2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. július 20. 14:51

Keleten száraz időre, északnyugaton csapadékra várnak

Az elmúlt hetek csapadékösszegében hatalmas eltérések alakultak ki az országban, szinte két részre szakadt az ország. Miközben keleten száraz időre várnak, hogy az aratást lehessen folytatni, addig a Dunántúlon sokfelé igen jelentős a csapadékhiány, száraz a talaj és a nyári növények egyre jobban szomjaznak.

Az elmúlt hét száraz idővel indult, csütörtökön érkezett egy magassági hidegörvény, mely egészen a hét legvégéig a vendégünk volt, sokfelé kiadós csapadékot okozva. Többnyire 10 és 25 mm közötti mennyiség esett, de a Duna-Tisza közének északi részén és az Északi-középhegység középső részein a 30-40 mm-t is meghaladta a csapadék (1. ábra). Az elmúlt hetekben nagyon szárazzá vált Kiskőrös-Paks-Baja-Mohács térsége is kapott mintegy 10 mm-t. Ezzel szemben a Kisalföld, a Velencei-tó térsége továbbra sem ázott meg, és ezúttal az északkeleti határszél is kimaradt az esőből. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege azt mutatja, hogy a Dunántúl északkeleti negyedében, valamint a Duna alsó folyása mentén mindössze 15-25 mm eső esett, míg keleten nagy területen a 100, sokfelé a 150 mm-t is meghaladja a csapadékösszeg (2. ábra). A 30 és 90 napos csapadékösszegek átlagtól vett eltérését mutató ábrák szerint szinte két részre szakadt az ország (3. és 4. ábra). A talajnedvesség is ennek megfelelően alakul az országban: keleten kimondottan jó a talajok vízellátottsága, míg a Duna-Tisza közének nyugati felétől végig a Dunántúlon, kivéve a délnyugati határszélt, jellemzően száraz a talaj, a kritikusan száraz területek nagysága pedig növekszik (5. ábra). A talajnedvesség a növények számára hasznosítható víztartalom 40%-át sem éri el a Kisalföld jelentős részén, a Balaton és a Velencei-tó térségében, valamint Mohács térségében.
A héten mérsékleten meleg volt a jellemező, csak szerdán és csütörtökön emelkedett a hőmérséklet 25 Celsius fok fölé, a hét első felében pedig többfelé 10 fok alatt alakult a minimumhőmérséklet (6. ábra). Az elmúlt 5-10 nap középhőmérséklete mintegy 2-4 fokkal marad el az ilyenkor szokásos értéktől. 

