2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. május 6. 16:24

Végre a talajok is átnedvesednek

Az áprilisban hullott csapadék csak a szárazság mérséklésére volt elegendő, májusban azonban végre megérkezett a több napon át tartó áztató eső is. Az esős, hűvös hétvége és hétkezdet után keddtől átmenetileg szárazabbra fordul az időjárás, de a hőmérséklet továbbra is az ilyenkor megszokott értékek alatt marad. Újabb csapadékzóna csütörtökön vonul át az országon, és az előttünk álló hétvégén sem lesz száraz az idő. A szárazság megszűnt, most a csapadékos időjárásból adódóan a növényvédelem kapcsán szaporodnak meg a gazdák teendői.

A mögöttünk álló hét csapadékösszege jellemzően 10 és 40 mm között alakult az országban (1. ábra), és ennek döntő része a hét második felében esett. Hétfőn is folytatódott az esős idő, a középső és a keleti országrészben további 10-25 (néhol 40) mm, míg nyugaton jellemzően 2-5 mm hullott. Ez már számottevő mennyiség a talajok átnedvesítése szempontjából is. A felszíni talajréteg országszerte nedves, sáros, a felső 20 cm is telített, vagy közel telített nedvességgel (2. ábra). Jelentősen javult a középső rétegek nedvességtartalma is, már mindenütt 50% fölött alakul ez az érték a felső 50 cm-en (3. ábra), de a csapadék alsóbb rétegekbe szivárgása még nem történt meg. A telítettséghez képesti vízhiány is sokat csökkent a csapadék hatására, a felső egy méteres talajrétegből jellemzően már csak
30-70 mm közötti nedvesség hiányzik (4. ábra).
Szombatról vasárnapra hidegfront vonult át fölöttünk, melynek hatására jelentősen visszaesett a hőmérséklet a hét utolsó napjára, a maximumok a Dunántúlon már ekkor, hétfőn pedig országszerte 10 fok alatt alakultak (5. ábra). Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet vasárnap még 11 és 15 fok között volt, a hét elejére azonban jelentősen, 10 fok alá esett vissza.

A csapadékos idő beköszöntével gyors fejlődésnek indultak mind az őszi, mind a tavaszi kalászosok, bár a vasárnap beáramlott hideg levegő némiképp megtorpantja ezt a növekedést. Az őszi árpa már a kalászhányás, a búza pedig a szárba indulás fenológiai fázisában jár. A repce lassan elvirágzik, sokfelé már a becőképződés állapota a jellemző. A napraforgó és a kukorica vetése még folyamatban van, már kisorolt táblák is megjelentek. A csapadékos idő nem csak haszonnövényeink fejlődésére, hanem a gyomok növekedésére, a kártevők elszaporodására és a különböző növénybetegségek elterjedésére is kedvezően hat, bár az alacsony hőmérséklet egyelőre hátráltatja ezek elszaporodását.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Kaposvár és Kecskemét körüli terültre vonatkozó agrogramokon (6.,7. ábra). A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).  Kaposvár térségében mindössze 50 mm-rel van elmaradva az ideális értéktől a csapadékösszeg, míg Kecskemét környékén 170 mm körüli az elmaradás, vagyis az ideálisnak csak a fele esett a vetés óta. A felső 50 cm-es talajréteg nedvességtartalma mindkét helyen a kritikusan száraz értékek fölött van az elmúlt időszak csapadékos időszakának köszönhetően. A vetés óta eltelt hónapok során Kaposvár térségében sokkal kiegyenlítettebbek voltak a talajnedvesség viszonyok, mint Kecskemét környékén, ahol a szárazság miatt az elmúlt egy hónapban a kritikus 40%-os érték alá csökkent a nedvességtartalom a felső 50 cm-es talajrétegben. A hőmérséklettel az elmúlt napok hűvös időjárása ellenére sincs probléma, az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink az április második felére vonatkozó állapotokat tükrözik. A zöld tömeg látványos, nagyarányú növekedése ekkor már nem volt jellemző, a Dunántúl nyugati felén nőtt még számottevően az index értéke. Ugyanakkor az ekkor még száraz nógrádi, és főváros környéki területeken csökkenés figyelhető meg a zöld tömeg mennyiségében. Az anomália térkép továbbra is igen vegyes képet mutat, a mezőgazdasági területeken főként a Tiszántúlon volt átlag alatti, sárga és vörös színnel jelölt érték, ami az aszály következménye.

Az előttünk álló héten is változékony marad időjárásunk. Kedden és szerdán bár sok lesz a gomolyfelhő, de számottevő csapadék sehol sem valószínű. Csütörtökön egy frontrendszer vonul át fölöttünk nyugat, délnyugat felől északkeleti irányba, melyből előbb a Dunántúlon, majd a nap második felében keleten kell esőre, záporokra számítani. Pénteken főként keleten, északkeleten várhatók záporok, néhol zivatarok, majd szombat estétől ismét egy magassági hidegörvény hoz a jelenlegi számítások szerint elsősorban a Dunántúlra csapadékot. A keleti országrészben szerdán, csütörtökön és szombaton jelentősen mérséklődik a légmozgás, a Dunántúlon azonban továbbra is gyakran lesz élénk vagy erős a szél. A permetezéshez bővebb és folyamatosan frissülő információ szél előrejelzési térképeinken található. A hőmérséklet a héten az átlagosnál alacsonyabban alakul. A minimumok a legtöbb helyen egész héten 10 fok alatt várhatóak. Kedden hajnalban a Nyugat-Dunántúl szélvédett területein talajmenti fagyok is lehetnek, szerdán a fagyzugos tájakon 2 méteres magasságban is előfordulhat gyenge fagy. Csak lassan melegszik az idő, pénteken még csak kevés helyen, szombaton már többfelé emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet, de vasárnaptól újabb lehűlésre van kilátás. Az 5 cm-es talajhőmérséklet a hét végére jellemzően 14-15 fokra melegszik vissza.  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. május 6.


1. ábra: 7 napos csapadékösszeg 2019. május 5-ig (mm)


2. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. május 5-én (%)


3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. május 5-én (%)


4. ábra: A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. május 5-én (mm)


5. ábra: Napi maximumhőmérsékletek 2019. május 5-én (Celsius fok)


6. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. május 5-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. május 5-ig
(részletes magyarázat a szövegben)