2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. május 3. 15:16

Jól jönne a májusi eső

A múlt hét második felében jelentős melegedés kezdődött, ami felgyorsította mind a természetes vegetáció, mind kultúrnövényeink fejlődését. Hirtelen beálló nagy melegtől, ami a jelenlegi fenológiai fázisok lerövidülésével okozhatna károkat, azonban egyelőre nem kell tartanunk, a héten több hidegfront is megtöri a hőmérséklet emelkedését, jelentősebb csapadék azonban csak kevés helyen valószínű.

Nyáriasan meleg idővel ért véget az április, és kezdődött a május, a múlt hét második felében végre több napon át országszerte 20 fok fölé emelkedett a legmelegebb órák hőmérséklete (1. ábra), és hajnalonként sem voltak jellemzőek 10 foknál alacsonyabb értékek. Vasárnapra hidegfront érkezett, aminek hatására északon, északnyugaton már napközben több fokkal visszaesett a hőmérséklet, míg máshol csak a késő este, éjszaka lehetett érezni a lehűlést. A nyarat nem csak a 25 fok körüli hőmérsékletek, hanem a többfelé kialakult záporok, zivatarok is idézték. Bár csütörtök óta minden nap többfelé esett az országban, de leginkább csak kis mennyiségek (0,1-5 mm) voltak jellemzőek, az északkeleti, keleti országrészben illetve a Zalai dombság és a Soproni hegység területén hullott számottevő, 7-25 mm mennyiségű csapadék (2. ábra). A kevés eső mellett az elmúlt napokban gyakran élénk és erős szél is szárította a talajokat, amik az északkeleti országrész kivételével az elmúlt két hétben veszítettek nedvességtartalmukból. A felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma a középső országrészben egyre többfelé esett ismét a kritikus 40%-os érték alá a növények számára hasznosítható víztartalom százalékában (3. ábra), de a felső fél és egy méteren is nedvességvesztés jellemző az északkeleti tájak kivételével. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga a meleg időben országszerte meghaladta a 10 fokot, az Alföld középső részén 20 fok körül alakul, máshol 14-17 fok között van.

Az idei április az átlagosnál 3-4 fokkal hidegebb (4. ábra), a déli és keleti országrészben szárazabb, északon kissé nedvesebb (5. ábra) időt hozott. Sokszor, sokfelé fordultak elő hajnali fagyok, melyek legjobban a virágzó kajszit károsították, de más csonthéjasokban és a repcében is keletkeztek fagykárok. A hónap elején még folytatódott a márciusra jellemző szárazság, majd április második dekádjának végére feltöltődtek a talajok nedvességgel, de a meleg idő csak a hónap legvégére érkezett meg. A tavasz középső hónapja nem csak hűvösebb, de napsütésben is szegényebb volt a sokéves átlagnál (6. ábra).   

A meleg hatására felgyorsult a növények fejlődése az elmúlt napokban, különösen ott, ahol kellő nedvesség is rendelkezésre áll ehhez a talajban. Az őszi kalászosok a szárbaindulás fenológiai fázisába léptek, a repce pedig szinte mindenütt virágzik már. Utóbbi növényt azonban megviselte az áprilisi hideg, melynek hatására a szokásosnál alacsonyabbak és kevesebb elágazással rendelkeznek az állományok.
A napraforgó vetése jellemzően már befejeződött és a kukorica vetéséhez is országszerte elég melegek már a talajok. A csírázáshoz és keléshez most a meleg mellett egyre többfelé csapadékra is szükség lenne.
A gyümölcsfák közül a szilva, a cseresznye és a meggy már a virágzás végén jár, az alma- és körtefák (7. ábra) vannak a virágzás teljében. Ez körülbelül két hetes lemaradást jelent a szokásos időpontokhoz képest, de ez a lemaradás a természetes vegetációban is megfigyelhető.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek az április második felére vonatkozó állapotot mutatják. Lassan eltűnnek a barna foltok, mindenhol beindult a zöldülés. A változást mutató térképen a legnagyobb arányú zöld tömeg növekedés a leghűvösebb északi országrészben figyelhető meg, más tájakon ez a folyamat már lezajlott. Április második felében, bár jelentős késéssel, de középhegységeink aljnövényzete és részben a fák lomkoronája is kizöldült, ahogy a kalászos vetések zöld tömege is sokat nőtt. Főként azokon a tájakon nem indult még meg számottevő zöldülés, ahol nagyobb arányban vetnek nyári kapás növényeket. Az anomália térképen vörösen rajzolódnak ki középhegységeink, ami azt mutatja, hogy hegyvidéki erdeink az ilyenkor megszokottnál később zöldülnek a hideg idő miatt. Az erősen mozaikos területek a szántókon a vetésforgó miatt alakulnak ki. (8. ábra)

