HungaroMet: 2026. április 6. 14:08
Lehűlés kevés csapadékkal
Sokat száradt, szikkadt a talaj felső 20-30 cm-es rétege az elmúlt szűk egy hét során, csak kevés helyen fordultak elő kis csapadékot adó esők, záporok. Az őszi vetések még kellő mennyiségű nedvességet találnak, a frissen elvetett vagy még vetés előtt álló nyári növények számára azonban egyre többfelé kritikusan száraz a talaj. Számottevő esőre az előttünk álló napokban sincs kilátás, viszont lehűl az idő, és a hét második felében egyre többfelé veszélyezteti fagy a gyümölcsfák virágait, terméskezdeményeit.
Visszatekintés
A mögöttünk álló néhány napban nagyrészt száraz, gyakran szeles, főként a Dunántúlon az ilyenkor szokásosnál hűvösebb idő volt a jellemző. Csapadék csak kevés hullott, a Dunántúl keleti felén és foltokban az Alföldön fordultak elő a múlt szerdán kisebb esők, záporok, illetve a ma átvonuló hidegfront hozott gyenge záporokat (1. ábra). Az elmúlt 30 nap csapadékmennyiségének java március utolsó hetében hullott, mikor többfelé esett 20-50 mm, ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, a középső országrészben és a Tiszántúlon nagyobb területen csak 5-15 mm-t mérhettünk (2. ábra). A sokéves átlagtól vett eltérés ez utóbbi területeken mutat a legnagyobb, 15-25 mm-es hiányt, pozitív eltérés pedig csak kisebb foltokban tapasztalható (3. ábra). Az elmúlt 90 nap csapadékmennyisége is csak kevés helyen volt számottevően több a sokéves átlagnál, míg főként hazánk északnyugati felén többfelé 15-35 mm-rel kevesebb esett az ilyenkor szokásosnál (4. ábra).
A talaj felső 20-30 cm-es rétege nagyon sokat száradt a múlt hét közepe óta, és ahol a megelőző időszakban nem hullott legalább 15-20 mm csapadék, ott mostanra kritikusan ki is szárast a felső 10 cm (5. ábra). A 30-60 cm-es réteg jellemzően országszerte jó vízellátottságú, a mélyebb rétegekből pedig főként az Alföldön hiányzik számottevő nedvesség, ami a tél során nem töltődött föl. Az 5 cm-es talajhőmérséklet az ország keleti felén már két hete megközelíti vagy meg is haladja a 10 fokot, a Dunántúlon azonban az elmúlt egy hétben jellemzően csak 5-8 fok között alakult (6. ábra).
A hőmérséklet a múlt hét eleji 5-7 fokos napi középértékek után emelkedésnek indult, és vasárnap már 12-16 fok között alakult. Fagyok nem voltak jellemzőek, a leghidegebb szombat hajnalban volt, de akkor is csak a fagyzugokban csökkent kevéssel 0 fok alá a hőmérséklet. Napközben vasárnap már országszerte 20 fok fölé melegedett a levegő (7. ábra).
Főbb növényi kultúrák
Az őszi vetések szépen növekednek, a szokásosnál előrébb járnak a fejlődésben, zöld tömegük intenzíven növekszik (8. ábra). A repce virágzik. A március végi csapadék rendkívül sokat ért, kisebb körzeteket leszámítva jelenleg szinte ideálisak a körülmények.
A korai csonthéjasok virágzása véget ért, nagyobb fagy eddig nem veszélyeztette a termést. A többi gyümölcsfa is a virágzás elején vagy bimbós állapotban jár. A hét második felében érkező lehűlés a virágokban és a terméskezdeményekben is károkat okozhat, valamint a hűvös, szeles, csapadékos időben a méhek sem járnak úgy, mint kellene.
Levélnedvesség tartam
Az elmúlt néhány napban többnyire száraz volt a növények levélének felülete, a gombás megbetegedéseket ez nem támogatta. A párás időszakok szintén nem voltak jellemzőek.
Műholdas vegetációs index
Az NDVI vegetációs index térképeink a március második felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke magas, de a növekedés mértéke az előző időszakhoz képest megtorpant, ami az időszak nagy részére jellemző száraz időjárás hatása. Az anomália térkép a szokásosnál fejlettebb vegetációt mutat, de a pozitív anomáliában szintén csökkenés figyelhető meg a március közepi időszakhoz képest.
Agrogram
Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. és 10. ábra).
Szeptember első felében országszerte megszűnt vagy jelentősen mérséklődött a nyár nagy részére jellemző aszály. A csapadék igen jól jött a frissen elvetett repce csírázásához és keléséhez, amit ezt követően száraz, nyáriasan meleg idő segített. Szeptember utolsó hetében hűlt le jelentősen az idő, és bár többször, többfelé voltak kisebb esők, záporok, összességében szeptemberben és október első két dekádjában is jóval kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. A repce szeptemberben jellemzően kellően megerősödött (bár a déli országrészben hiányosan kelt táblák is előfordultak), az őszi kalászosokat főként az Alföldön száraz, poros talajba vetették.
