2024. július 21. vasárnap
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. május 9. 13:59

Esett, de sokfelé nem elég

Az elmúlt napok csapadékmennyiségében igen nagy területi különbségek alakultak ki hazánkban. A déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű nedvességhez jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó és kukorica állományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszály. Sajnos az előttünk álló egy hétben sem érkezik utóbbi területekre számottevő csapadék, országszerte nagyrészt száraz, az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű időre van kilátás, legfeljebb vasárnap lehetnek elszórt záporok.

A mögöttünk álló egy hétben elég változékony időben volt részünk, hétfő kivételével minden nap hullott csapadék valahol az országban. A múlt hét második felében, főként csütörtökön és pénteken a nyugati, délnyugati országrészben esett számottevő mennyiség, majd szombaton és vasárnap inkább elszórt záporok voltak jellemzőek. Kedden és szerdán sokfelé esett, foltokban délen, délnyugaton és északon 10-25 mm, a Szamosközben 40-50, mm. Így az elmúlt egy hétben a délnyugati országrészben és a Szamosközben 20-50 mm-t mérhettünk, ugyanakkor a Dunántúl északkeleti tájain és az Alföld középső és keleti részén sokfelé a 3 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége (1. ábra). Az elmúlt tíz illetve harminc nap csapadékösszege az ország jelentős részén elmarad a sokévi átlagtól, nagy területen 10-25 mm közötti a csapadékhiány (2., 3. ábra). A felszín közeli talajréteg az Alföld középső tájain és a Tiszántúl jelentős részén valamint a Dunántúl északi, északkeleti területein kritikusan száraz állapotban van, míg délen, délnyugaton és északon, északkeleten kellő mennyiségű nedvességet tartalmaz (4. ábra). A középső talajréteg nedvességtartalma a legtöbb helyen még kielégítő (5. ábra), bár előbbi területeken sokat száradt az elmúlt egy hét során, míg a fél méternél mélyebb rétegben bőven van nedvességtartalék egy esetleges nyári aszály idejére.
A hőmérséklet a hétvégén és hétfőn még nyáriasan alakult sokfelé 25 fok fölötti maximum értékekkel, majd kedden hidegfrontok hatására a délkeleti országrészbe szorult vissza a meleg, és szerdán is csak 20 fok körül vagy az alatt alakult a legmelegebb órák hőmérséklete az ország nagy részén.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál (6. ábra). A kalászosok virágoznak (7. ábra), az őszi káposztarepce a magképződés fázisában van, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A kalászosok és a repce a legtöbb helyen még kielégítő mennyiségű nedvességet találnak a talajban ezekben a vízigényes fenológiai fázisokban. A napraforgó és a kukorica intenzíven fejlődik, de az Alföldön sokfelé és a Dunántúl északkeleti részén is több csapadékot igényelne az eddigieknél (8. ábra).
Az akác virágzására az északi, északkeleti országrészben a napos, meleg idő igen kedvező. A méhcsaládok a korai tavaszban kellően meg tudtak erősödni, már január végén a mogyoróról hordták a virágport az enyhe napokon. Délen már elvirágzott az egyik legfontosabb mézelő növényünk.