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg 75 és 100 foknap között alakulnak, ami az elmúlt napok jelentős növekedése ellenére is 60-80 foknappal kevesebb, mint a tavalyi értékek, és 40-50 foknappal elmaradnak a sokéves átlag értékeitől is (9. ábra). Mindez azt jelenti, hogy a hűvös idő miatt a növények fejlődése április eleje óta lelassult, fenológiai fázisaik a tavalyinál nagyjából két héttel, az átlaghoz képest pedig bő egy héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (10. és 11. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg jellemzően az optimálisnak megfelelő, és csak a középső tájakon marad el attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt, a csapadék eloszlása azonban időben nem volt egyenletes.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.

A hét további részében több időjárási front is érinti hazánkat, ezért változékony marad időjárásunk. Hétfő este országszerte kiderül az ég, mérséklődik a szél, ezért kedd hajnalban többfelé hűl fagypont közelébe a levegő, a környezetüknél alacsonyabban fekvő fagyzugos helyeken gyenge fagyok is várhatók. Ezt követően átmeneti melegedés kezdődik, kedden már 20 fok köré melegszik a levegő, és többnyire napos, száraz időben lehet haladni a mezőgazdasági munkákkal. Szerdán a legmelegebb órák hőmérséklete a 20 fokot is meghaladja, de napközben egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, melyhez kötődően leginkább a nyugati országrészben valószínű csapadék a szerda esti, éjszakai órákban. Csütörtökön is sok lesz a felhő fölöttünk, de csak kevés helyen van esély esőre, záporra, a hőmérséklet viszont 5-6 fokkal visszaesik. A következő hidegfront péntekre várható, melyhez kötődően már többfelé lehet számítani 2-5 mm közötti csapadékra. A hét közepén bár 10 fok alatti minimum hőmérsékletekre van kilátás, de fagy sehol sem valószínű. A hétvégén napos, száraz idő valószínű, és a fagyzugokban ekkor ismét előfordulhat 0 fok körüli hőmérséklet a hajnali órákban. Összességében a héten tovább veszítenek nedvességtartalmukból a talajok, gyenge nedvesedés csak a nyugati tájakon valószínű. A talajok felszín közeli rétegének száradásához ezen a héten is hozzájárul a napközben gyakran erős szél, így a növényvédelmi munkákat érdemes a kora reggeli vagy esti órákra ütemezni.      

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. május 3.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Maximumhőmérsékletek 2021. május 1-én (Celsius fok)


2. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. május 2-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021. május 2-án (%)


4. ábra
Az április havi átlaghőmérséklet eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)


5. ábra
Az április havi csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól (mm)


6. ábra
Az április havi napfénytartam eltérése a sokéves átlagtól (óra)


7. ábra
Körte teljes virágzásban Miskolcon 2021. április 28-án
(fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Az NDVI vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól 2021 áprilisának második felében


9. ábra
A kukoricára számított, április 1-től összegzett hőösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. május 2-án (foknap)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. május 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2021. május 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)