2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. március 11. 12:41

A héten délen is megáznak a talajok

A mögöttünk álló egy hétben is folytatódott a száraz idő az ország nagy részén, múlt pénteken csak a keleti, északkeleti országrészben esett kevés eső. A száraz időjárás kedvező a még mindig belvízzel borított területeken, ugyanakkor az ország délnyugati kétharmadán már közel három hete nem esett, kimondottan száraz a talajok felszín közeli rétege, és a száraz talajfelszínek fölött hajnalonként is erősebben lehűl a levegő. A következő napokban a déli országrészben várható jelentős csapadék.

Múlt pénteken egy hidegfront vetett véget a megelőző időszak az átlagosnál több fokkal melegebb időjárásának. A front számottevő csapadékot csak az északkeleti országrészbe hozott, ott 2-6 mm esett részben hó formájában (1. ábra), máshol csak csapadéknyom és 2 mm közötti mennyiséget mérhettek (2. ábra). A Dunántúlon és az Alföld déli részén az elmúlt 30 nap csapadéka 10-30 mm-rel elmarad az ilyenkor szokásos mennyiségtől (3. ábra). A száraz időben a talajok felszín közeli rétege az említett területeken nagyon kiszáradt, a felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma a növények számára hozzáférhető vízmennyiség százalékában már a kritikus 40%-os érték alá csökkent (4. ábra). Ugyanakkor a Tiszántúlon, főként annak északi részén még mindig jelen van a belvíz (5. ábra), bár az elmúlt egy hétben tovább csökkent a kiterjedése. Az alsóbb talajrétegek továbbra is őrzik a tél során megszerzett nedvességtartalmukat, és az ország nagy részén telített állapotban vannak (6. ábra).
Az említett hidegfront mögött több fokkal visszaesett a hőmérséklet. A hideg levegő vasárnap hajnalban került nyugalomba, ekkor -4 és -8 fok közé hűlt le a levegő, de a fagyzugos tájakon és a száraz homokfelszínek fölött -10, -11 fokok is előfordultak (7. ábra). Hasonlóan hideg volt csütörtök hajnalban is. A maximum hőmérsékletek is jellemzően 10 fok alá csökkentek, csak hétfőn melegedett délen kevéssel 10 fok fölé a levegő.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól teleltek (8. és 9. ábra), a csapadékos október miatt későn vetett búza állományok fejletlenebbek (10. ábra). A még mindig meglévő belvizes foltokban az őszi vetés már sokfelé kipusztult. A február végi igen meleg idő a déli országrészben a mandula és a kajszi rügyeit már beindította, ezeken a területeken már a múlt héten is előfordult fagykár, amit csak fokozott az elmúlt hajnalok fagyos időjárása. Az északi országrészben is duzzadtak már a kajszi rügyei, de ilyen állapotukban még nem tud bennük kárt tenni a hideg (11. ábra). Ezeken a tájakon az elsőként meginduló som van virágzás előtti állapotban (12. ábra). Az elmúlt hét hűvösebb időjárása kissé visszafogta a vegetáció idő előtti fejlődését, ami a tavaszi fagykárok valószínűségét csökkenti.

Ismét frissülnek NDVI vegetációs index térképeink, az idei vegetációs időszak első képén a február második felére illetve március első napjaira vonatkozó állapotot láthatjuk. Az ország nagy részén 0,3 és 0,5 között alakult az index átlagos értéke, ami az anomália térkép szerint a legtöbb helyen az ilyenkor szokásosnál nagyobb mennyiségű zöld tömeget jelent. A legnagyobb arányú „kizöldülés” az előző, február közepi időszakhoz képest az Északi-középhegység északi részén és a Nagykunság területén volt jellemző.   

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár körüli területre vonatkozó agrogramon* (13. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Az ország döntő részén az optimálist kissé meghaladó a szezon kezdete óta lehullott csapadék összege. A középső tájakon kissé elmarad attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt. Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására.

A folytatásban a hét második felében kissé melegebbre, de változékonyabbra, csapadékosabbra fordul időjárásunk, majd hétfőtől ismét lehűlés kezdődik. Csütörtöktől vasárnapig több időjárási front is áthalad fölöttünk, ezért a napos időszakok mellett gyakrabban lesz erősen felhős az ég, péntek hajnaltól észak felől egyre többfelé ered el az eső, északkeleten eleinte havas eső, hó is eshet. Délen, délnyugaton szombat reggelig 10-20 mm csapadék várható, máshol már péntek délelőtt eláll az eső, és 2-5 mm valószínű. Vasárnap ismét sokfelé várható eső, zápor, elsősorban a nyugati és déli országrészben valamint a Tiszántúlon lehet 5 mm fölötti mennyiségre számítani. Az erős éjszakai lehűlés nem lesz jellemző ezekben a napokban, csak kevés helyen hűl fagypont alá a levegő, napközben pedig 10-15 fok között alakulnak a maximumok, csak tartósan esős tájakon lesz ennél hűvösebb. Hétfőtől észak felől egyre hidegebb, változó nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk. A napos időszakok mellett napközben erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok is kialakulhatnak. Visszatérnek az éjszakai fagyok, hétfőtől éjszakánként egyre többfelé hűl -3 - -5 fokig a levegő, és a legtöbb helyen napközben is 10 fok alatt alakul a hőmérséklet. Az előttünk álló egy hétben gyakran lesz szeles az idő, pénteken és hétfőn nagy területen megerősödik, a többi napon megélénkül a szél.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. március 11.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Északkeleten rövid időre síkvidéken is megmaradt a hó március 5-én
fotó: Kovács Attila


2. ábra
Napi csapadékösszeg 2021. március 5-én (mm)


3. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. március 10-én (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.március 10-én (%)


5. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása a Rétközben (Demecser és Újdombrád térsége) 2021. március 10-én
(a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


6. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj 50-100 centiméteres rétegében 2021.március 10-én (%)


7. ábra
Napi minimum hőmérsékletek 2021. március 7-én (Celsius fok)


8. ábra
Időben vetett őszi búza Miskolc térségében 2021. március 3-án
fotó: Kovács Attila


9. ábra
Őszi káposztarepce Miskolc térségében 2021. március 3-án
fotó: Kovács Attila


10. ábra
A Miskolc térségében 2021. március 3-án készült felvételen gyengén fejlett, kukorica utáni, késői vetés látható
fotó: Kovács Attila


11. ábra
Megduzzadt kajszi rügy Miskolcon
fotó: Kovács Attila


12. ábra
Virágzás előtt álló som Miskolcon
fotó: Kovács Attila


13. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. március 10-ig
(részletes magyarázat a szövegben)