2025. augusztus 18. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2025. augusztus 18. 14:49

Aszály és gyenge termés

Az elmúlt hét nagyobb részén csapadék egyáltalán nem hullott, majd a hét végén többfelé előfordultak záporok, zivatarok. A leesett eső csak kis területen enyhítette az egyre súlyosabbá váló mezőgazdasági aszályt, a nyári kapásnövények termésmennyiségét további csapadék már nem is növelné. Az előttünk álló héten csütörtökön és pénteken várható számottevő eső, ekkor pedig a hőmérséklet is jelentősen és több napra visszaesik.

Az elmúlt héten nagyrészt anticiklon alakította időjárásunkat, száraz, meleg időt okozva, majd a hét végére már nedvesebb levegő érkezett fölénk. Szombaton főleg délen, vasárnap pedig már többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. Az elmúlt 10 nap során csak ezen a két napon hullott csapadék az országban igen szeszélyes területi eloszlásban: míg a Dunántúlon nagy területen egyáltalán nem esett, északon többfelé 20 mm is előfordult, sőt Poroszlón 61 mm hullott (1. ábra). Az elmúlt 30 nap csapadékösszege csaknem országszerte 20-60 mm-rel a sokéves átlag alatt alakult (2. ábra). A Duna-Tisza közén, nagy területen még 10 mm sem esett július közepe óta (3. ábra). Az elmúlt 90 napban pedig 60-130 mm-rel mérhettünk kevesebbet az ilyenkor szokásosnál (4. ábra). Az aszály területi kiterjedése és mértéke egyaránt növekedett az egy héttel ezelőtti állapothoz képest, hazánk nagyobb részén nagyfokú, vagy súlyos aszály van (5. ábra). A felszínközeli talajréteg kellően nedves azokon a kisebb területeken, ahol legalább 20 mm esett a hétvégén, hazánk döntő részén azonban száraz (6. ábra). A fölső fél méteres talajréteg nedvességtartalma a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában csaknem országszerte kritikusan száraz (7. ábra), a mélyebb talajréteg pedig már június közepe óta rendkívül száraz.  
A hőmérséklet csúcsértéke a hétfői 30 fok körüli értékekről szombatig napról napra emelkedett, a legforróbb nap a szombat volt, ekkor sokfelé 37-38 fok is előfordult (8. ábra). Nagy volt a napi hőingás, éjszakánként a homokos tájakon és a völgyekben 10 fok köré esett vissza a hőmérséklet (9. ábra), aminek részben az alacsony páratartalom és a száraz talaj az oka.

A nyári növényeket rendkívül megviselte a júniusi, július eleji csapadékhiány, és bár július második hetétől augusztus első hetéig főként északnyugaton és keleten számottevő csapadék öntözte a szántóföldeket, de az állományok sokfelé fejletlenek, zöld tömegük jóval kevesebb az ilyenkor szokásosnál, már sokfelé megkezdődött a növényszáradás (10-13. ábra). A csapadékeloszlásnak megfelelően nagyon nagyok a területi különbségek az öntözetlen táblákon, az Alföldön kiterjedt területen igen rossz termés várható, a kukoricán például sokfelé nem képződött cső, azt többfelé már le is silózták. Azonban vannak vidékek (ez jóval kisebb terület), ahol még elfogadhatók a kilátások. Utóbbi területek elsősorban a Kisalföldön vannak, de például Miskolc közvetlen környékén is még szép zöldek a viaszérésben járó kukorica állományok és csövek is jól mutatkoznak, míg a napraforgón is elég szép tányérok láthatók.

Péntekig sehol nem volt vizes a növények levelének felülete, ami a gombás megbetegedéseket elősegítette volna, de a hét végén már tartósan előfordult vizes levélzet (14. ábra). Párás időszakok nem voltak jellemzőek, inkább a légköri szárazság okozott problémákat.

