 héttel előrébb járnak a fejlődésben a tavaszi gabonák a június végi, július eleji extrém hőségbetörések miatt. A térség déli területein, Üzbegisztánban a gyapot öntözési költségeit csökkentette az átmenetileg hűvösebbre forduló idő.

Kelet-Ázsia
Északkelet-Kína nyugati részén nedves időjárás uralkodott július közepén, míg keletebbre az átlagosnál 4-6 fokkal melegebb, száraz idő súlyosbította az aszályt, ami a kukorica és szója fejlődését nehezíti. A szárazság az Észak-kínai Alföld keleti részére valamint a Koreai-félszigeten át Japánra is kiterjed. Ezzel szemben az Észak-Kínai Alföld nyugati felén 200 mm-nél is több csapadékot adó felhőszakadások okoztak árvizeket a tavaszi gabona övezetben. Az ország déli, délkeleti tájain viszont a június végi heves záporok kivételével az elmúlt két hónap az átlagosnál kimondottan szárazabban alakult.  

Ausztrália
Ausztrália fő termőterületein továbbra is záporok, és az évszaknak megfelelő meleg idő teremtett kiváló kilátásokat az őszi gabonák és a repce fejlődése számára. Ennek köszönhetően jó vagy kiváló állapotban a búza övezet állományainak nagy része. Az őszi vetések termőterülete rekord magas, köszönhetően a kedvező időjárásnak és a magas világpiaci áraknak.

Argentína
A jellemzően száraz időjárás folytatódott júliusban is az ország déli és nyugati termőterületein, északon és keleten fordultak elő a mezőgazdasági munkát hátráltató esők. Július 15-ig a kukorica 77%-át, a gyapotnak pedig 88%-át takarították be, mindkét érték elmarad a tavalyitól. Az őszi búza és árpa vetése nagyrészt befejeződött.

Brazília
Az ország nagy részén folytatódott az aszály, bár a száraz, az évszakhoz képest meleg idő segíti a késői nyári növények, mint a cukornád és a kávé érését és aratását Brazília középső területein. Délkeleten esett némi eső, ami a búza fejlődése szempontjából még jól jött, a legtöbb növény számára viszont már túl későn érkezett az aszályt mérséklő csapadék. Mato Grosso kormányzatának jelentése szerint július 16-ig a kukoricának 52%-át, a gyapotnak 12% takarították be.
A becslések szerint ebben a szezonban kukoricából az aszály miatt az előző becslésnél kevesebb termés várható, összesen 93 millió tonna. A termésátlag 15%-kal kisebb lehet (4,68 t/ha) a tavalyihoz képest, de a termőterület nőtt (19,9 millió hektár).
Szójából a tavalyi után idén is rekordtermés várható, összesen 137 millió tonna, mely 7%-kal haladja meg a tavalyi termést, annak ellenére, hogy az időjárás jelentősen hátráltatta a vetést és a betakarítást is. A termésátlag 3,55 t/ha, mely megfelel a 10 éve folyamatosan növekvő trendnek, de a termőterület immár 14 év rendületlenül nő (ebben a szezonban 38,6 millió ha). A fő termőterületeken, a középső és déli részeken az aratás javarészt befejeződött.

Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériuma kiadványainak (USDA) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.

A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India


2021. július 28.


1. ábra
VHI Index 2021. július első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


2. ábra
ASI Index mezőgazdasági kultúrákra 2021. július első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket).
A szürke területeken nincs mezőgazdasági kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


3. ábra
2021. július első dekádjában a csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól (%). (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok.)


4. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2021. június 1. és július 20. között
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(sötétkék csíkozás: csapadéktöbblet, vörös csíkozás: csapadékhiány, sárga pettyek: hőmérséklet többlet, lila csíkozás: hőhullám)


5. ábra
A 2021. június 1. és július 31. közötti időszak átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól
(Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


6. ábra
Forró napok (maximum hőmérséklet nagyobb, mint 30 fok) száma a 2021. június 1. és július 20. közötti időszakban (darab)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A 2021. június 1. és július 20. közötti időszak csapadékmennyisége a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
Termésátlag előrejelzés az EU átlagára vonatkozóan a 2016-2020-as átlaghoz és a júniusi előrejelzéshez viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(a sorok sorrendben a következőket tartalmazzák: kalászos összesen, búza (közönséges búza, durumbúza), árpa (tavaszi árpa, őszi árpa), kukorica, rozs, tritikálé, repce, burgonya, cukorrépa, napraforgó, szója; az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: 5 éves termésátlag (t/ha), MARS májusi termésátlag előrejelzés (t/ha), MARS júniusi termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a májusi előrejelzés százalékában)


9. ábra
Kukorica termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


10. ábra
Őszi árpa termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


11. ábra
Búza termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


12. ábra
Tavaszi árpa termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


13. ábra
Repce termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


14. ábra
Napraforgó termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


15. ábra
Cukorrépa termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)