2020. július 13. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2020. június 29. 13:43

Péter-Pál nem hoz ideális arató időt

Június 29-e, Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdőnapja. Ezen a napon helyenként nem mentek ki a földekre dolgozni, mert ilyenkor nagy viharok szoktak előfordulni, melyek emberéletben is okoztak már kárt. Ez a megfigyelés idén is megállja a helyét, a mai hidegfront is többfelé okozhat majd károkozó viharokat. A betakarításban a sort az árpa nyitja, melynek aratása már többfelé megkezdődött az országban. Az előttünk álló hét viszont nem hoz egyértelmű meleg, száraz időt, amikor ideális az aratás, mert több napon is várhatók záporok, zivatarok az országban, a medárdi negyven napos csapadékos időszak még mindig kitart.

Az elmúlt héten nem hullott országos csapadék, de többfelé igen jelentős mennyiség esett: hétfőn délkeleten, pénteken főleg északkeleten. Ez utóbbi területen többfelé 60-80, helyenként 100 mm is lehullott 24 óra alatt (1. ábra). A hét többi napján csak elszórtan esett, többnyire kisebb mennyiség. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege így nagy eltéréseket mutat az országban (1. ábra). Árhullám vonul le több kelet-magyarországi folyónkon, az Alföldön pedig belvizes területek is előfordulnak. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege keleten a 100-150 mm-t is nagy területen meghaladja (kivétel a Tisza-tó környéke), míg a Dunántúlon sokfelé alig haladja meg az 50 mm-t (2. ábra). Ennek megfelelően a talaj nedvességtartalmában is nagyok a különbségek. A keleti országrészben a talaj sokfelé sáros, az Alföldön foltokban áll a víz a földeken. A fölső egy méteres réteg az ország döntő részén megfelelő tartalékokkal rendelkezik: a keleti országrészben sokfelé teljesen vagy közel telített, de a Dunántúlon alacsonyabb a nedvességtartalom, főleg annak délkeleti és északnyugati részein (3. ábra).
A hőmérséklet a hét eleji 20 fok körüli maximumokról vasárnapra 30-35 fokig emelkedett, mely északkeleten nagy páratartalommal párosult. Hétfőn és kedden még erősen szeles volt az idő, ezt követően gyengült a szél ereje és csak zivatarok környezetében vált viharossá átmenetileg.

Szántóföldi növényeink közül az őszi kalászosok és a repce az érés utolsó fenológiai fázisában járnak, az őszi árpa aratása már többfelé megkezdődött (4., 5. és 6. ábra). A júniusi viharos időjárásban helyenként megdőltek az állományok. Az őszi vetésekre most már száraz és meleg időjárás lenne az ideális az érés zavartalan befejeződéséhez és az aratáshoz. Jelenleg azonban többfelé annyira átázott a talaj, hogy arra gépekkel rámenni egyelőre nem lehet. A kapás növények a csapadék és a meleg idő hatására rohamosan fejlődnek, ami szükséges is, hiszen kissé le vannak maradva (7. és 8. ábra). A kukorica Miskolc térségében a szebb táblákon már embermagasságú, de vannak gyengébben fejlett, alig méteres állományok is. A napraforgó pedig többfelé már a csillagállapotban jár. Az elmúlt napok magas páratartalma a növényi kórokozók elszaporodását is segítette. A gyümölcsök közül érik a meggy, a bogyós gyümölcsök és már az árpával érő körte is.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken a június közepére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is egyértelműen erdeinkben figyelhető meg. A változást mutató térképen ebben az időszakban a csökkenés szokott a jellemző lenni, mely már a kalászosok és a repce érésével van összefüggésben. Most azonban nagy területen kismértékű növekedést látunk. Ez a csapadékosabb időjárás hatására erőteljes növekedésnek indult tavaszi vetésű kultúrák, illetve füves területek hatása. Az anomália térképen az esősebbre fordult idő miatt döntően pozitív eltéréseket látunk.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg igen erőteljes növekedésnek indult az országban az utóbbi napok meleg időjárásának hatására. Jelenleg többnyire 550 és 630 foknap között van az országban a hőösszeg (9. ábra). Az alacsonyabb értékek az északi és a nyugati országrészekben, míg a magasabbak a déli, délkeleti tájakon figyelhetők meg, a különbség pedig egyre nő az országrészek között. A 2019-es hőösszeg értékekhez képest mintegy 30-80 foknapos az elmaradás, a Dunántúlon kisebb, míg északkeleten nagyobb az eltérés. A sokéves átlaghoz képest nincsenek jelentős eltérések, csak a déli országrészben látszik helyenként 40 foknap körüli többlet, míg az ország nagy részén 20 foknap alatt van az eltérés. Mindez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a szokásos időben következnek be, de a tavalyihoz képest északkeleten jócskán van késés.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (10. és 11. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére, így azok szép állapotban mentek a télbe. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd február elejétől több hullámban is érkezett jelentősebb eső. Március második dekádjától április utolsó hetéig, nagyjából nyolc hétig alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából. A felső 20 cm-es réteg országszerte csont szárazzá vált, de a fölső 50 cm-es réteg is elérte a kritikus szintet, már tavasszal aszály alakult ki. Az április utolsó hetében, majd májusban érkezett kissé nedvesebb időszak nem egyformán osztotta a csapadékot, csak kis területen jelentette az aszály megszűnését. Hiába esett aránylag gyakran május második felében, június elején, egyszerre többnyire nagyon kevés hullott, ami gyorsan el is párolgott, így nem tudta a talaj nedvességtartalmát számottevően növelni. Június első hetétől gyakoribbá váltak a jelentős mennyiségű csapadékot adó záporok, zivatarok, ami rendkívül sokat segített főként a búza szemfejlődésében, azonban ez a csapadék az őszi vetések számára már elég későn érkezett. A tavaszi csapadékhiány utólag már nem pótolható, bármennyi is esett júniusban. Az idei tavasz kifejezetten kedvezőtlen időjárást hozott az őszi vetések számára, ezért az átlagos alatti termésátlagokra van kilátás. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket. A májusi és júniusi hűvösebb időjárás azonban a virágzás és szemképződés fázisának a hosszát megnövelte, mely kedvező hatású volt a termésre nézve, majd az érés utolsó szakaszára megérkezett a kánikula.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (12. és 13. ábra). A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április elejétől május közepéig majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt volt a növény gyökérzetét érintő mélységben. Ezt követően már esett annyi eső, hogy a talaj nem száradt tovább, sőt kissé már a kritikus szint fölé emelkedett a talajnedvesség. A kukorica a májusi szárazságban mélyebb gyökeret növesztve kereste a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok. A májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt alakult, fázott a növény. A meteorológiai nyárral megérkezett a meleg idő, és Medárd óta igen jelentős mennyiségű csapadék hullott, bár nem egyformán. A Dunántúlon jellemzően kevesebb esett (bár arrafelé is nagyok a terület különbségek), annyi, ami épp elég, míg keleten sokfelé az ideálisnál még több is, hiszen vízborítás is kialakult. A kukorica fejlődését június elejétől, közepétől nedvességhiány nem korlátozza, bár a Dunántúlon már ismét erősen fogy a nedvesség, arrafelé jól jönne a csapadék. A görgetett hőösszeg a meleg április miatt kezdetben az optimális fölött alakult, az átlagosnál hűvösebb május során azonban elfogyott ez a többlet és júniusban is csak néhány nap érte el a hőmérséklet azt, amit a kukorica szeret. Összességében a növény számára kifejezetten rosszul indult az idei vegetációs időszak, de a júniusi időjárás sokat segített, így a növény jelenleg többnyire szép állapotban van, és a folytatásban egy kedvező időjárással még lehet jó a szezon.

Az előttünk álló héten várhatók zivataros és csapadékmentes napok is. A hét első napján markáns hidegfront vonul át hazánk fölött, mely sokfelé okozhat akár heves, károkozó viharokat. A kedd és szerda száraznak ígérkezik, aztán csütörtökön és pénteken ismét többfelé, majd a hét végén inkább csak szórványosan várható zápor, zivatar. A csapadék mennyisége a héten összességében területi átlagban 10-15 mm alatt valószínű, bár nagy területi különbségek lesznek. A talaj nedvességtartalma az ország nagyobb részén valamennyit csökkenni fog, szikkad a felszín, zsugorodnak a belvízfoltok. A hétfői szél keddre mérséklődik, és majd csütörtökön-pénteken várható újabb tartós szélerősödés. A hőmérséklet keddre országszerte mérséklődik pár fokot, majd csütörtökön délkeleten már ismét lehet akár 35 fok is. A hét végén 25-30 fokos maximumokra számíthatunk.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. június 29.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
24 órás csapadékösszeg 2020. június 27. 8 óráig (mm)


2. ábra
10 napos csapadékösszeg 2020. június 28-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2020. június 28-án (%)


4. ábra
Őszi árpa Miskolc térségében 2020. június 25-én
fotó: Kovács Attila


5. ábra
Őszi búza Miskolc térségében 2020. június 25-én
fotó: Kovács Attila


6. ábra
Őszi káposztarepce Miskolc térségében 2020. június 25-én - ezen a táblán fele-fele arányban voltak zöld és már érett becők
fotó: Kovács Attila


7. ábra
A környéken fejlettebbnek számító kukorica Miskolc térségében 2020. június 25-én
fotó: Kovács Attila


8. ábra
Szép napraforgó tábla Miskolc térségében 2020. június 25-én
fotó: Kovács Attila


9. ábra
A 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek 2020. június 27-én (foknap)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2020. június 28-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2020. június 28-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. június 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)


13. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. június 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)