Az elmúlt két napban a déli, délnyugati és az északi, északkeleti országrészekben volt gyakran nedves a növények levélfelülete, ott ez az időszak több, mint felét tette ki, míg a Győr – Budapest – Debrecen vonal tágabb környezetében szárazak maradtak az állományok. A párás időszak a csapadékos tájakon is rövidebb ideig tartott.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az április második felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz hatására, és az évszaknak megfelelő növekedés jellemzi. Az anomália térkép az ország egész területén továbbra is az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetációt mutat, az elszórt kis vörös foltok a vetésforgó miatt alakulnak ki, és az idén nyári növényekkel bevetett táblákat jelölik, ahol ekkor még épphogy kikeltek a növények.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg ismét gyors növekedésnek indult, jelenleg többnyire 185 és 235 foknap között alakul. Ez az érték jóval körülbelül harmadával magasabb a tavalyi évinél és jóval magasabb a sokéves átlagnál azzal együtt is, hogy április közepén másfél hétre megtorpant a hőösszeg növekedésének korábban igen gyors üteme.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. ábra). Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Januárban és februárban csapadékosabb és száraz időszakok váltakoztak, de összességében jóval kevesebb esett, mint az előző hónapokban, nagy területen az átlagnál is kevesebb, de a belvízfoltok kiterjedése csak lassan csökkent, és a vetések tavaszra ezekben jórészt ki is pusztultak. Hó alig érkezett a télen, így tartós hóréteg sem alakult ki. Márciusban és április első felében nagyobb csapadék csak a nyugati, délnyugati országrészben fordult elő, az Alföld alig kapott esőt, így a talaj fölső rétege egyre többfelé teljesen kiszáradt. Április közepén fordult csapadékosabbra az idő, és a hónap harmadik dekádjában az Alföldön is többször megáztak a földek. Ezt követően azonban a délnyugati országrész kivételével ismét szárazabb időszak következett, a szemnövekedés fázisában több csapadékot igényelnének az állományok az Alföld és a Kisalföld jelentős részén.  A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg a Dunántúlon és az északi országrészben 100-120 mm-rel meghaladja az optimális értéket, míg az Alföldön nagyjából megegyezik azzal. A többlet azonban még az őszi és téli nagy esők miatt alakult ki, a csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen, a tavasz első felében jelentős hiány alakult ki.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. Március is melegebbet hozott az ideálisnál, a hónap legvégén pár napig és április első felében is többször már nyárias hőmérsékletek fordultak elő. Az április közepén érkezett hűvösebb időjárás hatására átmenetileg lelassult a növények fejlődése. A hőösszeg jelenleg csaknem kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat, a repce virágzása már április legelején elkezdődött, és a hónap végére be is fejeződött.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (10. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajnedvesség a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése is korán elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra, az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadig dekádjában esett számottevő mennyiség, ami a korai fejlődéshez biztosított kellő mennyiségű nedvességet. Az elmúlt két hétben azonban az Alföldön és a Kisalföldön többfelé ismét száraz viszonyok uralkodnak. A tenyészidőszak során eddig lehullott csapadék mennyisége a délnyugati országrész kivételével csak fele-harmada az optimálisnak, de utóbbi területeken is elmarad attól.
Az április eleji meleg után a hónap közepén tartósan lehűlt az idő, majd a hónap végén visszatért a meleg. A hőösszeg jelenleg országszerte kissé meghaladja az optimális értéket.

Az előttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, a hét végéig az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, majd annál melegebb időre van kilátás jellemzően sok napsütéssel. Pénteken és szombaton csak kevés helyen fordulhat elő egy-egy zápor, majd vasárnap átmenetileg kissé megnő a csapadékhajlam, záporok, zivatarok lehetnek, majd a jövő hét első felében ismét száraz idő lesz a jellemző. A talajok nedvességtartalma országszerte csökken, a nyári növényekre vonatkozó aszály területi kiterjedése az Alföldön és a Dunántúl északkeleti felén nőni fog. Ugyanakkor a levélnedvesség tartam alacsonyan alakul majd, ami a gombás betegségek elleni védekezés szempontjából kedvező. A szél péntektől mérséklődik, és csak keddtől élénkül meg ismét nagy területen. A hőmérséklet csúcsértéke a hét végéig 20 és 25 fok között alakul, éjszakánként pedig többfelé 10, a fagyzugos helyeken 5 fok alá hűl a levegő. A jövő hét elején pár fokkal melegszik az idő.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. május 9.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2024. május 8-ig (mm)


2. ábra
A 10 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. május 8-ig (mm)


3. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. május 8-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. május 8-án (%)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. május 8-án (%)


6. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon a Kisalföldön a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)


7. ábra
Búza tábla Miskolc térségében 2023. május 5-én (fotó: Molnár Zsófia)


8. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2024. május 8-án (%)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2024. május 8-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2024. május 8-ig (részletes magyarázat a szövegben)