2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. július 8. 15:43

Mérsékelten meleg, de az aratáshoz ideális idő

A hétvégi kánikula után a héten több hullámban az eddiginél hidegebb levegő érkezik fölénk, és a hét első felében az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időre van kilátás. Csapadék eleinte délen, majd csütörtökön északkeleten zavarhatja az aratást. Péntektől kissé melegszik az idő, majd a hétvégén többfelé várhatók záporok, zivatarok.

A mögöttünk álló héten az ország déli harmadán kedveztek a csapadékviszonyok a kapás növényeinknek. Délnyugaton a hét közepén is előfordultak 5-15 mm-t adó záporok, vasárnap hajnaltól pedig a déli országrész keleti felére is áthúzódtak a felhőszakadások. A Dunántúl és az Alföld déli felén valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jellemzően 5 és 20 mm között alakult a heti csapadékösszeg, de helyenként 40-60 mm is lehullott. Ugyanakkor a Dunántúl északkeleti harmadán és a keleti országrész északi kétharmadán nagyon kevés, sokfelé semmi csapadék nem esett. (1. ábra) Ennek megfelelően a talajok nedvességviszonyai is kettős képet mutatnak országosan. A felső 50 cm-es réteget tekintve a legtöbb nedvesség a délnyugati országrészben áll a növények rendelkezésére, de kielégítőek a nedvességviszonyok a Dél-Alföldön, és a korábbi esőknek köszönhetően az Északi-középhegység nagy részén is. Viszont a Kisalföld, a Mezőföld, a Jászság területén valamint Budapest, Debrecen és Kecskemét tágabb környezetében igen szárazak a talajok, néhol a kritikus 40%-os érték alatti a talajnedvesség értéke a felső rétegben (2. ábra). Az 50 és 100 cm közötti talajrétegben egyelőre még vannak tartalékok, bár a június közepi nagy esők által elkerült tájakon az alsóbb rétegekben is hiány mutatkozik.
Hőmérséklet tekintetében mind a már beérett kalászosok, mind a fejlődésben levő kapás növények számára kedvezően alakult a múlt heti időjárás, az átlagosnál 1-3 fokkal volt melegebb (3. ábra), és a hét közepi átmeneti lehűlés kivételével jellemzően 30 fok fölött alakultak a maximumhőmérsékletek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 690 és 790 foknap között járnak az országban (4. ábra). A múlt héten igen intenzív növekedés volt jellemző, ami a héten kissé megtorpan. Az alacsonyabb értékek a Dunántúl nyugati részén, míg a magasabbak a keleti, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2018-as hőösszeg értékektől csökkenő mértékben, de még mindig jelentősen, mintegy 110-170 foknappal vannak elmaradva az idei értékek. A sokéves átlagtól való korábbi elmaradás azonban az országban megszűnt, sőt már 40-90 foknapos többlet is kialakult, jellemzően északkeleten vannak a magasabb értékek. Így mindez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai körülbelül a szokásos időben következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt. Ugyanakkor sok növénynél kulcsfontosságú a májusi hőmérséklet, mely hónap az idén hűvösebb volt az átlagosnál, az akkor kialakult fejlődésbeli lemaradást a meleg június is csak részben pótolhatja, az az egész szezonon végighúzódhat.

A napraforgó és a kukorica optimális fejlődéséhez meleg, csapadékos időre lenne most szükség. A meleg eddig megvolt, a csapadékot azonban egyre nagyobb területen, főként az ország északi felén öntözéssel kell pótolni. A kalászos növények és az őszi káposztarepce az érés fenológiai fázisában van, zajlik az aratás. Ezeknek a növényeknek egészen a betakarítás végéig meleg, száraz idő lenne az ideális.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a június végére vonatkozó állapotokat tükrözik. Az index értéke országos átlagban már túl van a maximumán, a nyár során lassú csökkenés a jellemző (az egyes szántóföldi kultúráknál külön-külön jelentős különbségek vannak). A zöld tömeg mennyisége nagy területen jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a kalászosok és az őszi káposztarepce is beérett, fokozatosan elvesztette zöld tömegét. Az anomália térképen még mindig a pozitív eltérés dominál az országban, azaz többnyire jó állapotúak, az átlagosnál erősebbek a kultúrák, de a megelőző időszakhoz képest már többfelé láthatók az átlagosnál alacsonyabb értékek is. A zöld tömeg átlagtól vett eltérésének területi eloszlása - ahogy el is várjuk - egybevág az elmúlt hetek csapadékeloszlásával. Az erősen mozaikos (a sűrűn váltakozó vörös és sötétzöld) foltok a vetésforgó során az évente eltérő kultúrák miatt alakulnak ki.

