2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. augusztus 19. 14:42

Délkeleten tovább fokozódik az aszály

A hét elején érkezett hidegfront országszerte felfrissülést hozott, és a front előtti záporok, zivatarok valamint a fronthoz kapcsolódó csapadék a Dunántúlon és az északi országrészben többfelé megöntözték a talajokat. Ezzel szemben az Alföld déli, délkeleti tájain sajnos most sem esett számottevő eső, és arrafelé tovább fokozódik, a már eddig is súlyos aszály. Csapadék a hét további részében csak elszórt záporok formájában fordulhat elő az északi országrészben, ugyanakkor a forróság sem tér vissza, mérsékelten meleg, száraz időre van kilátás.

A mögöttünk álló egy hétben, a múlt hét második felében még száraz, meleg időjárás volt a jellemző, majd vasárnap estétől alakultak ki többfelé záporok, zivatarok, melyek északkelet felé haladva az ország északi felén, a Kisalföld kivételével sokfelé adtak több-kevesebb csapadékot. Hétfőn este egy igen erős hidegfront érte el hazánkat, melyhez kötődően már a Dunántúlon is sokfelé esett, és a kedd estig lehullott csapadék mennyisége már többfelé meghaladta a 10 mm-t, az Északi-középhegység térségében és a Székesfehérvár – Budapest vonal mentén 20-60 mm-t mérhettünk (1. ábra). A kezdeti záporok, zivatarok után kedden napközben már a régóta nem tapasztalt áztató esők is előfordultak. Az Alföld déli, délkeleti tájain azonban ezúttal sem esett semmi vagy csak jelentéktelen mennyiség, és az elmúlt 30 napban is sokfelé 25 mm alatt alakul a lehullott csapadék (2. ábra), ami mindössze harmada-negyede az átlagos értékeknek. A 30 napos csapadékösszeg az ország jelentős részén szintén hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, csak északon és délnyugaton fordulnak elő pozitív eltérést mutató területek (3. ábra).
A talajok felszín közeli rétegének nedvességtartalmában is nagy eltéréseket vannak a lehullott csapadék mennyiségének megfelelően. Míg az Északi-középhegységben és a nyugati határszélen telítettséghez közeli állapotban van a felső 20 centiméteres réteg, de az ország északnyugati felén máshol is megfelelő a vízellátottság (4. ábra). Ezzel szemben az Alföld és a Dunántúl déli, délkeleti tájain nem csak a felszín közeli talajréteg, hanem az alsóbb rétegek vízellátottsága is kritikusan alacsony, a felső fél méteres réteg nedvességtartalma nem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom 30%-át sem, sőt Békéscsaba térségében már 20% alá esett ez az érték (5. ábra).
A talajok száradását hétfő estig a hőség is fokozta. Vasárnap és hétfőn 32 és 39 fok között alakultak a maximum hőmérsékleti értékek, és az említett délkeleti országrészben volt a legmelegebb, 37-39 fok (6. ábra). Ehhez képest a hétfőn este érkezett hidegfront hatására keddre 10-17 fokkal! esett vissza a hőmérséklet (7. ábra), és a szerda reggeli minimumok még csak a „fagyzugokban” alakultak 10 fok alatt, csütörtök hajnalban viszont már a keleti országrész jelentős részén hűlt 10 fok alá a levegő (8. ábra).        

