HungaroMet: 2026. február 26. 14:13
Száraz idő segíti a felszín szikkadását
Az elmúlt egy hétben változékony, gyakran csapadékos időben volt részünk, ugyanakkor az igazi tavaszi időjárás is megérkezett. A nappali 10 fok felletti hőmérsékletek mellett éjszakánként még sokfelé hűlt jóval fagypont alá a levegő, ami az őszi kalászosok felfagyásának veszélyével is jár. A folytatásban is nagy napi hőingásra, de a jövő héten már kisebb területre kiterjedő fagyokra lehet számítani. Jelentősebb csapadék nem valószínű, kedden és szerdán lehetnek néhol záporok, így száradni, szikkadni tud majd a talajfelszín.
A mögöttünk álló egy hétben minden nap esett több-kevesebb csapadék valahol az országban. Számottevő, 5-10 mm-t meghaladó mennyiség a múlt csütörtökön az északi országrészben, pénteken pedig nyugaton, délnyugaton esett, ekkor még sokfelé hó, majd hétfőn északkeleten már eső formájában. Pénteken a nyugati vármegyékben, ahol a havazáshoz erős, néhol viharos szél is társult jelentős hóviharok is kialakultak (1. ábra). Péntek reggelre az Északi-középhegység térségében, és a nyugati határszélen, majd szombat reggelre a Dunántúlon is többfelé alakult ki vastag, de csak átmeneti hótakaró (2. ábra). A tél a hét végén hamar tavaszra váltott, és hétfőn Esztergom környékén, majd este a délkeleti országrészben, kedden pedig a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén már zivatarok alakultak ki, utóbbiak jéggel jártak együtt. Így az elmúlt tíz nap csapadékmennyisége hazánk nagy részén 5 és 15 mm között alakult, a nyugati és délnyugati országrészekben valamint északkeleten 20-35 mm esett (3. ábra). Az átlagosnál jóval szárazabb december után az idei január hazánk jelentős részén, különösen délen és délkeleten csapadékosabb volt a szokásosnál, ahogy a legtöbb helyen februárban is több esett, mint a sokéves átlag (4. ábra). A télen hullott összes csapadék viszont csak a déli országrészben és a keleti határszélen haladta meg többfelé a 100 mm-t, nagy területen mindössze 60-90 mm esett (5. ábra), ami 15-45 mm-rel kevesebb a sokéves átlagnál (6. ábra). A talaj felső egy méteres rétegének feltöltődése az Alföldön többfelé nem történt meg a tél végére (7. ábra), jellemzően 30-50, néhol 50-70 mm hiányzik a telítettséghez (8. ábra). Ugyanakkor a rossz vízáteresztő képességű talajokon a Tiszántúlon belvízfoltok is előfordulnak.
A hőmérséklet összességében 2-4 fokkal magasabban alakult az elmúlt napokban az ilyenkor szokásosnál. Éjszakánként többször, többfelé hűlt -1 és -5 fok közé a levegő (9. ábra), de a hétfőre és keddre virradó éjszakákon sokfelé +4 fok fölött alakultak a minimum értékek is. A maximumok is elég tág határok közt változtak. A csütörtökön átvonult hidegfront mögött az északi országrészben alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet, míg délen 10 fok fölé melegedett a levegő. A számottevő melegedés vasárnap kezdődött, hétfőn pedig már sokfelé 14-17 fok közötti értékeket mérhettünk.
A repce és az őszi kalászosok nyugalmi állapota véget ért. Az őszi búzában a tél végi, tavasz eleji felfagyás okozhat több problémát, amikor a nagyon nedves talaj több ciklusban éjjel megfagy, nappal pedig kienged. Ilyenkor a megemelkedett talaj miatt a növény gyökerei sérülhetnek, a megoldás erre a hengerezés. Az Alföld középső és déli részein a mélyebb talajrétegek (50-60 cm alatt) továbbra is szárazak, a vegetációs időszak kezdetéig legalább a fölső egy méternek föl kellene töltődnie, hogy nyáron legyen tartalék nedvesség a növények számára.
A gyümölcsfák és a szőlő nedvkeringése is beindul lassan. A mogyoró már északon is virágzik (10. ábra), a som virágrügyei megpattantak, de a déli országrészben már a korai csonthéjasok rügyei is duzzadnak.
Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (11. és 12. ábra). Szeptember első felében országszerte megszűnt vagy jelentősen mérséklődött a nyár nagy részére jellemző aszály. A csapadék igen jól jött a frissen elvetett repce csírázásához és keléséhez, amit ezt követően száraz, nyáriasan meleg idő segített. Szeptember utolsó hetében hűlt le jelentősen az idő, és bár többször, többfelé voltak kisebb esők, záporok, összességében szeptemberben és október első két dekádjában is jóval kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. A repce szeptemberben jellemzően kellően megerősödött (bár a déli országrészben hiányosan kelt táblák is előfordultak), az őszi kalászosokat főként az Alföldön száraz, poros talajba vetették. Október utolsó dekádjában érkezett országos csapadék, ami sokat segített az állományok korai fejlődésében, de a délkeleti országrészben nem esett elegendő, arrafelé csak november második hétvégéjén nedvesedett át a talaj fölső rétege. November második felében országszerte jelentős csapadék hullott részben hó formájában, és bár ekkor is a délkeleti országrészben esett a kisebb mennyiség, de az őszi vetések gyökérzónája ott is átnedvesedett. Szinte az egész decembert őszies, borongós, szinte fagymentes és többnyire száraz idő jellemezte, sem hó, sem pedig hideg nem érkezett, így az Alföld talajainak 20-30 cm alatti rétegei szárazon fordultak 2026-ra. Az új év hideggel és havazással indult, január 8-ra országos, összefüggő, 5-20 cm-es hóréteg alakult ki, mely bő két hétig meg is maradt. A havas felszín miatt kemény hideg is volt, többfelé -15 fok alá hűlt a levegő. Az őszi vetéseket a fagykártól a hóréteg védte. Január utolsó dekádjától jelentősen megenyhült és csapadékosra fordult az idő, így tovább nőtt a talajok nedvességtartalma, ugyanakkor februárban több hullámban is tavaszias hőmérsékletek zavarták az állományok nyugalmi állapotát.
A szeptember elejétől összegzett csapadékmennyiség hazánk jelentős részén 20-40 mm-rel elmarad az optimálistól, ugyanakkor északon és délnyugaton helyenként 20-70 mm-rel meghaladja azt. A hőösszeg országszerte az optimális érték fölött alakul.
Az előttünk álló 8-10 napban is folytatódik a száraz, jórészt napos, tavasziasan enyhe időjárás. Elszórt záporokra, esetleg zivatarokra a jövő kedden és szerdán lehet számítani, a többi napon nem valószínű csapadék. Így a felszín közeli talajréteg száradása, szikkadása várható. Az éjszakai fagyok egyre kisebb területen lesznek jellemzőek, hétfőtől már csak elszórtan, főként a fagyzugokban csökken 0 fok alá a hőmérséklet. A nappali felmelegedés is erősödik kissé pénteken még 10-15 fok közötti, a hétvégétől már 12-17 fok közötti maximumokat mérhetünk.
A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.
Készült: 2026. február 26.
* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. November 20-ig a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalmát ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

1. ábra
Az elmúlt 24 óra legerősebb széllökése 2026. február 21-én reggel 7 óráig (km/h)

2. ábra
Hóvastagság értékek 2026. február 21-én reggel 7 órakor (cm)

3. ábra
10 napos csapadékösszeg 2026. február 25-ig (mm)

4. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. február 25-ig (mm)

5. ábra
90 napos csapadékösszeg 2026. február 18-ig (mm)

6. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. február 25-ig (mm)

7. ábra
Talajnedvesség a talaj felső egy méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2026. február 25-én (%)

8. ábra
A talaj felső egy méteres rétegének telítettséghez képesti vízhiánya 2026. február 25-én (mm)

9. ábra
Minimum hőmérsékletek 2026. február 26-án (Celsius fok)

10. ábra
Virágzó mogyoró Miskolc térségében 2026. február 16-án (fotó: Kovács Attila)

11. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Győr térségére 2026. február 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)

12. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2026. február 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)











