2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. február 27. 13:24

Csapadékosabbra fordul az idő

Az idei évben hiába vártuk a telet, nem érkezett meg. A február gyakorlatilag a tavasz első hónapjának tekinthető, változékony, enyhe, szeles időjárás jellemezte többször zivatarokkal. A vetések és a kártevők egyaránt jól teleltek, a korai növények nedvkeringése már be is indult. Az előrejelzések szerint március első felében sem lesz komoly hideg, bár a szokásosnál korábban fejlődő növények számára egy idő után már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletek, a gyakran előforduló fagyok is károsak lehetnek március folyamán.

A változékony, tavaszias idő folytatódott a mögöttünk álló héten is, ismét időjárási rekordok dőltek meg, ezúttal is napi meleg- illetve szélrekordok, ahogy azt már az idei februárban megszokhattuk. A múlt hét második felében még országszerte fagyosak voltak a reggelek, -5 fok alatti értékek is előfordultak (1. ábra), Mátyás azonban már nem talált fagyot, és a hét első felében már csak kevés helyen hűlt 0 fok alá a levegő. A legmelegebb órák hőmérséklete vasárnap, hétfőn és kedden pedig sokfelé meghaladta a 15 fokot is (2. ábra). Ennek megfelelően az elmúlt öt nap átlaghőmérséklete 5-7 fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értékeket (3. ábra).
A hét nagy részében nem sok csapadék hullott, északon és keleten voltak kisebb esők, pénteken havas eső is előfordult. Nagyobb csapadékot adó frontrendszer szerdára virradóra érte el a Kárpát-medencét, szerdán a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain 10-30 mm esett, az északi és délkeleti tájakon csak 2-3 mm (4. ábra). Ez az eső alaposan megöntözte a Dunántúl nyugati részének korábban szárazabb talajait is, így most a legtöbb helyen kedvezőek a nedvességviszonyok az országban. Szárazabb talajok a Kisalföldön és az Alföld délkeleti tájain fordulnak elő. (5. ábra) Talajfagy sehol nincs, az 5 cm-es talajhőmérséklet napi átlaga már elérte a 6-7 fokot (6. ábra).

Az őszi vetések közül a búza és az árpa jellemzően a bokrosodás fenológiai fázisában van, és hamarosan tovább fejlődik, ahogy a 6-8 leveles állapotban lévő repce hajtásai is megindulnak. A meleg időben egyre szaporodnak a mezőgazdasági munkák, a gyümölcsfák és a szőlő metszése már megkezdődött, és a korai vetésű növényeknek is készítik a magágyat. Ugyanakkor a kórokozók elleni védekezésre is fel kell készülni, mert a növényekhez hasonlóan ezek is jól teleltek, komolyabb fagy nem tizedelte állományaikat.  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Békéscsaba és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (7., 8. és 9. ábra). Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. Csak a Tiszántúl, főleg annak déli fele volt lemaradásban, de ez akkor problémát nem jelentett. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd februárban több hullámban is érkezett eső. Összességében jelenleg a halmozott csapadékösszeg országszerte az ideális körül alakul, délkeleten tapasztalható kismértékű hiány. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt jóval az optimális érték fölött (helyenként már a duplájánál) jár az enyhe ősz és tél hatására. Bár melegebb az idő a szokásosnál és tartós hóréteg sem alakult ki az országban, a télre agrometeorológiai szempontból különösebb panaszunk nem lehet.

Az előttünk álló héten az elmúlt hetihez hasonló időjárás várható. Nyugati irányból ismét több időjárási front vonul át fölöttünk, majd jövő keddtől egy mediterrán ciklon lesz hatással időjárásunkra, így meglehetősen csapadékos időre van kilátás. A péntek hajnalra érkező fronttal vegyes halmazállapotú csapadék érkezik, főként északon, északkeleten átmenetileg meg is maradhat néhány cm hó. Szombaton szárazabb időre van kilátás, majd vasárnap ismét sokfelé ered el az eső. Hétfőn átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de kedden és szerdán a jelenlegi számítások szerint megint sokfelé kell esőre számítani. Összességében 20-50 mm közötti csapadék valószínű. A szeles idő főként a Dunántúlon folytatódik, ott többször várható erős illetve viharos szél, keleten csak élénk széllökések lesznek jellemzőek. A hőmérséklet a hét második felében visszaesik néhány fokot, különösen pénteken lesz hűvösebb, illetve szombat hajnalban hűl országszerte fagypont alá, a fagyzugos tájakon -5 fok alá a levegő. Összességében azonban az előttünk álló héten is folytatódik az átlagosnál néhány fokkal melegebb időjárás.  

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. február 27.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Minimum hőmérsékletek 2020. február 22-én (Celsius fok)


2. ábra
Maximum hőmérsékletek 2020. február 25-én (Celsius fok)


3. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2020. február 26-án (Celsius fok)


4. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszege 2020. február 26-án (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 1 méteres rétegében 2020. február 26-án (%)


6. ábra
5 cm-es talajhőmérséklet napi átlaga 2020. február 26-án (Celsius fok)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. február 26-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. február 26-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2020. február 26-ig
(részletes magyarázat a szövegben)