2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. november 17. 14:03

Lendületet vesz a talajok feltöltődése

A héten pár fokkal hűvösebbre és csapadékosabbra fordult időjárásunk a megelőző időszakhoz képest, bár fagyok eddig csak kevés helyen fordultak elő. A talajok őszi-téli feltöltődési folyamata, ami a száraz október után november első felében is meglehetősen vontatottan haladt, a következő egy hétben lendületet vesz. A tegnapi után további mediterrán ciklonok érik el hazánkat, így a jövő hét végéig többször számíthatunk csapadékra, és a hétvégétől az éjszakai fagyok is nagyobb területre terjednek ki.

A mögöttünk álló egy hétben az ilyenkor megszokottnál enyhébb, keddig csapadékmenetes idő volt jellemző hazánkban. Kedden egy magassági hidegörvény hatására többfelé alakultak ki záporok, melyekből a legtöbb helyen 1-2 mm csapadék hullott. Szerdán délnyugat felől egy mediterrán ciklon érte el térségünket, amely a déli és keleti országrészben már jelentősebb, 10-15 mm közötti mennyiséggel öntözte csütörtök reggelig a földeket, északon, északnyugaton azonban ekkor sem esett több 2 mm-nél. (1. ábra) Az elmúlt tíz napban csak az utóbbi két napon volt eső, így a tíz napos csapadékösszeg szinte országszerte hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest (2. ábra). A talajok őszi-téli feltöltődése még a kezdetén jár. A felszín közeli talajréteg az ország délkeleti kétharmadán átnedvesedett, sokfelé sáros, ugyanakkor északnyugaton egyelőre száraz maradt a talajfelszín (3. ábra). A középső talajrétegben kielégítő a nedvességtartalom, a mélyebb rétegekben viszont még jelentős a nedvességhiány (4. ábra).  
A hőmérséklet az elmúlt napokban is az ilyenkor megszokott átlag fölött alakult (5. ábra), de a megelőző időszakhoz képest csökkent a pozitív anomália mértéke. Gyenge éjszakai fagyok főként a keleti országrészben fordultak elő vasárnaptól keddig, de a legtöbb helyen ekkor is fagypont fölött alakultak a minimumok. A legmelegebb órák hőmérséklete vasárnapig 10 és 15 fok között alakult, majd hétfőtől néhány fokos lehűlés kezdődött.

A repce számára az idén ősszel nagyon kedvezően alakult az időjárás, így mostanra igen jól fejlett, megerősödött állományok alakultak ki (6. ábra). Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így szépen zöldell, jellemzően bokrosodott, fejlett, állapotban van. A később vetett búza azonban sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, a novemberi esők, ahol számottevő mennyiség esett, viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához, aminek az enyhe idő is kedvezett (7. ábra).  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Kecskmét körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Augusztus 20. után több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A novemberi csapadékra igen nagy szükség van az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül jár, az ugyanekkortól összegzett hőösszeg pedig egyre jobban meghaladja azt.

Az előttünk álló egy hétben több mediterrán ciklon is eléri hazánkat, ezért többször is számítani lehet csapadékra. Péntek hajnaltól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, ami az esti órákban az északkeleti tájakon havas esőbe, havazásba válthat át. Estig az ország déli, délkeleti felén 10-20 mm is hullhat. Szombaton újabb ciklon érkezik, és vasárnap délig ismét főként a déli, délkeleti országrészben várható csapadék, bár ekkor a péntekinél kisebb mennyiség. Hétfőn átmenetileg szárazabb időre számíthatunk, majd kedd délutántól szerda estig ismét sokfelé valószínű eső, ami északon, északkeleten havas esőbe, havazásba fordulhat. A pénteki enyhe hajnal után szombat reggelre lehűl az idő, északkeleten és a Dunántúlon nagy területen csökken kevéssel fagypont alá a hőmérséklet, és a többi napon is többfelé kell gyenge fagyokra számítani. A legmelegebb órák hőmérséklete is 10 fok alatt alakul, jövő szerdától viszont némi enyhülésre van kilátás.  

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. november 17.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. november 16-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 16-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. november 16-án (%)


4. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. november 16-án (mm)


5. ábra
Az elmúlt öt nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 16-ig (Celsius fok)


6. ábra
Repce Köröm község (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) térségében 2022. november 15-én
(fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Őszi kalászos Köröm község (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) térségében 2022. november 15-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. november 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2022. november 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)