2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. július 11. 11:55

A hétvégén átnedvesednek a talajok

A hét további részében is folytatódik a mérsékelten meleg, gyakran felhős idő. A csütörtökön főként keleten, majd pénteken csak elszórtan előforduló esők, záporok, zivatarok után a hétvégén országszerte várható csapadék, ami a kapás növények számára főként az ország északi felén igen jól jön, hiszen ott sokfelé nagyon szárazak már a talajok.

A hét első felében a megelőző időszakhoz hasonlóan az ország déli harmadán és Szabolcsban fordultak elő kisebb esők, záporok, de 2 mm-t meghaladó mennyiség csak igen kevés helyen esett. Július első dekádjában a Dunántúl északi, északkeleti részén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével a keleti országrész északi kétharmadán nagyon kevés, sokfelé semmi csapadék nem hullott (1. ábra). A talajok nedvességviszonyai kettős képet mutatnak országosan. A felső 50 cm-es réteget tekintve a legtöbb nedvesség a délnyugati országrészben áll a növények rendelkezésére, de kielégítőek a nedvességviszonyok a Dél-Alföldön, és a korábbi esőknek köszönhetően az Északi-középhegység nagy részén is. Viszont a Kisalföld, a Mezőföld és a Jászság területén valamint Budapest, Debrecen és Kecskemét tágabb környezetében igen szárazak a talajok, a kritikus 40%-os érték alatti a talajnedvesség értéke a felső rétegekben (2. ábra). Az 50 és 100 cm közötti talajrétegben egyelőre még vannak tartalékok, bár a június közepi nagy esők által elkerült tájakon az alsóbb rétegekben is hiány mutatkozik (3. ábra).
A hőmérséklet a hétvégi értékekhez képest mintegy 7-8 fokkal esett vissza, ami a minimum értékekben is megnyilvánul, csütörtök hajnalra országszerte többfelé hűlt 10 fok alá a levegő. 

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 720 és 820 foknap között járnak az országban (4. ábra). A múlt hétre jellemző igen intenzív növekedés a héten megtorpant. Az alacsonyabb értékek a Dunántúl nyugati részén, míg a magasabbak a keleti, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2018-as hőösszeg értékektől csökkenő mértékben, de még mindig jelentősen, mintegy 120-170 foknappal vannak elmaradva az idei értékek. A sokéves átlagtól való korábbi elmaradás azonban az országban megszűnt, sőt már 40-90 foknapos többlet is kialakult, jellemzően keleten vannak a magasabb értékek. Így mindez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai körülbelül a szokásos időben következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt. Ugyanakkor sok növénynél kulcsfontosságú a májusi hőmérséklet, mely hónap az idén hűvösebb volt az átlagosnál, az akkor kialakult fejlődésbeli lemaradást a meleg június is csak részben pótolhatta, az az egész szezonon végighúzódhat.

A napraforgó és a kukorica optimális fejlődéséhez meleg, csapadékos időre lenne most szükség. A héten az ország nagy részén egyik sem volt jellemző, a csapadékot egyre nagyobb területen, főként az ország északi felén öntözéssel kell pótolni. A kalászos növények és az őszi káposztarepce az érés fenológiai fázisában vannak, zajlik az aratásuk. Ezeknek a növényeknek egészen a betakarítás végéig meleg, száraz idő lenne az ideális.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a június végére vonatkozó állapotokat tükrözik. Az index értéke országos átlagban már túl van a maximumán, a nyár során lassú csökkenés a jellemző (az egyes szántóföldi kultúráknál külön-külön jelentős különbségek vannak). A zöld tömeg mennyisége nagy területen jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a kalászosok és az őszi káposztarepce is beérett, fokozatosan elvesztette zöld tömegét. Az anomália térképen még mindig a pozitív eltérés dominál az országban, azaz többnyire jó állapotúak, az átlagosnál erősebbek a kultúrák, de a megelőző időszakhoz képest már többfelé láthatók az átlagosnál alacsonyabb értékek is. A zöld tömeg átlagtól vett eltérésének területi eloszlása - ahogy el is várjuk - egybevág az elmúlt hetek csapadékeloszlásával. Az erősen mozaikos (a sűrűn váltakozó vörös és sötétzöld) foltok a vetésforgó során az évente eltérő kultúrák miatt alakulnak ki.

