2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2023. május 29. 15:12

Kedvező körülmények

Az őszi vetésekre a május közepi öntözés után meleg, de nem forró, többnyire napos idő köszöntött. Így ott, ahol sikerült az esős időben felszaporodott kórokozókat visszaszorítani a kritikusnak számító virágzás – magképződés időszakában, szépen fejlődhetnek az állományok. A kora nyári idő az előttünk álló héten is folytatódik elszórt záporokkal, zivatarokkal. Országos, nagyobb csapadék ezen a héten nem valószínű.

Az előző héten minden nap volt valahol csapadék hazánkban, de csak elszórtan esett, kivéve kedden és szerdán, amikor sokfelé alakultak ki záporok, zivatarok. Az északi és a délkeleti országrészben többfelé 10-20 mm is hullott, néhol károkozó jéggel és viharos erejű széllel járó felhőszakadások is előfordultak 20-60 mm csapadékkal (1. ábra). Nagy területen azonban alig vagy semmi nem esett. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege többfelé 20-60 mm-rel is meghaladja az ilyenkor szokásos értékeket, viszont a Felső-Tisza vidékén és Szolnok térségében 10-30 mm-rel elmarad attól (2. ábra). A talajok felszín közeli része a legtöbb helyen sokat száradt az elmúlt héten, a felhőszakadások által érintett területeken azonban foltokban áll a víz a földeken. A Felső-Tisza vidékén már a kritikusnak számító 40% alá csökkent a növények által hasznosítható víztartalom. A középső és mélyebb talajrétegek jellemzően jó vízellátottságúak (3. ábra).
A hőmérséklet csúcsértékében nagy változások nem voltak, 25 Celsius fok körül alakultak a maximum értékek. A minimumok pedig jellemzően 10 fok fölött maradtak.

