2025. május 5. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2025. május 5. 14:20

Tartósan hűvös idő időszakos esőkkel

Egy héten át tartó, országszerte száraz időszaknak vetett véget a vasárnap hajnaltól kezdődött csapadékos időjárás. Bár egyelőre még nem mindenhol esett, de az előttünk álló héten a már hetek óta szárazsággal küzdő alföldi, kisalföldi területek is megáznak, ahol a nagyon gyengén, egyenetlenül kelt nyári növényeknek égető szüksége van a nedvességre. Az esővel együtt hűvösebbre is fordul időjárásunk, ami valamelyest lassítja az őszi vetések áprilisban felgyorsult fejlődését.

A mögöttünk álló hét nagy részében napos, száraz, egyre melegebb időben volt részünk, aminek egy, a hét végén érkezett frontrendszer vetett véget. Szombat este még csak foltokban, az északnyugati, északi határ mentén esett, majd vasárnap már sokfelé alakultak ki záporok, zivatarok. A Dunántúlon károkat okozó, felhőszakadással, villámárvízzel, jéggel és viharos széllel járó heves zivatar is kialakult. A Dunántúl jelentős részén és a keleti országrész északi felén hétfő reggelig 5-15 mm esett, a déli, délkeleti országrészben azonban sokfelé még 1 mm sem (1. ábra). Mivel az Alföld délkeleti, keleti tájain március vége óta alig hullott csapadék (2. ábra), ott nagy területen alakult ki mostanra nagyfokú aszály az egyelőre sekélyen gyökerező nyári növényekre vonatkozóan (3. ábra). A múlt hét folyamán országszerte sokat száradt a talajok felső fél méteres rétege (4. ábra), ami az Alföld és a Kisalföld jelentős részén a felszín közeli réteg kritikus kiszáradásához vezetett (5. ábra). Ezen enyhített utóbbi területeken a vasárnap érkezett csapadék, a vízhiány (6. ábra) számottevő mérsékléséhez azonban további, áztató esőkre lenne szükség.
A hőmérséklet fokozatosan emelkedett a múlt héten, csütörtöktől egyre nagyobb területen haladta meg a 25 fokot a maximumok értéke, ami szombaton többfelé a 30 fokot is elérte (7. ábra). Vasárnap az érkező frontrendszer hatására az északnyugati országrészben már visszaesett a hőmérséklet, de délen és keleten még maradt a nyárias meleg.  

Az őszi vetések tavaszi fejlődése a kedvező hőmérséklet és hazánk nagyobb részén megfelelő talajnedvesség hatására jól halad (8. ábra), a repce virágzik, a búza a szárbaindulás fenológiai fázisában jár. Ezek a növények mélyebbre nyúló, kiterjedtebb gyökérzetüknek köszönhetően megfelelő mennyiségű nedvességet találnak a talajban.
A kukorica és napraforgó csírázásához, korai fejlődéséhez a hőmérsékleti viszonyok jók voltak, a felszín közeli talajréteg nedvességtartalmában azonban igen jelentős területi különbségek alakultak ki április közepe óta. Az április második felében csapadékban bővelkedő tájakon szépen kisorolt a vetés, az Alföldön és a Kisalföldön azonban nagy területen száraz volt a talaj, ezért rendkívül nehezen, egyenetlenül keltek a növények. A héten érkező csapadékra ezeken a tájakon égető szüksége van a nyári növényeknek a fejlődéshez.
A legtöbb gyümölcsfánk már elvirágzott, jelenleg a birs és a dió virágzik még északon.