A szántókon még zajlik az aratás, a kedvező szemnedvességhez száraz és meleg időjárás lenne az ideális. A keleti országrészben a gyakori csapadék miatt többfelé nehezen haladnak, miközben a gabona minősége romlik. A kapás növények közül a napraforgó és a kukorica is virágzik. A kukorica ott, ahol június eleje-közepe óta kedvezőek a csapadékviszonyok, gyönyörűek a táblák, helyenként a két és fél métert is meghaladja a magassága, a szárakon pedig dupla csövek sorjáznak. Viszont a Dunántúlon, főleg a Kisalföldön, a Balaton térségében, Baranyában és Tolnában, valamint a Duna-Tisza közének nyugati, délnyugati részén nem ilyen kedvező a kép, arrafelé kiadós csapadékra lenne szükség a nyári növények fejlődéséhez.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken a június végére, július első dekádjára vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is egyértelműen erdeinkben figyelhető meg. A változást mutató térképen és az anomália térképen egyaránt szépen kirajzolódik, hogy az adott időszakban az ország északi részén és a Dunántúl keleti felén hullott kevesebb csapadék. Ezeken a tájakon csökkent, illetve a sokéves átlaghoz képest is negatív eltérést mutat a zöld tömeg mennyisége. Ugyanakkor az Alföld nagy részén, főként a Tiszántúlon valamint a délnyugati tájakon az őszi vetések érése ellenére is növekedés figyelhető meg az index értékében, és a sokéves átlaghoz képest is jelentős pozitív anomália adódik, amit főként a kapás növények csapadék hatására történt intenzív növekedése magyaráz.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 750 és 870 (7. ábra) foknap között van az országban. Az alacsonyabb értékek az északi és a nyugati országrészekben, míg a magasabbak a déli, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2019-es hőösszeg értékekhez képest mintegy 20-50 foknapos az elmaradás, de az északkeleti országrészben 50-70 foknapos negatív eltérés is megfigyelhető. A sokéves átlaghoz képest az ország nagy részén nem jellemző számottevő eltérés, de a déli országrészben helyenként a 30 foknapot is meghaladja a pozitív anomália. A vegetációs időszak korábbi időszakában mutatkozott hiány mostanra eltűnt, mindez pedig azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a szokásos időben következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (8. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére, így azok szép állapotban mentek a télbe. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd február elejétől több hullámban is érkezett jelentősebb eső. Március második dekádjától április utolsó hetéig, nagyjából nyolc hétig alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából. A felső 20 cm-es réteg országszerte csont szárazzá vált, de a fölső 50 cm-es réteg is elérte a kritikus szintet, már tavasszal aszály alakult ki. Az április utolsó hetében, majd májusban érkezett kissé nedvesebb időszak nem egyformán osztotta a csapadékot, csak kis területen jelentette az aszály megszűnését. Hiába esett aránylag gyakran május második felében, június elején, egyszerre többnyire nagyon kevés hullott, ami gyorsan el is párolgott, így nem tudta a talaj nedvességtartalmát számottevően növelni. Június első hetétől gyakoribbá váltak a jelentős mennyiségű csapadékot adó záporok, zivatarok, ami rendkívül sokat segített főként a búza szemfejlődésében, azonban ez a csapadék az őszi vetések számára már elég későn érkezett. A tavaszi csapadékhiány utólag már nem pótolható, bármennyi is esett júniusban. Az idei tavasz kifejezetten kedvezőtlen időjárást hozott az őszi vetések számára, ezért az átlagos alatti termésátlagokra volt kilátás. Az aratáskor főleg a keleti országrészben akadályozta a gyakori csapadék és a felázott talaj a betakarítást. Az őszi búzára számított hőösszeg az egész vegetációs időszakban és mindenütt az országban az optimális érték fölött járt az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket. A májusi és júniusi hűvösebb időjárás azonban a virágzás és szemképződés fázisának a hosszát megnövelte, mely kedvező hatású volt a termésre nézve.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr és Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (10. és 11. ábra). A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április elejétől május közepéig majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt volt a növény gyökérzetét érintő mélységben. Ezt követően már esett annyi eső, hogy a talaj nem száradt tovább, sőt kissé már a kritikus szint fölé emelkedett a talajnedvesség. A kukorica a májusi szárazságban mélyebb gyökeret növesztve kereste a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári, esetlegesen aszályos időszak során még sokat érhet. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok. A májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt alakult, fázott a növény. A meteorológiai nyárral megérkezett a meleg idő, és Medárd óta igen jelentős mennyiségű csapadék hullott, bár nem egyformán. A Dunántúlon jellemzően kevesebb esett (bár arrafelé is nagyok a terület különbségek), annyi, ami épp elég, míg keleten sokfelé az ideálisnál még több is, hiszen vízborítás is kialakult. A Kisalföld egyes részein a vetés óta eltelt időszak összegzett csapadéka már jóval kevesebb, mint fele az optimálisnak, így a talaj nedvességtartalma a vegetációs időszak kezdete óta csak június második felében emelkedett a kritikusan száraz szint fölé, arrafelé a nyári növényeknek hatalmas szüksége lenne a csapadékra. Ezzel szemben keleten június közepe óta megfelelőek a nedvességi viszonyok. A görgetett hőösszeg a meleg április miatt kezdetben az optimális fölött alakult, az átlagosnál hűvösebb május során azonban elfogyott ez a többlet és júniusban is csak néhány nap érte el a hőmérséklet azt, amit a kukorica szeret. Összességében a növény számára kifejezetten rosszul indult az idei vegetációs időszak, de a júniusi időjárás sokat segített, így a növény keleten jelenleg többnyire szép állapotban van. A Dunántúlon azonban többfelé, például Győr térségében kifejezetten rossz a helyzet.

Az előttünk álló héten kissé változékony időre számíthatunk, tartósan száraz időre nincs kilátás. Kedden napközben inkább csak északkeleten, majd szerdára virradóan és szerdán már több helyen várható zápor, zivatar. Csütörtöktől a hét végéig is várhatók záporok: egyik nap több, másik nap kevesebb helyen az országban. Összességében a hét végéig a csapadékösszeg területi átlagban 10 mm alatt valószínű, de a záporos jelleg miatt nagy területi különbségek alakulhatnak ki. A talaj így várhatóan veszíteni fog a nedvességtartalmából, főleg az Alföldön. A hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 25-30 fok között alakul, kedden várható egy kissé melegebb idő.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. július 20.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszege 2020. július 19-én (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszege 2020. július 19-én (mm)


3. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2020. július 19-ig (mm)


4. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2020. július 19-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2020. július 19-én (%)


6. ábra
Napi minimumhőmérsékletek 2020. július 15-én (Celsius fok)


7. ábra
A 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek 2020. július 19-én (foknap)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. július 19-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. július 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2020. július 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)