2022. július 1. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2021. május 17. 14:20

Sokfelé felöltődik a talaj nedvességgel

A napokban lehulló országos csapadék rendkívül sokat ér, sokfelé feltöltődik a talaj nedvességgel, a vegetáció pedig optimálisan fejlődhet. A hőmérséklet van elmaradva az ideálistól, főleg a nyári kapásnövényeknek lenne jó a melegebb időjárás. Az esős, párás idő a gombás megbetegedéseknek kedvez, a védekezést viszont nehéz időzíteni a vizes levél és a szél miatt. A folytatásban a mai nap mellett még főleg kedden és szerdán várható újabb eső, majd csökken a csapadék valószínűsége. Jelentősebb felmelegedés a héten egyelőre nem valószínű.

A múlt héten szerdától kezdődően több hullámban is nedves léghullámok érkeztek hazánk fölé, azóta minden nap esett több-kevesebb csapadék valahol az országban. Eső, zápor, zivatar egyaránt előfordult. Az elmúlt öt nap során a keleti országrészben nagy területen a 20 mm-t is meghaladja a lehullott csapadék, míg Baranya, Tolna és Fejér megyék egyes részein 5 mm alatt maradt (1. ábra). Ehhez jött még hozzá a ma leesett kiadós csapadék: a Dunántúlon ma délig sokfelé 20 mm fölött, a Duna-Tisza közén pedig 5-10 hullott. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege tegnapig még nagy területen 10-20 mm hiányt mutatott (2. ábra), de a mai csapadékkal már a legtöbb helyen elérjük az átlagot. A 90 napos összeg viszont szinte országszerte 30-60 mm-es hiányt mutatott tegnapig (3. ábra), mely a tavaszi, hosszan száraz időjárást jól jellemzi. A talaj felső rétegét (20 cm) tekintve északon és a Dunántúl nagyobb részén optimális a helyzet (4. ábra), főleg a mai csapadékkal gyakorlatilag telítetté vált a talaj ezen rétege. A legszárazabb talajú területek a főváros és a Jászság térségében fordultak elő tegnapig, de mára itt is sokat javult a helyzet. A mélyebb talajrétegek országszerte kellő nedvességet raktároznak még a téli időszakból. Bár a fagyosszentek fagyot nem hoztak, a hőmérséklet pár fokkal elmaradt az elmúlt napokban az átlagostól: a tartósabban felhős, csapadékos részeken csak 15, a napos részeken és napokon kevéssel 20 fok fölött alakultak a maximumok.

Ahol kellő nedvesség állt rendelkezésre a talajban, ott gyors fejlődésnek indult a vegetáció május eleje óta. Az őszi kalászosok a szárnövekedés fenológiai fázisában járnak, a repce pedig virágzik. Utóbbi növényt azonban megviselte az áprilisi hideg, melynek hatására a szokásosnál alacsonyabbak, és kevesebb elágazással rendelkeznek az állományok. Ezekre a növényekre is rendkívül jól jött az elmúlt napok csapadékosra fordult időjárása, melyet a termésmennyiségben fognak meghálálni.
A napraforgó Miskolc térségében már jellemzően kisorolt, a vetés idejétől függően szikleveles és 2-4 leveles állapot között vannak az állományok. A kukorica jellemzően 1-3 leveles, de vannak még ki nem kelt táblák is. Az éltető csapadék után ezekre a növényekre most már meleg kellene.
Egyre több gyümölcsfajtán mutatkozik a termés (5. és 6. ábra), de a hűvös, csapadékos időben a megbetegedések is (7. ábra) jelen vannak. Az akácon Miskolc térségében 4 cm körüli a virágbimbó (8. ábra), még odébb van a méhészek által nagyon várt virágzás.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek az április végére, május elejére vonatkozó állapotot mutatják. Még mindig vannak barna foltok, azaz olyan táblák, ahol nincs vagy alig van vegetáció. A kapásnövények fejlődése ugyanis lemaradásban van, még alig keltek ki az állományok, de vannak még csírásázásban lévők is. A változást mutató térképen a legnagyobb arányú zöld tömeg növekedés az erdős területeken látható, immár a fák lombkoronája is erőteljes növekedésben van. Főként azokon a tájakon nem indult még meg számottevő zöldülés, ahol nagyobb arányban vetnek nyári kapás növényeket. Az anomália térképen markáns vörösen rajzolódik ki Északi-középhegységünk, ami azt mutatja, hogy hegyvidéki erdeink az ilyenkor megszokottnál később zöldültek az áprilisi hideg idő miatt. Az erősen mozaikos területek a szántókon a vetésforgó miatt alakulnak ki, de errefelé is jelentős lemaradás van a fejlődésben.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 150 és 175 foknap között alakulnak, ami 60-80 foknappal kevesebb, mint a tavalyi értékek az akkori hűvös május ellenére is, és 50-60 foknappal elmaradnak a sokéves átlag értékeitől is. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös idő miatt a növények fejlődése lemaradásban van, fenológiai fázisaik a tavalyinál nagyjából két héttel, az átlaghoz képest pedig bő egy héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár körüli területre vonatkozó agrogramon* (9. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg jellemzően az optimálisnak nagyjából megfelelő, csak a középső tájakon marad el attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt, a csapadék eloszlása azonban időben nem volt egyenletes.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (10. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott az elmúlt hetekben, mint ami a növény számára optimális lett volna, de a problémát a csapadékhiány mellett a hideg idő is fokozta. A talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a növény vetése. A napi középhőmérséklet május elején is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is az ideális alatt alakul. A növény csirázása és kelése ezért lassan, vontatottan haladt, a május közepi csapadékosabb időjárás azonban sokat segített ezen.

A folytatásban is marad a változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb időjárás. Kedden északkeleten, szerdán főleg a déli megyékben várható újabb kiadós eső. Ezt követően csökken a csapadékhajlam, de záporok, zivatarok továbbra is kialakulhatnak. A csapadék mennyisége az előttünk álló héten a mai esővel együtt összességében nagy területen meghaladhatja a 20 mm-t. A talaj nedvességtartalma országszerte nő, sokfelé teljesen telítődik. Ez rendkívül kedvező hosszabb távon, a nyárra nézve is. A statisztikák szerint ugyanis az Alföldön a nyári csapadék mennyiségét növeli a tavaszi végi esős idő, a nedves talaj, azaz esős május esetén kisebb a nyári aszály valószínűsége. A hőmérséklet maximuma a héten csak 20 fok körül várható, de a tartósan borult részeken (kedden északkeleten, szerdán délen) csak 15 fok körül alakul. A levegő páratartalma gyakran és tartósan lesz 70-80% fölött, ez pedig a gombás megbetegedéseknek továbbra is kedvezni fog. A növényvédelmi munkákat a csapadék mellett a szél is hátráltatni fogja, mely főleg kedden és csütörtökön támad majd föl.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. május 17.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. május 16-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. május 16-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. május 16-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.május 16-én (%)


5. ábra
Cseresznye terméskezdemények Miskolcon 2021. május 16-án
(fotó: Kovács Attila)


6. ábra
A virágzó szamóca is örül az esőnek, az érés idején a jelenlegihez hasonló esős idő már tönkretenné a termést (készült Miskolcon 2021. május 16-án, fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Az őszibarack terméskezdemény mellett a leveleken megbetegedés is látszik (készült Miskolcon 2021. május 16-án, fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Akác virágbimbók Miskolcon 2021. május 16-án
(fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. május 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. május 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)