A napraforgó és a kukorica számára most is rendkívül jól jött minden csapadék, ahol esett legalább 5-10 mm. A kukorica számára júliusban és augusztusban is 100-100 mm csapadék lenne az optimális, egy átlagosan csapadékos június után. Ez júliusban az országnak csak igen kis hányadán valósult meg, ráadásul egy nagyon száraz június után még nagyobb mennyiségre lett volna szükség. Az északi országrész kivételével az augusztus is szárazabb az ideális helyzethez képest, a növények sokat szenvednek a vízhiánytól. A napraforgó és a kukorica az érés különböző szakaszában jár. A csapadék eloszlásának és az öntözésbeli különbségek hatására nagy különbségek alakultak ki az országrészek, de akár közeli táblák között is a növények állapotában. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként derékig érő, elöregedett kukorica is van. Miskolc térségében, ahol augusztusban megfelelő mennyiségű csapadék hullott, a napraforgó aránylag jól néz ki, nincs felsülve, szép tányérokat látni (9. ábra). A kukoricánál vegyesebb a kép, van erősebb, szép csöveket hozó, tejes érésben lévő állomány (10. ábra), és gyengén fejlett, ritka, alacsony, kis csövű tábla is. A talajban viszont errefelé is hatalmasak a repedések, és a növények a mostanában csapadékosabb tájakon sem tudják bepótolni a tavasszal és a nyár első felében elszenvedett lemaradásukat. Mai tudásunk alapján az országrészek között nagy különbségek várhatók a termésátlagokban, zömében átlag alatti értékekkel, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek az augusztus elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke a nyár eleji maximum után augusztus elején többször mutat egy másodmaximumot, ugyanis, ha van csapadék, akkor a tarlók ilyenkor sokszor kizöldülnek. Az erdőkben, gyümölcsösökben lassan csökkenni szokott ilyenkor az érték. A legtöbb zöld tömeg középhegységeink erdeiben figyelhető meg. A változást mutató térképünkön nagy területen, főleg a keleti országrész északi felében látható kis növekedés, mely a július közepén megérkezett eső hatása. Az anomália térkép vegyes képet mutat: az Alföldön sokfelé az ilyenkor szokásosnál kevesebb a zöld tömeg, míg a Nyírségben jóval zöldebb a vegetáció (az erősen mozaikos területek a vetésforgó miatt nem mutatnak reális képet).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1120 és 1250 foknap között alakulnak, az északi és a nyugati határszélen mutatkoznak a kisebb, délkeleten pedig a nagyobb értékek. Az idén júniusig jellemző elmaradás a tavalyi értékekhez és az átlaghoz képest eltűnt. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatti lemaradást a hőmérséklet a júniustól ismétlődő hőhullámokkal „ledolgozta”. A növények egy része is sokat behozott a lemaradásból (főleg, hogy a csapadékhiány is felgyorsítja az öregedést), fenológiai fázisaik az átlaghoz képest már csak egy szűk héttel később következnek be.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* Győr és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be 11. és 12. ábra). Előbbi térség az ország kissé csapadékosabb részét jellemzi, míg utóbbi kiugróan a legszárazabb terület. Nehezen indult a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Május második felétől alig esett, a talaj folyamatosan veszített a nedvességtartalmából, június első felében már sokfelé a kritikus, 40%-os szint alá csökkent. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt. Június elején érkezett meg a meleg, mely a mélyebb talajrétegek többnyire kedvező talajnedvességi viszonyaival együtt közel ideális körülményeket teremtett a növény felgyorsuló fejlődéséhez. Az elmaradt júniusi csapadék miatt azonban a talaj a hónap közepére, második felére egyre jobban kiszáradt, a nehéz szezonkezdetet nehéz június követte. Július is szárazsággal indult, majd 10.-e után egyre többfelé alakultak ki nagy csapadékot adó zivatarrendszerek, és bár ezek területi eloszlása nem volt egyenletes, de a hónap közepén az ország jelentős részén csökkent a szárazság, és a vegetációs időszak kezdete óta felhalmozódott csapadékhiány. Ez az eső azonban már nem tudta pótolni az előző fenológiai fázisokban elszenvedett hiányt, az alacsony, korán öregedésnek indult állományok már nem tudták utolérni magukat. Az ország északnyugati, északi részén a folytatásban is előfordultak nagyobb esőt adó csapadékrendszerek, míg az Alföld, főleg a Viharsarok és térsége alig kapott esőt. A vegetációs időszak kezdete óta lehullott csapadék mennyisége az ország nagyobb részén 230-280 mm között jár, mely mintegy 100-130 mm-es hiány az ideálishoz képest. De a Viharsarokban például csak 110 mm esett, ami 250 mm-rel marad el az optimálistól!

A hét további részében száraz, jellemzően napos, mérsékelten meleg időre van kilátás. Pénteken és szombaton főként északon, északkeleten fordulhat elő helyenként egy-egy zápor, de az ország túlnyomó részén nem lesz csapadék, így a talajok felszín közeli része a hét első felében még sáros területeken is száradni, szikkadni fog, az eddig is száraz déli, délkeleti országrészben pedig tovább súlyosbodik az aszály. Nagy napi hőingások lesznek jellemzőek, de a hét közepéhez hasonló csípős hajnalok már nem várhatók, azonban továbbra is többfelé hűl 15 fok alá reggelente a levegő. Napközben ugyanakkor 26-31 fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani. Hétfőn keleten még kissé tovább melegszik az idő, de nyugat felől egy frontrendszer érkezik, ami többfelé csapadékot, és néhány fokos lehűlést is ígér. A hét első napján a Dunántúlon, majd kedden és szerdán főként a keleti országrészben lehet esőre, záporokra, zivatarokra számítani.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. augusztus 19.


* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. augusztus 18-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2021. augusztus 18-ig (mm)


3. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. augusztus 18-án (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021. augusztus 18-án (%)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. augusztus 18-án (%)


6. ábra
Maximum hőmérsékletek 2021. augusztus 16-án (Celsius fok)


7. ábra
24 órás hőmérsékletváltozás 2021. augusztus 17-én 14 órakor (Celsius fok)


8. ábra
Minimum hőmérsékletek 2021. augusztus 19-én (Celsius fok)


9. ábra
Derék magasságú, de szép tányérú napraforgó Miskolc térségében 2021. augusztus 12-én (fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Egy, a szebbek közé tartozó kukorica tábla Miskolc térségében 2021. augusztus 12-én (fotó: Kovács Attila)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. augusztus 18-ig (részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. augusztus 18-ig (részletes magyarázat a szövegben)