Az NDVI vegetációs index térképeink a július utolsó dekádjára és augusztus első napjaira vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az ország nagyobb részén csökkent, ami az év ezen időszakában természetes. Az anomália térképen az Alföld nyugati és a Dunántúl keleti tájaira is kiterjedt az aszály hatását mutató negatív eltérés, míg a nyugati, északnyugati és az északkeleti országrészekben az átlagosnál nagyobb a zöld tömeg mennyisége (15. ábra).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1150 és 1300 foknap között alakul, a magasabb értékek a déli országrészben jellemzőek, az alacsonyabbak északon (16. ábra). Az aktuális értékek a tavalyiaktól mintegy 150-180 foknappal vannak elmaradva, a sokéves átlagot viszont 10-50 foknappal meghaladják. Ez alól csak az északkeleti országrész kivétel, ahol kissé elmaradnak az átlagtól. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció jelenlegi fejlettsége a tavalyitól jelentősen elmarad, de többnyire átlagosnak mondható vagy annál kissé előrébb jár.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba és Győr körüli területre vonatkozó agrogramokon* (17. és 18. ábra). Idén a talajok alaposan átnedvesedtek a márciusi esőzések során. Április első fele viszont országszerte száraz idővel telt, sokat száradt a felszínközeli talajréteg. A hőmérséklet is visszaesett, a talaj hőmérséklete csak a hónap közepére érte el tartósan a vetéshez optimális 10 Celsius fokos küszöbértéket. A hónap közepétől fordult csapadékosabbra az időjárás, a több hullámban érkező záporok, zivatarok azonban területileg nagyon egyenetlenül öntöztek. A délnyugati, középső és északi országrészek bőven kaptak csapadékot, míg az Alföldön nagyobb, a Kisalföldön kisebb területek csaknem teljesen szárazon maradtak, így arrafelé igen nehézkes volt a kelés, a szezon rögtön aszályos idővel indult. Május második hetétől hűvösre fordult az idő, de csapadék nem esett elég és az is egyenetlenül. Az Alföld jelentős része kimaradt a csapadékból, arrafelé nem enyhült az aszály, kritikussá vált a helyzet. A magok ott is kikeltek, de szenvedtek az aszálytól. Május utolsó dekádjában érkezett jelentősebb eső a keleti tájakra is, mely átmenetileg sokat javított a körülményeken, de a hónap vége és a június ismét száraz időt hozott. Medárd sem hozta meg a várt csapadékot, a hónap közepére az aszály az egész országra kiterjedt és egyre fokozódott. Egész június alig hozott csapadékot, az aszály egyre nagyobb mértéket öltött, majd július első hetének végén tetőzött. Július második hetében több hullámban országos csapadék érkezett, mely sokfelé életmentő volt. Szeszélyes területi eloszlásban az ország mintegy harmada alaposan megázott (>40 mm), harmada 20-40 mm-t kapott, harmadán viszont kevés esett. Július végén majd augusztus elején érkeztek újabb jelentősebb esők, de ezeknek is szeszélyes volt a területi eloszlása, egyes térségek csaknem teljesen kimaradtak az esőből. Az aszály átmeneti mérséklődés után egyre nagyobb területre tért vissza, a kukoricát többfelé elkezdték lesilózni, mert nem hozott volna termést. Ahogy a csapadékban, a terméskilátásokban is hatalmas különbségek alakultak ki az országon belül az öntözetlen kukoricatáblákon. Augusztus közepén egyre többfelé megindult a növényszáradás. Az április eleje óta összegzett csapadékmennyiség csak fele-ötöde az optimális mennyiségnek.
A hőmérséklet kezdetben kedvezően alakult az állományok fejlődéséhez, a májust jellemző tartósan hűvös idő azonban nem tett jót, nehezen fejlődtek a növények a hideg idő miatt. A nyári meleg a júniussal érkezett meg elég hirtelen és tartósan. A halmozott hőösszeg a májusi lemaradást júniusra behozta, majd a többször hűvös júliusban ismét kismértékű elmaradást gyűjtött össze, ami augusztusban csökkenni kezdett.

Az előttünk álló héten változékony időre van kilátás. Kedden még száraz idő várható, majd nedvesebb levegő érkezik fölénk: szerdán előbb északnyugaton, majd csütörtökön és pénteken sokfelé várható zápor, zivatar. A hét végére visszatér a száraz idő. Összességében ezen a héten sokfelé hullhat 10 mm-t meghaladó csapadék, erre elsősorban északon, északkeleten van nagyobb esély. A mezőgazdasági aszály így többfelé jelentősen mérséklődhet ezen a héten. A hőmérséklet napi csúcsértéke szerdáig emelkedik (29-35 fokig), majd a hét második felére mintegy 8-10 fokkal visszaesik.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2025. augusztus 18.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2025. augusztus 17-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. augusztus 17-ig (mm)


3. ábra
30 napos csapadékösszeg 2025. augusztus 17-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. augusztus 17-ig (mm)


5. ábra
Mezőgazdasági aszályszint nyári kultúrákra 2025. augusztus 17-én


6. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. augusztus 17-én (%)


7. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 50 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. augusztus 17-én (%)


8. ábra
Maximumhőmérsékletek 2025. augusztus 16-án (Celsius fok)


9. ábra
Minimumhőmérsékletek 2025. augusztus 13-án (Celsius fok)


10. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Dunántúl délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


11. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Kisalföldön a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


12. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


13. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


14. ábra
Vizes levél időtartam lágyszárú növényekre a 2025. augusztus 18. reggel 8 órát megelőző 24 órában (óra)


15. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól a 2025. július 20. és augusztus 4. közötti időszakban


16. ábra
Az április 1-től 10 fokos bázishőmérséklettel kukoricára számolt hőösszeg 2025. augusztus 17-én (foknap)


17. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2025. augusztus 17-ig
(részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében)


18. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2025. augusztus 17-ig
(részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében)