2024. április 16. kedd
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. október 27. 13:40

A kalászosok további nedvességet igényelnének

Az elmúlt egy hétben átmenetileg kissé mozgalmasabbra fordult időjárásunk október első feléhez képest, több-kevesebb csapadék is hullott, amire már nagy szükség volt, és még lenne is az elvetett kalászosok egyenletes keléséhez, fejlődéséhez. Bár a szeptemberi esőkkel megszűnt az aszály, de az október ismét rendkívül szárazan alakult, az ország jelentős részén 5 mm sem esett eddig, így a felső talajréteg egyre inkább kiszáradt. A következő egy hétben azonban nem várható csapadék, a nyugodt, enyhe idő folytatódik többfelé tartós párássággal.

A mögöttünk álló egy hétben több időjárási front is érintette térségünket, melyekből csapadék is hullott. Szombaton országszerte esett valamennyi, bár az ország túlnyomó részén csak 1-2 mm, csak a délnyugati országrészben mérhettünk 5-15 mm-t, majd hétfő estétől kedd estig a Dunántúlon és az északi országrészben öntözte a földeket egy kevés eső, de 5 mm-t meghaladó mennyiség ekkor is csak kevés helyen hullott. Az elmúlt három hétben gyakorlatilag csak annyi eső volt, ami az elmúlt napokban (1. ábra), ez pedig ismét jelentősen, 20-35 mm-rel kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség. Az elmúlt egy hónap csapadékmennyisége a szeptember végi esőkkel együtt is nagy területen kevesebb a sokéves átlagnál (2. ábra), különösen az északnyugati országrészben illetve a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön tapasztalható jelentős negatív anomália. A talajok felszín közeli része egyre szárazabb, és ezen az elmúlt napok gyenge esői sem segítettek, a Dunántúl északkeleti részén és az Alföldön 50%-alá csökkent a nedvességtartalom a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában, de vannak területek, ahol már a kritikus 40%-ot sem éri el ez az érték. Az északi és a délnyugati országrészben jó a talajok nedvességellátottsága, a Kisalföldön és az Alföldön azonban a felszín közeli és a mélyebb rétegek egyaránt szárazak (3. ábra).
A hőmérséklet meglehetősen tág határok között mozgott az elmúlt egy hétben, de összességében jellemzően 3-5 fokkal magasabb volt az ilyenkor szokásosnál. Egy múlt szerdán átvonult hidegfront mögött a magasban igen hideg levegő árasztotta el térségünket, amely péntek reggelre került nyugalomba, így akkor a derült keleti tájakon sokfelé csökkent fagypont alá a hőmérséklet (4. ábra), majd egy melegfront, és annak felhőzete következtében szombaton a déli országrészben már 10-12 fok között alakultak a minimumok, de máshol sem nagyon hűlt 5 fok alá a levegő. A maximum értékek a múlt csütörtöki és pénteki átmeneti lehűlés kivételével többször és többfelé alakultak 20 fok körül vagy a fölött, hétfőn a déli országrészben 24-25 fokot is mérhettünk (5. ábra).

A kukorica betakarítása még mindig tart, a száraz, enyhe októberi időjárás ehhez kedvező volt, csak a hozam kiábrándító (6. ábra). Az augusztus 20-a után érkezett bőséges csapadék hatására a repcét már kellően nedves talajba lehetett elvetni, és azóta is szépen fejlődnek az állományok (7. és 8. ábra). Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, azóta azonban a felszín közeli talajréteg egyre szárazabb, a közelmúlt gyenge esői az Alföldön nem nyújtottak kellő nedvességet a szép, egyenletes keléshez. A határban néhol látványosan virágzik a napraforgó árvakelés (9. ábra).

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az október közepére vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban jelentősen csökken, ez idén is így történt. Az aszály után a nyár végétől érkezett csapadék hatására a negatív anomália gyakorlatilag megszűnt, szeptember közepe óta az ország jelentős részén az átlagosnál jóval nagyobb a zöld tömeg mennyisége a szokásosnál.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Kecskemét körüli területre vonatkozó agrogramokon* (10. és 11. ábra). Augusztus 20. után több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső néhány centiméteres rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül jár, az ugyanekkortól összegzett hőösszeg pedig egyre inkább meghaladja azt.

A következő egy hétben anticiklon alakítja időjárásunkat, csendes őszi időre van kilátás számottevő csapadék, és lehűlés nélkül. Éjszakánként sokfelé képződik köd illetve párásság, melyből néhol szitálás is előfordulhat, és főként az északi, északkeleti országrészben napközben is többfelé tartósan megmarad a párásság és az alacsony szintű rétegfelhőzet, míg máshol a fátyolfelhők mellett több órás napsütésre lehet számítani. Enyhe marad az idő, éjszakánként is csak 6-12 fok közé hűl le a levegő, napközben pedig a tartósan borult területeken 12-15 fok körül, míg a napos tájakon 18-20 fok körül alakul a hőmérséklet.  

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. október 27.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. október 26-án (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. október 26-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. október 25-én (%)


4. ábra
Minimumhőmérsékletek 2022. október 21-én (Celsius fok)


5. ábra
Maximumhőmérsékletek 2022. október 24-én (Celsius fok)


6. ábra
Kukorica Miskolc térségében 2022. október 17-én (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Repce Miskolc térségében 2022. október 17-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Repce Miskolc térségében 2022. október 17-én (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Virágzó napraforgó árvakelés Miskolc térségében 2022. október 17-én (fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. október 26-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2022. október 26-ig (részletes magyarázat a szövegben)