2019. augusztus 21. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2019. július 1. 11:46

Nagyrészt arató idő

Június meleg időt hozott, a keleti országrészben sok csapadékkal, így szántóföldi növényeink fejlődése fölgyorsult. A főbb kultúrák aktuális állapotát Miskolc térségében készült fényképekkel mutatjuk be hétkezdő elemzésünkben.

Ha visszatekintünk júniusra, akkor a csapadék mennyiségéről az mondható el, hogy a keleti országrészben az átlagostól több, míg nyugaton attól kevesebb hullott (1. ábra). Ez azonban elég elnagyolt, mert a csapadék zöme ebben a hónapban záporos formában hullott, melyre jellemző a rendkívül nagy különbség a területi és időbeli eloszlásban. Sokfelé súlyos károkat okozó felhőszakadás és villámárvíz alakult ki, máshol pedig csak egy-két csepp hullott. A csapadékból sokáig kimaradó északnyugati országrész és Fejér megye is kapott végül valamennyi esőt, bár annak mennyisége jócskán elmaradt az átlagostól. De az északi határszélen is maradtak kevésbé csapadékos területek. A hirtelen lezúdult eső sokfelé nem tudott kellően beszivárogni a talajba, a lejtős területekről nagy mennyiség lefolyt. Azért az országban jellemzően több hullámban és több napon is érkezett a csapadék, így jelentős része mégiscsak jól hasznosult. A 90 napos csapadékösszeg mintegy 40-120 mm-rel magasabb a sokéves átlagnál (köszönhetően az esős májusnak), azzal együtt is, hogy a 90 napba az aszályos április is beleesik (2. ábra). Június hőmérséklete (a hűvös május után) 3-4 Celsius fokkal volt magasabb a sokéves átlagnál, a kedvező nedvességi, hőmérsékleti és napfény viszonyoknak köszönhetően a növények fejlődése nagyon intenzív volt, a korábbi lemaradásból sokat behoztak.

Az elmúlt héten csak hétfőn és csütörtökön hullott csapadék az országban, összességében a 3. ábrán látható mennyiségeket okozva. Utóbbi napon súlyos károkat okozó zivatarrendszer vonult végig az ország keleti szélén, míg hazánk döntő részén végig száraz maradt az idő. Keddtől forró levegő érkezett fölénk, szerdán és csütörtökön a maximumok már országszerte 35 Celsius fok körül alakultak (4. ábra). Péntekre pár fokot mérséklődött a nagy meleg, de vasárnap már újra 30 fok fölötti maximumok voltak a jellemzők. A talaj az elmúlt héten sokat száradt, Győr és Siófok térségében a fölső 50 cm-es réteg nedvességtartalma már 40% közelébe csökkent (5. ábra), de a fölső 100 cm-es rétegben az ország döntő részén még kedvezőek a viszonyok.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 600 és 700 foknap között, igen intenzív növekedésben vannak az országban (6. ábra). Az alacsonyabb értékek a Dunántúl nyugati részén, míg a magasabbak a keleti, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2018-as hőösszeg értékektől csökkenő mértékben, de még mindig jelentősen, mintegy 130-180 foknappal vannak elmaradva az idei értékek. A sokéves átlagtól való korábbi elmaradás azonban az országban megszűnt, sőt már 30-80 foknapos többlet is kialakult, jellemzően északkeleten vannak a magasabb értékek. Így mindez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai körülbelül a szokásos időben következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt. Ugyanakkor sok növénynél kulcsfontosságú a májusi hőmérséklet, mely hónap az idén hűvösebb volt az átlagosnál, az akkori fejlődésbeli lemaradás az egész szezonon végighúzódhat.