Az őszi vetések jó állapotban vannak, az őszi búza a virágzás, a repce a magképződés fenológiai fázisában jár. Ez egy kritikus időszak, a növényeknek ilyenkor van legnagyobb szüksége a bőséges nedvességellátásra. Idén országszerte kellő nedvesség áll rendelkezésükre a talajban, helyenként több is esett az optimális mennyiségnél. A hőmérséklet is megfelelő, a túl nagy meleg nem lenne ideális, mert lerövidülne ez a fenológiai fázis, ami termésveszteséget okokzna. Ugyanakkor a sűrű állományokban a május közepi tartós levélnedvesség miatt a kórokozók is gyorsan szaporodtak.
A kukorica és a napraforgó is szépen fejlődik, de a gyomok számára is kedvezőek a körülmények.
A múlt héten már Miskolc térségében is megkezdődött az akác virágzása, de ebben a térségben idén nagyon kevés a virág a fákon.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a május közepére vonatkozó állapotot mutatják. Ebben az időszakban többnyire a zöld tömeg lassú növekedése volt a jellemző, kivéve az Alföldön, ahol csökkenést találunk. Ez a május közepéig még arrafelé kialakult kissé csapadékhiányos időszaknak köszönhető. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál országszerte magasabb az index értéke, kivéve a középhegységeink erdeiben, ahol az áprilisi hűvösebb idő miatt még mindig időbeli lemaradásban van a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 200 és 290 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek nyugaton, a magasabbak keleten, délkeleten vannak, az országon belüli különbség egyre nő. Az elmúlt napok melegebb időjárása ellenére a jelenlegi értékek 20-90 foknappal elmaradnak a tavalyiaktól. A sokéves átlaghoz képest is van egy 30-80 foknapos elmaradás, ami azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai szűk egy héttel később következnek be a szokásosnál.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramon* (4. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, a sokáig kitartó enyhe időben az állományok kellően megerősödve indultak a télnek. A decemberi újabb bőséges csapadék hatására a talaj egyre mélyebb rétegei nedvesedtek át, töltődtek föl az Alföldön is, ami a növények tavaszi-nyári fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Az év első hónapjában folytatódott az esős idő, egymást követő mediterrán ciklonok hoztak országszerte kiadós csapadékot, melyet a talaj már befogadni nem tudott, így egyre nagyobb területen jelentek meg a belvízfoltok, elsősorban az Alföldön. Január második felére már az ország túlnyomó részén elérte, a középső országrészben 100-150 mm-rel meg is haladta a szeptember eleje óta összegzett csapadék az őszi vetésű növények számára optimális mennyiséget. Január végén szárazabbra és kevésbé enyhére fordult az idő, de az igazi tél csak február első hetében érkezett meg. Február első fele száraz, hideg időt hozott, a tél folyamán egyedül ekkor sikerült a talajnak 5-20 cm mélyen átfagynia, miközben a belvizes területek kiterjedése lassan csökkent. A télies időjárás csak átmenetinek bizonyult, február közepén jelentően megenyhült az idő, de az egész hónap szárazabb maradt az ilyenkor szokásosnál, és március első két dekádjában is csak a déli országrészben hullott az átlagosnál több csapadék. Március utolsó harmadában kiterjedt esők érkeztek, az ország nagyobb részén átnedvesedett az ekkorra már kiszáradó fölső talajréteg. Kivétel ez alól az északnyugati országrész, ott csak áprilisban kezdődött ez a folyamat, de az április közepi nagy mennyiségű csapadék ott is feltöltötte a talajt. A hónap utolsó dekádjában azonban főként az Alföldön már száradni kezdett a talaj. Május első dekádjában főleg keleten kevés csapadék hullott, a talaj tovább veszített a nedvességtartalmából, majd a hónap közepén mediterrán ciklonok sorozata hozott bőséges csapadékot a kritikus kalászhányás – virágzás fenofázisra. Május második felében szárazabb, mérsékelten meleg idő volt a jellemző, csak elszórt záporok fordultak elő az országban. Az összegzett csapadék az ország túlnyomó részén a tenyészidőszak kezdete óta az optimális mennyiség fölött vagy a körül alakul.
A szokásosnál enyhébb őszi és téli idő hatására az összegzett hőösszeg számottevően meghaladja az optimális értéket. Az átlagosnál enyhébb tél és kora tavasz miatt a kultúrák a szokásosnál hamarabb fejlődésnek indultak, viszont áprilisban és májusban gyakran volt az optimálisnál hidegebb időjárás.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Kaposvár térségére vonatkozóan mutatunk be (5. ábra). A tavalyi évhez hasonlóan az idén is késve kezdődött a kukorica vetése. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talaj hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. A talajnedvesség kedvezően alakult még a vetés kezdeti időszakában, április közepétől azonban főként az Alföldön többfelé kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, és május első dekádjában is kevesebb eső öntözte a friss vetést az optimálisnál. Így a felső talajréteg, ahonnan a kukorica ilyenkor a nedvességet gyűjti, elsősorban az Alföldön kiszáradt. A hónap közepén érkezett bőséges csapadék azonban pótolta nedvességet, a növények fejlődése optimális volt.
A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, és május első fele is hűvösebben alakult az optimálisnál. Május 20-tól érkezett meg a meleg, ami a növények fejlődését felgyorsította. Jelenleg az összegzett hőösszeg elmarad az optimálistól.

Az előttünk álló héten marad a nagyobb részt napos, kora nyári időjárás. Péntekig elszórtan fordulhatnak elő záporok, zivatarok, legkisebb eséllyel északon, északkeleten, majd szombaton észak felől szárazabb levegő érkezik fölénk. Az intenzívebb záporokkal érintett területeken nagyobb csapadékmennyiség is lehullhat (erre a déli területen van nagyobb esély), de nagy területek akár teljesen kimaradhatnak az esőből. Tartós, országos csapadék nem valószínű. Összességében a legtöbb helyen tovább szárad talaj. Hosszabb ideig tartó levélnedvesség és magas pártartalom nem valószínű. A növényvédelmi munkákat viszont napközben sokfelé zavarja majd élénk szél. A hőmérséklet péntekig lassan emelkedik, akkor 25-30 fokos csúcsértékek várhatók, majd szombaton pár fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk. Igen erős lesz az UV sugárzás.  

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2023. május 29.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2023. május 28-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. május 28-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 50 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. május 28-án (%)


4. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2023. május 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)


5. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. május 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)