2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. április 16. 14:37

Nem enyhült számottevően a szárazság

A hét elején érkezett markáns hidegfront ismét jelentős fagyokat hozott sokfelé az országban, a csapadékhiányt azonban csak kis mértékben enyhítette. A fagyok teljes virágzásban érték a körte-, cseresznye- és meggyfákat, de sokfelé már az alma is virágzik, és kivirított a repce is. Nagy területre kiterjedő, áztató esőre sajnos továbbra sincs kilátás, a hét legvégén lehet némi csapadék.

A hét első felében hűvösebbre, változékonyabbra fordult az idő. Hétfőn este északnyugat felől erős hidegfront vonult át hazánk fölött, és vetett véget a megelőző időszak napos, száraz, az átlagosnál több fokkal melegebb időjárásának. A fronthoz kötődően 0,5 és 10 mm közötti csapadék hullott (1. ábra), jellemzően eső, zápor formájában, de hétfőn zivatarok is előfordultak, kedden a hegyvidéki területeken pedig több hózápor is kialakult. Ez a csapadékmennyiség azonban csak kis mértékben enyhítette a már több mint öt hete fennálló szárazságot. Még az elmúlt öt nap csapadékösszege is országszerte elmarad az átlagtól (2. ábra), a harminc napra vetített hiány pedig 25 és 50 mm között alakul (3. ábra).
A talaj felső 20 cm-es rétegét sem nedvesítette át számottevően a lehullott eső, az továbbra is igen száraz, nedvességtartalma a növények által hasznosítható víztartalom mindössze 25-35%-a (4. ábra). A 20 cm alatti talajrétegek vízellátottsága egyelőre lényegesen kedvezőbb ennél, a késő őszi illetve téli csapadék feltöltötte a mélyebb rétegeket.
A hőmérséklet a hétfői 23-25 fokos maximum értékekről keddre 9-12 fokra esett vissza. Kedden hajnalban a felhős, szeles idő miatt a minimumok még jellemzően fagypont fölött alakultak, szerdán reggelre azonban már nyugalomba került a légkör, és az ország nagy részén 0 és -4 fok közé hűlt a levegő, de a fagyzugokban -5; -9 fokokat mértek (5. ábra). A felső 5 cm-es talajhőmérséklet napi átlaga is visszaesett a hét legelejéhez képest, jellemzően 9 és 12 fok között alakul.

Az őszi kalászosok a szárbaindulás, az őszi káposztarepce pedig egyre többfelé a virágzás fenológiai fázisában jár (6., 7. ábra). Ezek a növények ilyenkor, április-május hónapokban igénylik a legtöbb csapadékot, a csapadékhiány egyre érzékenyebben érinti őket. Ha továbbra sem érkezik számottevő csapadék, és a levegő páratartalma is a mostani alacsony értékeken marad, a száraz időben a repce a kelleténél hamarabb elvirágzik, ezért nem kötődik jól. A szerda hajnali fagyok is károsították a már virágzó állományokat, bár egy-egy kedvezőtlen napot még kihever a növény. A virágzó gyümölcsfákban (8. ábra) azonban komolyabb károkat is okozott a fagy. Az őszibarack, szilva, cseresznye, meggy, körte, alma esetén többnyire a -4 fok alatti hőmérsékleteken keletkezik jelentős kár.   
A kukorica és a napraforgó vetéséhez a talaj hőmérséklete a mostani átmeneti csökkenés ellenére is a legtöbb helyen már elérte az ideális értéket, a jó magágyhoz azonban nedvességre is szükség lenne.  

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken az április első két hetére vonatkozó állapotokat láthatjuk. Az index értéke már nem növekedett olyan dinamikusan, mint az előző időszakban, most a növekedés inkább középhegységeink erdeiben figyelhető meg, ahol előbb az aljnövényzet zöldült ki, majd az elmúlt egy hétben mind nagyobb magasságokban a lombosodás is beindult. Az anomália térkép szerint a zöld tömeg mennyisége még mindig nagyobb az ilyenkor szokásosnál. Ez a pozitív eltérés a folytatásban a száraz idő miatt csökkenni fog.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek folyamatosan frissülő térképei ismét elérhetőek. Az aktuális értékek mellett az előző éves hőösszegtől, illetve az átlagtól vett eltérés is megtalálható, valamint tíz napos előrejelzés. A különböző növények számára (és sok kártevő számára is) az egyes fenológiai fázisok eléréséhez, így a teljes éréshez is meghatározott mennyiségű hőösszegre van szükség. Az egyes növényfajták csak bizonyos hőmérséklet fölött fejlődnek, a különböző növényeknél ez eltérő úgynevezett bázishőmérsékletet jelent (kukoricánál ez a hőmérséklet 10 Celsius fok). Az értékekből arra is következtethetünk, hogy a növények, elsősorban a kukorica fenológiai fázisai az átlaghoz képest hamarabb vagy később követnek be. Egyelőre a szezon elején, vagy még az előtt járunk, az eddigi értékekből sok következtetést még nem érdemes levonni.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár, Békéscsaba és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9., 10. és 11 ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére, így azok szép állapotban mentek a télbe. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. Csak a Tiszántúl, főleg annak déli fele volt lemaradásban, de ez akkor problémát nem jelentett. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd február elejétől több hullámban is érkezett jelentősebb eső. Március második dekádjától mind a mai napig, immár több mint öt hete alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából, főleg a fölső réteg. Összességében jelenleg a halmozott csapadékösszeg az ország nagy részén egyre inkább az ideális érték alá csökken. A növények egyelőre még találnak nedvességet a talaj mélyebb rétegeiben, de optimális fejlődésükhöz ebben a kritikus időszakban ez kevés. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés azonban megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket.

A hét további részében kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, de számottevő csapadék továbbra sem öntözi talajainkat. Pénteken a képződő gomolyfelhőkből nem valószínű csapadék, szombaton elszórtan vasárnap már többfelé alakulhat ki eső, zápor egy-egy zivatar. A lehulló csapadék mennyisége azonban csak kevés helyen haladhatja meg az 5 mm-t. Pénteken a fagyzugokban még előfordulhat gyenge fagy, majd a jövő hét elejéig mindenütt fagymentesek lesznek a hajnalok, nappal pedig többnyire 20-23 fokig melegszik a levegő, északkeleten valószínű ennél kissé hűvösebb a hétvégén. Vasárnap ismét hidegfront érkezik, sokfelé megélénkülő, megerősödő széllel, és az előrejelzések szerint a szél a jövő hét első felében sem mérséklődik az ország jelentős részén. Így a hajnali jelentős fagyoknak is kicsi az esélye, inkább csak a fagyzugokban csökken kevéssel 0 fok alá a hőmérséklet. A maximumhőmérsékletek 11-16 fokra esnek vissza, és csak lassú melegedés várható a jövő héten. Záporok, zivatarok csak elszórtan enyhítik a szárazságot.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. április 16.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszege 2020. április 15-én (mm)


2. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2020. április 15-én (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2020. április 15-én (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2020. április 15-én (%)


5. ábra
Minimumhőmérsékletek 2020. április 15-én (Celsius fok)


6. ábra
Őszi kalászos vetés Himod térségében (Győr-Moson-Sopron megye) 2020. április 11-én (fotó:Kiss Márton)


7. ábra
Virágzó repce Himod térségében (Győr-Moson-Sopron megye) 2020. április 11-én (fotó:Kiss Márton)


8. ábra
Virágzó almafa Himod térségében (Győr-Moson-Sopron megye) 2020. április 11-én (fotó:Kiss Márton)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2020. április 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. április 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2020. április 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)