A napraforgó és a kukorica fejlődése a meleg, nedves időben nagyon gyors, optimálisak a körülmények (7. és 8. ábra), Miskolc térségben sokfelé 2 m fölötti a kukorica magassága. A mostanában érő egyes gyümölcsfajtákra, de a gyomok és a kártevők számára is kedvező ez az időjárás. A kalászos növények és az őszi káposztarepce az érés fenológiai fázisában van (9-13. ábra), helyenként már el is kezdődött az aratás. Ezekre a növényekre innentől kezdve egészen a betakarítás végéig meleg, száraz idő lenne az ideális.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a június közepére vonatkozó állapotokat tükrözik. Az index értéke országos átlagban már túl van a maximumán. Ahogy az erről szóló, vegetációs indexek idősorát vizsgáló tanulmányunkban részletesen bemutattuk, az NDVI index országosan, a szántóföldi kultúrák átlagában és az erdőkben is május legvégén, június legelején éri el a maximumát. A nyár során lassú csökkenés a jellemző (az egyes szántóföldi kultúráknál külön-külön jelentős különbségek vannak). A zöld tömeg mennyisége nagy területen jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a kalászosok és az őszi káposztarepce is éréshez közelít, fokozatosan elvesztette zöld tömegét. Az anomália térképen szinte az egész országban jelentős pozitív eltérést látunk, különösen az Alföldön, azaz kifejezetten jó állapotúak, az átlagosnál erősebbek a kultúrák, mely mindenképpen jó hír, csak az északnyugati országrészben láthatók az átlagostól alacsonyabb értékek. A zöld tömeg átlagtól vett eltérésének területi eloszlása egyébként, ahogy el is várjuk, egybevág az elmúlt hetek csapadékeloszlásával. Az erősen mozaikos (a sűrűn váltakozó vörös és sötétzöld) foltok a vetésforgó során az évente eltérő kultúrák miatt alakulnak ki.

A következő napokban folytatódik a nyári, alapvetően száraz időjárás. Kedden és szombaton várható egy-egy hidegfront, mely elszórtan okozhat zivatarokat (akár hevesebbeket is), területi átlagban azonban országos, jelentős csapadék a hét végig nem valószínű. A talaj száradásával mérséklődik a párolgás üteme, a talaj vízkészlete 10-20 mm-rel csökkenhet egy hét alatt. A hosszú nappalok, a kevés felhő miatt sok lesz a növények számára fontos napsütés. A hétfői forróság után mérséklődik a felmelegedés, de a hét nagyobb részén marad a meleg (25-30 fok közötti maximumok), arató idő. Ez a hőmérésklet a legtöbb növényünk számára ideális. Egy derült napon egyébként ilyentájt a hőmérséklet 16 óra körül tetőzik. A hőösszeg intenzíven fog gyűlni, a 10 fokos bázissal számolt egy hét alatt mintegy 100 foknapot emelkedik, a hét végére délkeleten már a 800 foknapot közelíti majd. Alapvetően száraz levegő érkezik fölénk, így a páratartalom a nappali órákban alacsonyan alakul, a legmelegebb órákban országszerte 40, a nem frontos napokon 30 % alá csökken. Ez a gombás megbetegedések számára nem lesz kedvező. Szokás szerint a frontok előtti és utáni nap meglehetősen szeles lesz, így egész nap mérsékelt légmozgás inkább csak csütörtökön valószínű.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. július 1.


1. ábra
A június havi csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól (mm)


2. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2019. június 30-ig (mm)


3. ábra
5 napos csapadékösszeg 2019. június 28-ig (mm)


4. ábra
Napi maximumhőmérséklet 2019. június 27-én (Celsius fok)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. június 30-án (%)


6. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. június 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukorica 2 m fölötti állománymagassággal Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Napraforgó 150-180 cm-es állománymagassággal Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Őszi búza Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Őszi árpa Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


11. ábra
Tavaszi árpa Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


12. ábra
Őszi káposztarepce Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)


14. ábra
Az érésben kevésbé előrehaladott őszi káposztarepce Miskolc térségében 2019. június 28-án (fotó: Kovács Attila)