Az őszi vetésű kalászosok (és valamennyire a repce) számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be az ország különböző  területeire, Győr és Nyíregyháza térségére vonatkozó agrogramokon* (5. és 6. ábra). Aszályos körülmények uralkodtak ősszel és most áprilisban is. Ezekben az időszakokban nagyon száraz volt a talaj, nem tudott kikelni, majd fejlődni a növény. A májusi bőséges esők a növények fejlődésbeli elmaradását már nem tudták korrigálni, de sokat segítettek. A búza virágzása és szemfejlődése erre az időszakra esett, megvolt számára a kellő nedvesség, ami a termés mennyiségén nagyon sokat emelt. Összességében azonban mind a Kisalföldön, mind az Alföld északkeleti részén mintegy 100 mm-rel hullott kevesebb csapadék a búza tavaly őszi vetése óta az ideálisnál. A hőmérséklettel nem volt komoly probléma, az enyhe őszi, és kora tavaszi időnek köszönhetően az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az átlagosnál hűvösebb május ellenére is.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Kaposvár, Kecskemét és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (7., 8. és 9. ábra). Áprilisban még jelentősen elmaradt az ideálistól a csapadék, és így a talajnedvesség is. Májusban jócskán bepótlódott a hiány, feltöltődött a talaj, majd júliusban ismét csökkent a talajnedvesség. A nyár első részében a keleti országrész bővebben részesült esőben. Békéscsaba térségében jelenleg is optimális a talajnedvesség, a kukorica szépen fejlődik. Kecskemét környéke azonban ennél jóval szárazabb, a talajnedvesség már közelíti a kritikus szintet. A napi középhőmérséklet április első részében még az ideális fölött alakult, de már április utolsó hetétől május végéig tartósan az alatt maradt, tehát még az országos viszonylatban melegnek számító keleti országrészben is fázott a növény. Júniusban és július első hetében már ideálisan alakult a kukorica számára a hőmérséklet.

A következő napokban mérsékelten meleg, a legtöbb helyen száraz időre van kilátás. Kedd estig főként a déli megyékben, majd a hét közepén északkeleten lehet esőre, záporokra számítani. Péntek estig ezeken a területeken 2 és 10 mm közötti mennyiség valószínű, máshol száraz marad az idő. A hétvégéig a legtöbb helyen a talajok tovább veszítenek nedvességtartalmukból. Nagyobb területre kiterjedő záporok, zivatarok érkezése szombaton és vasárnap valószínű, amikor várhatóan az északnyugati és a középső országrészben is sokfelé átnedvesednek a talajok. A héten északnyugati áramlással az eddigieknél hűvösebb levegő áramlik fölénk, a legmelegebb órákban is csak 22, 27 fokig melegszik a levegő, a hét közepén pedig hajnalonként néhol a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet. A kánikula egész héten nem tér vissza.  A hőösszeg intenzív növekedése megtorpan, a hét végére 750 és 850 foknap közötti értékek várhatók. Szombatig többnyire száraz marad a levegő, a páratartalom a déli órákban 40% alatt alakul az ország nagy részén, nedvesebb léghullámok a hétvégén érik el térségünket. Gyakran lesz szeles az idő, napközben sokfelé kell élénk, néhol erős északnyugatias szélre számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. július 8.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra: 7 napos csapadékösszeg 2019. július 7-én (mm)


2. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. július 7-én (%)


3. ábra: Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2019. július 7-én (Celsius fok)


4. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. július 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)


5. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. július 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. július 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. július 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. július 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. július 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)