Az őszi vetésű kalászosok (és valamennyire a repce) számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be Nyíregyháza térségére vonatkozó agrogramon* (5. ábra). Aszályos körülmények uralkodtak ősszel és most áprilisban is. Ezekben az időszakokban nagyon száraz volt a talaj, nem tudott kikelni, majd fejlődni a növény. A májusi bőséges esők a növények fejlődésbeli elmaradását már nem tudták korrigálni, de sokat segítettek. A búza virágzása és szemfejlődése erre az időszakra esett, megvolt számára a kellő nedvesség, ami a termés mennyiségén nagyon sokat emelt. Összességében azonban mintegy 100 mm-rel hullott kevesebb csapadék a búza tavaly őszi vetése óta az ideálisnál. A hőmérséklettel nem volt komoly probléma, az enyhe őszi, és kora tavaszi időnek köszönhetően az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az átlagosnál hűvösebb május ellenére is.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr, Kaposvár és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (6.,7. és 8. ábra). Áprilisban még jelentősen elmaradt az ideálistól a csapadék, és így a talajnedvesség is. Májusban jócskán bepótlódott a hiány, feltöltődött a talaj, majd a nyár első részében a keleti és a déli országrész részesült bővebben esőben. Békéscsaba térségében jelenleg is optimális a talajnedvesség, a kukorica szépen fejlődik, és még Kaposvár környékén is kedvezőek a nedvességviszonyok. A Kisalföld azonban ennél jóval szárazabb, a talajnedvesség a száraz április után július eleje óta ismét a kritikus szint alatt van, vagyis a kukorica optimális fejlődéséhez öntözni kell. A napi középhőmérséklet április első részében még az ideális fölött alakult, de már április utolsó hetétől május végéig tartósan az alatt maradt, tehát még az országos viszonylatban melegnek számító keleti országrészben is fázott a növény. Júniusban és július első hetében már ideálisan alakult a kukorica számára a hőmérséklet, a görgetett hőösszeg azonban a délkeleti országrész kivételével jellemzően elmarad az optimálistól.

A következő napokban sem várható számottevő melegedés, marad a változékony, az évszakhoz képest hűvös idő. Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és csütörtökön az ország északkeleti, keleti harmadán, pénteken csak elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok. A hétvégén sokfelé kell csapadékra számítani, szombaton országszerte, vasárnap főként az ország keleti felén, előreláthatóan a júliusban eddig szárazon maradt területekre is érkezik most csapadék. A hét végéig a csapadék – párolgás egyenlege a délnyugati tájak kivételével jellemzően pozitív lesz az országban, a talajok nem száradnak tovább, a felszín közeli rétegek átnedvesednek. Hétfőn további esők, záporok várhatók, csak kedden és szerdán csökken számottevően a csapadékhajlam. A kánikula továbbra sem tér vissza, a következő egy hétben nem melegszik az idő, maradnak a hűvös, de szombattól már jellemzően 10 fok fölötti reggelek, és a 22-27 fok közötti maximumok.  A hőösszeg növekedése kissé lassul a július első hetére jellemző intenzív növekedés után, a hét végére 750 és 850 foknap közötti értékek várhatók.  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. július 11.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2019. július 10-én (mm)


2. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. július 10-én (%)


3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj 50 és 100 cm közötti rétegében 2019. július 10-én (%)


4. ábra:
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. július 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)


5. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. július 10-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. július 10-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. július 10-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. július 10-ig
(részletes magyarázat a szövegben)