Az elmúlt egy hétben hulló csapadék miatt csak vasárnap volt többfelé nedves a növények levélének felülete, a gombás megbetegedések terjedéséhez addig nem voltak kedvezőek a feltételek. Hosszabb párás időszakok csak foltokban fordultak elő, főként az éjszakai órákban.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az április közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke országszerte jelentősen növekszik, legintenzívebb növekedés ebben az időszakban középhegységeinkben figyelhető meg, ahol ebben a két hétben zöldültek ki teljes mértékben a fák (9. ábra). Az anomália térképen hazánk területén pozitív eltérés figyelhető meg, vagyis a sokéves átlagnál fejlettebb a növényzet, a szokásosnál jóval előrébb jár a tavaszi zöldülés.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 170 és 200 foknap között alakul, intenzíven növekedett a múlt hét második felében. Ez a tavalyi értéktől kissé el van maradva, a sokéves átlagot viszont 30-40 foknappal meghaladja. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció tavaszi fejlődése a tavalyihoz hasonló, de a sokéves átlagnál valamivel előrébb jár.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (10. ábra). Szeptember első hetében még a júliusra és augusztusra is jellemző száraz időjárás volt az uralkodó. Ezt követően csapadékosra fordult az idő és október közepéig országszerte 80-180 mm eső esett, feltöltődött a talaj felső 40-80 cm-es rétege. A még száraz körülmények közt vetett őszi káposztarepce így eleinte nehezen kelt, utána azonban szépen tudott fejlődni, erősödni. Az őszi kalászosok vetését eleinte hátráltatta a sok csapadék és a sáros talaj, az október második dekádjától jellemző száraz idő és a nedvességben bővelkedő talaj azonban kedvező körülményeket teremtett a vetéshez és a korai fejlődéshez. A hónap végére azonban a felső talajréteg egyre jobban kiszáradt, és a később vetett kalászosok nehezen keltek, egyenetlenül fejlődtek. A november második felében érkezett csapadék és a december első két dekádját jellemző enyhe idő sokat segített, azonban többfelé maradtak igen gyenge állományok. December második felét és a januárt tavasziasan enyhe és mérsékelten hideg időszakok váltakozása jellemezte, komolyabb és tartós fagy, vastagabb hóréteg nem alakult ki. Februárban köszöntött be az igazán fagyos, téli idő, számottevő csapadék azonban csak a hónap legvégén érkezett. Ezzel együtt is a három téli hónapban mintegy 50-90 mm csapadékhiány halmozódott föl az átlaghoz képest, így a talaj mélyebb rétegei nem töltődtek föl nedvességgel a tél végére. A március eleji meleg hatására megindult az őszi vetések fejlődése, március második hetétől a hónap végéig több hullámban országos esők érkeztek. Az esős március végére sokfelé minimálisra csökkent a talaj vízhiánya a fölső egy méteres rétegben, és bár április első felét nagyrészt száraz időjárás jellemezte, a talajoknak az őszi vetések gyökérzete által érintett rétege továbbra is bőven tartalmazott nedvességet. Április közepétől többfelé érkeztek záporok, de országos áztató eső nem volt, a csapadék területi eloszlása nagyon egyenetlenné vált. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg hazánk nagyobb részén az optimális mennyiség körül alakul, délnyugaton 130 mm-rel meghaladja azt, a délkeleti országrészben pedig 60-70 mm elmaradás tapasztalható.
A halmozott hőösszeg jócskán meghaladja az optimális értéket.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr térségére vonatkozóan mutatunk be (11. ábra). Idén a talajok alaposan átnedvesedtek a márciusi esőzések során. Április első fele viszont országszerte száraz idővel telt, sokat száradt a felszínközeli talajréteg. A hőmérséklet is visszaesett, a talaj hőmérséklete csak a hónap közepére érte el tartósan a vetéshez optimális 10 Celsius fokos küszöbértéket. A hónap közepétől fordult csapadékosabbra az időjárás, a több hullámban érkező záporok, zivatarok azonban területileg nagyon egyenetlenül öntöztek. A délnyugati, középső és északi országrészek bőven kaptak csapadékot, míg az Alföldön nagyobb, a Kisalföldön kisebb területek csaknem teljesen szárazon maradtak, így arrafelé igen nehézkes a kelés, a szezon rögtön aszályos idővel indul.
A hőmérséklet kedvezően alakult az állományok kezdeti fejlődéséhez, a hőösszeg jelenleg országszerte meghaladja az optimális értéket.

A héten hűvös idő várható változó mennyiségű csapadékkal. Kedd délelőttig többször, többfelé várható eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, de a hét további részében is számítani lehet csapadékra, nagyobb mennyiség a déli, délnyugati országrészben valószínű. Ott foltokban felhőszakadások is előfordulhatnak, de területi átlagban is összességében 20 mm körüli mennyiség várható, míg északkeleten csak 5-10 mm-re van kilátás. Így északon északkeleten a talajok száradása, míg a déli országrészben nedvesedése lesz a jellemző. A növények levélzete az északkeleti országrész kivételével gyakran lesz tartósan nedves, ami a gombás megbetegedések számára kedvező feltételt teremt. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek alatt alakul. Napközben is csak 15-20 fokra lehet számítani, de a borongós csapadékos napokon és területeken ennél is hűvösebb lesz. Éjszakánként 10 fok alá hűl a levegő, a hétvégén a hidegre hajlamos helyeken talajmenti fagyok is várhatók.  

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2025. május 5.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
24 órás csapadékösszeg 2025. május 4-re (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2025. május 4-ig (mm)


3. ábra
Mezőgazdasági aszályszint nyári kultúrákra 2025. május 4-én


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. május 4-én (%)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. május 4-én (%)


6. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2025. május 4-én (mm)


7. ábra
Maximum hőmérsékletek 2025. május 3-án (Celsius fok)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index értékének változása a 2025. április 7. és 22. közötti időszakban a nyolc nappal korábbi szintén bő két hetes időszakhoz képest (részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében)


10. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2025. május 4-ig (részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében)


11. ábra
Kukoricárara vonatkozó agrogram Győr térségére 2025. május 4-ig (részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében)