2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2023. május 22. 15:16

Ideális körülmények a fejlődésre

A múlt hét végén országszerte megérkezett meleg időben ideális körülmények között fejlődhetnek kultúrnövényeink, hiszen a talaj is föl van töltődve nedvességgel. A folytatás is kora nyárias időt ígér, kedden - szerdán érkezik egy hidegfront, mely sokfelé hoz záporokat, zivatarokat, de a hőmérsékletben csak kisebb visszaesés valószínű. Az előttünk álló hét nagyobb részében napos, száraz idő valószínű, csak elszórtan alakulhatnak ki záporok.

A múlt hét első fele igencsak csapadékosan alakult. Az eső mellett záporok, zivatarok is előfordultak, 17-én helyenként felhőszakadás is kialakult villámárvizekkel. A 11-én kezdődött csapadékos időszakban összességében nagy területen esett 40-70 mm, de a Dunántúlon 100 mm fölötti összegek is előfordultak (1. ábra), több folyónkon árhullám vonul le. Kevesebb esett a Tiszántúl északi részén: arrafelé helyenként még 20 mm sem jött össze. 19-től szárazabb léghullámok érkeztek fölénk, már csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege hazánk nyugati kétharmadán jelentősen, helyenként 60-80 mm-rel is meghaladja a sokéves átlagot, míg Szolnok térségében és a Tisza felső folyásánál 15-25 mm-rel elmarad attól (2. ábra). A 90 napos csapadékösszegben is hasonló a területi eloszlás, az Alföld déli és keleti részén van hiány, másfelé többlet a jellemző (3. ábra). A talaj nedvességtartalma országszerte kedvező, magas, a felszín közeli réteg sokat szikkadt az elmúlt napokban, de még mindig vannak belvízfoltok (4. ábra).
A hőmérséklet csütörtökig még elmaradt az ilyenkor szokásostól, majd péntektől előbb keleten, szombattól már másfelé is nyáriasra váltott, már a 25-28 Celsius fok közötti csúcsértékek voltak a jellemzőek.

Az őszi vetések jó állapotban vannak, az őszi búza a kalászhányás – virágzás, a repce a becőképződés – magképződés fenológiai fázisában jár. Ez egy kritikus időszak, a növényeknek ilyenkor van legnagyobb szüksége a bőséges nedvességellátásra. Idén országszerte kellő nedvesség áll rendelkezésükre a talajban, helyenként több is esett az optimális mennyiségnél. A hőmérséklet is megfelelő, a túl nagy meleg nem lenne ideális. Ugyanakkor a sűrű állományokban a múlt heti tartós levélnedvesség miatt a kórokozók is gyorsan szaporodtak.
A kukorica és a napraforgó számára a lehullott csapadék aranyat ért, az átmeneti belvízfoltok a meleg, napos időben egyre zsugorodnak. A meleg a növények fejlődését is fölgyorsította, viszont erős gyomosodás is elkezdődött.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az április végére, május elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az évszaknak megfelelően ebben az időszakban is a zöld tömeg növekedése volt a jellemző, de a növekedés üteme az előző időszakhoz képest csökkent. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál azonban így is országszerte magasabb az index értéke, kivéve a középhegységeink erdeiben, ahol az áprilisi hűvösebb idő miatt lemaradásban van a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 150 és 220 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek nyugaton, a magasabbak keleten, délkeleten vannak. Ez 30-90 foknappal elmarad a tavalyi értékektől. A sokéves átlaghoz képest pedig 40-80 foknapos az elmaradás (5. ábra), ami azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai szűk egy héttel később következnek be a szokásosnál.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár körüli területre vonatkozó agrogramon* (6. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, a sokáig kitartó enyhe időben az állományok kellően megerősödve indultak a télnek. A decemberi újabb bőséges csapadék hatására a talaj egyre mélyebb rétegei nedvesedtek át, töltődtek föl az Alföldön is, ami a növények tavaszi-nyári fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Az év első hónapjában folytatódott az esős idő, egymást követő mediterrán ciklonok hoztak országszerte kiadós csapadékot, melyet a talaj már befogadni nem tudott, így egyre nagyobb területen jelentek meg a belvízfoltok, elsősorban az Alföldön. Január második felére már az ország túlnyomó részén elérte, a középső országrészben 100-150 mm-rel meg is haladta a szeptember eleje óta összegzett csapadék az őszi vetésű növények számára optimális mennyiséget. Január végén szárazabbra és kevésbé enyhére fordult az idő, de az igazi tél csak február első hetében érkezett meg. Február első fele száraz, hideg időt hozott, a tél folyamán egyedül ekkor sikerült a talajnak 5-20 cm mélyen átfagynia, miközben a belvizes területek kiterjedése lassan csökkent. A télies időjárás csak átmenetinek bizonyult, február közepén jelentően megenyhült az idő, de az egész hónap szárazabb maradt az ilyenkor szokásosnál, és március első két dekádjában is csak a déli országrészben hullott az átlagosnál több csapadék. Március utolsó harmadában kiterjedt esők érkeztek, az ország nagyobb részén átnedvesedett az ekkorra már kiszáradó fölső talajréteg. Kivétel ez alól az északnyugati országrész, ott csak áprilisban kezdődött ez a folyamat, de az április közepi nagy mennyiségű csapadék ott is feltöltötte a talajt. A hónap utolsó dekádjában azonban főként az Alföldön már száradni kezdett a talaj. Május első dekádjában főleg keleten kevés csapadék hullott, a talaj tovább veszített a nedvességtartalmából, majd a hónap közepén mediterrán ciklonok sorozata hozott bőséges csapadékot a kritikus kalászhányás – virágzás fenofázisra. Az összegzett csapadék az ország túlnyomó részén a tenyészidőszak kezdete óta az optimális mennyiség fölött vagy a körül alakul.
A szokásosnál enyhébb őszi és téli idő hatására az összegzett hőösszeg számottevően meghaladja az optimális értéket. Az átlagosnál enyhébb tél és kora tavasz miatt a kultúrák a szokásosnál hamarabb fejlődésnek indultak, viszont áprilisban és májusban gyakran volt az optimálisnál hidegebb időjárás.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (7. ábra). A tavalyi évhez hasonlóan az idén is késve kezdődött a kukorica vetése. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talaj hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. A talajnedvesség kedvezően alakult még a vetés kezdeti időszakában, április közepétől azonban főként az Alföldön többfelé kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, és május első dekádjában is kevesebb eső öntözte a friss vetést az optimálisnál. Így a felső talajréteg, ahonnan a kukorica ilyenkor a nedvességet gyűjti, elsősorban az Alföldön kiszáradt. A hónap közepén érkezett bőséges csapadék azonban pótolta nedvességet, a növények fejlődése optimális volt.
A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, és május első fele is hűvösebben alakult az optimálisnál. Május 20-tól érkezett meg a meleg, ami a növények fejlődését felgyorsította. Jelenleg az összegzett hőösszeg elmarad az optimálistól.

A folytatásban kora nyárias időjárásra számíthatunk. Kedden este érkezik egy hidegfront, sokfelé záporokkal, zivatarokkal. Még szerdán is többfelé eshet, ez után viszont már csak elszórt záporok alakulhatnak ki. Jó eséllyel nem fog mindenhol esni a hét végéig, egyes területek teljesen szárazon maradhatnak, egy-egy intenzívebb zivatargóccal érintett sávban viszont akár nagyobb csapadék is lehullhat. Tartósan magas páratartalom, hosszabb levélnedvesség kedd estétől csütörtök reggelig alakulhat ki, a többi időszakban nagyobb részt napos idő várható napközben száraz levegővel. Jelentősebb, időnként erős szél szerdán, illetve pénteken-szombaton valószínű a zivatarok körüli átmeneti szélerősödés mellett. A hőmérséklet csúcsértéke kedden még 25 és 30 fok között valószínű, majd szerdán átmenetileg 21, 26 fokra esik vissza. A hét további részén 22, 28 fok között várható.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2023. május 22.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2023. május 20-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. május 21-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. május 21-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 50 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. május 21-én (%)


5. ábra
A kukoricára vonatkozó, április 1-től számított hőösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. május 21-én


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. május 21-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2023. május 21-ig (részletes magyarázat a szövegben)