Október utolsó dekádjában érkezett országos csapadék, ami sokat segített az állományok korai fejlődésében, de a délkeleti országrészben nem esett elegendő, arrafelé csak november második hétvégéjén nedvesedett át a talaj fölső rétege.
November második felében országszerte jelentős csapadék hullott részben hó formájában, és bár ekkor is a délkeleti országrészben esett a kisebb mennyiség, de az őszi vetések gyökérzónája ott is átnedvesedett.
Szinte az egész decembert őszies, borongós, szinte fagymentes és többnyire száraz idő jellemezte, sem hó, sem pedig hideg nem érkezett, így az Alföld talajainak 20-30 cm alatti rétegei szárazon fordultak 2026-ra.
Az új év hideggel és havazással indult, január 8-ra országos, összefüggő, 5-20 cm-es hóréteg alakult ki, mely bő két hétig meg is maradt. A havas felszín miatt kemény hideg is volt, többfelé -15 fok alá hűlt a levegő. Az őszi vetéseket a fagykártól a hóréteg védte. Január utolsó dekádjától jelentősen megenyhült és csapadékosra fordult az idő, így tovább nőtt a talajok nedvességtartalma.
Februárban több hullámban is tavaszias hőmérsékletek zavarták az állományok nyugalmi állapotát. Február végén, március elején napos, száraz, enyhe idővel érkezett meg a tavasz.
A száraz idő március utolsó hetéig kitartott, így a felszín közeli talajréteg egyre jobban kiszáradt, enyhe aszály kezdődött. Négy héten át tartó száraz időjárás után március 25-én kezdődött egy egy hetes esős időszak, az ország nagyobb részén 10-50 mm csapadék hullott. Az őszi vetések a szokásosnál korábban indultak fejlődésnek, közel ideálissá váltak a körülmények a hónap legvégére.
A szeptember elejétől összegzett csapadékmennyiség hazánk jelentős részén 50-110 mm-rel elmarad az optimálistól, ugyanakkor északon még 40-60 mm-rel meghaladja azt. A hőösszeg országszerte az optimális érték fölött alakul.
Előrejelzés
A hét elejétől több hullámban hideg légtömegek érik el térségünket, ezért fokozatos lehűlésre, a hét második felében némi csapadékra is számítani lehet. Nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, a hét közepéig főként északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor, majd csütörtökön a keleti országrészben lehet nagyobb valószínűséggel csapadék, és péntektől is csak helyenként kialakuló esők, záporok várhatók. Akár egy-egy hózápor sem kizárt. Számottevő, 5 mm-t meghaladó mennyiség az előttünk álló napokban nem valószínű. Az északias szél gyakran lesz nagy területen élénk, helyenként erős. A hőmérséklet a hét eleji 15-20 fokos maximumokról szerdától már 10-15 fokra esik vissza, de északkeleten csak 7-10 fok közötti értékek várhatók. Éjszakánként eleinte csak az északi fagyzugokban csökken 0 fok alá a hőmérséklet, péntektől azonban máshol is előfordulhatnak 0 és -3 fok közötti fagyok.
Általános információk
A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.
Készült: 2026. április 6.
* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. November 20-ig a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalmát ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2026. április 5-ig (mm)

2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2026. április 5-ig (mm)

3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. április 5-ig (mm)

4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. április 5-ig (mm)

5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2026. április 5-én (%)

6. ábra
5 cm-en mért talajhőmérsékletek 2026. április 4-én (Celsius fok)

7. ábra
Maximum hőmérsékletek 2026. április 5-én (Celsius fok)

8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)

9. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2026. április 5-ig (részletes magyarázat a szövegben)

10. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2026. április 5-ig (részletes magyarázat a szövegben)











